Magabiztos sikerrel egyenlített a Fradi

2024.03.23. 16:25 |

A ferencvárosiak ötgólos győzelemnek örülhettek a Sportklub ellen.

Az FTC-Telekomnál a stáb megvariálta a támadótriókat, valamint Farkas Simon nem lépett jégre, míg az SC Csíkszeredánál a mezőnyjátékosokat illetően csak a negyedik sorban történt változás – Svetina és Brown helyett Casaneanu és az eltiltását letöltő Asuchak szerepelt –, míg a kapuban Adorján helyett O’Connor kapott lehetőséget. A mérkőzést a Fradi kezdte jobban, az első percekben bőven akadt dolga a szeredai hálóőrnek, valamint a vendégek több tilos felszabadítást is ütöttek. A Sportklub első nagy helyezete Rutkowski kapuvasa volt a 4. percben, aztán nem sokra rá Nemec került ziccerbe, nem tudta vezetéshez juttatni a hazaiakat. A 8. minutumban már betaláltak a zöld-fehérek, Kestilä lekészítését a jó ütemben érkező LaPorte verte be kapásból (1-0). A nyitó játékrész hajrájában Tóth Adrián ült ki magas bottal való játék miatt, a csíkiak nem éltek a meccs első emberelőnyével, sőt a büntetőpadról visszatéró Fradi-játékos LaPorte-nak passzolt, aki betört a vendégek harmadába, majd éles szögből ellőtte a korongot O’Connor lepkés kesztyűje mellett (2-0).

A második felvonás elején eljött a második Sportklub-fór, ezt sem tudták kihasználni a fehér mezesek. Nem sokkal később szabálytalankodtak a megugró Bradyvel, a Fradi élt az öt a négy elleni lehetőséggel, Nagy Gergő lőtt pontosan a korongjáratás végén, Németh remekül takarta a kilátást (3-0). Egy percre rá már néggyel mentek a zöld-fehérek: Levin bevitte a saját kapuja elé a pakkot, Nemec és LaPorte odapiszkáltak, sikerrel (4-0). A mérkőzés közepe táján egy játékmegszakításnál fegyelmezetlenek voltak a hazaiak, Kestilä és LaPorte is kisbüntetést kapott, a Sportklub kettős emberelőnyben támadhatott, nem tudott szépíteni a két percnyi dupla fór alatt. A harmad hajrájában keménykedés zajlott, Turcotte például akkora ütközést osztott ki Levinnek, hogy a csíki játékosnak lerepült a fejvédője, amit követően tömegjelenet alakult ki. A játékvezetői ítéleteket követően újabb kétperces csíki kettős emberelőny jött, ami olyannyira rosszul sült el a vendégek számára, hogy Brady három az ötre meglőtte az újabb Fradi-gólt (5-0).

A harmadik harmad elején elmozdult egy tartóelem a plexinél, néhány perc alatt elhárították a hibát. A 45. minutumban az egyik oldalon egy nagy O’Connor-bravúr, míg a Fradi kapujánál egy Reisz-kiállítás történt, a zöld-fehérek nem növelték előnyüket öt a négy ellen. A játékrész közepén a Sportklub is próbálkozhatott fórban – az egyik lövés a kapuvason csattant –, majd amikor odacsaptak LaPorte kezére, fordult a kocka, sőt egy újabb csíki szabálytalanság nyomán öt a háromra is támadhattak a hazaiak, végül a szimpla előnnyé válás pillanatában Kestilä lőtt pontosan (6-0). Arany Gergely közel járt a shutouthoz, ám három és fél perccel a vége előtt Casaneanu meglőtte a Sportklub becsületgólját (6-1).

Az FTC-Telekom 6-1-re nyert, a párharc 1-1-es állásról folytatódik kedden a Sportklub otthonában.

FTC-Telekom–SC Csíkszereda 6-1 (2-0, 3-0, 1-1)

Fodor Szabolcs vezetőedző, FTC-Telekom:

„Beszéltünk róla tegnap, hogy mekkora jelentősége van a speciális játéknak, ami ma rendben volt, a tegnapival ellentétben ma hibátlan volt az emberhátrányos védekezésünk, és lőttünk két gólt emberelőnyben. Ami pedig talán még fontosabb, hogy ezúttal hatvanpercen keresztül végig úgy játszottunk, ahogy kell. Sokszor beszéltünk róla, hogy akkor van esélyünk sikeresnek lenni, ha egy teljes meccsen át jól tudunk játszani, és ez ma sikerült. Ma végig domináltuk a mérkőzést.”

Václav Novák vezetőedző, SC Csíkszereda:

„Ma egy kicsit nehezebb dolgunk volt, nem is sikerült megoldani. De szerintem jó lesz ez, hosszú széria lesz, úgyhogy megyünk tovább! Semmi probléma nincs, most két meccs jön Csíkszeredában, élni kell az eséllyel. Mindenki tudja, mennyi meccset játszottunk, amíg a Fradi pihent, de nem akarok panaszkodni a fáradtság miatt, ahogy a csapat sem, a rájátszásban ez nem lehet kifogás. Megyünk tovább!”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV