Magabiztos a DEAC, rekordra tör az FTC

2018.11.02. 22:59 |
A DEAC volt újvárosiak vezetésével győzte le a DAB-ot az Erste Ligában. Az FTC újabb sikerével ligarekordot állított be. Szétlövésben nyert a Brassó, fordított a Gyergyó, fölényes győzelmet aratott Bécsben az UTE.

DEAC–Dunaújvárosi Acélbikák 6-2 (1-0, 3-0, 2-2)

A nap meccsén a DEAC gyorsan előnybe került: hiába mondta a vendégek edzője, Antti Karhula, hogy a védekezésen szeretne javítani, a tavaly még Dunaújvárosban játszó Izacky már az 5. percben betalált. Az első harmadban kevés volt a lövés, a DAB emberelőnyben sem tudott egyenlíteni. A második harmad jól kezdődött a hazaiak szempontjából: a tavaly szintén a DAB-ot erősítő Turcotte mindössze 43 másodperc elteltével bevette Sevela kapuját. A meccs felénél a hazaiak gyorsan gólra váltottak egy emberelőnyt Németh Attila révén, majd hat perccel később egy másikat is, és Kovács Bronson találata után már 4-0 volt az állás.

A harmadik felvonás ötödik percében szépített az Újváros, majd Nagy Márk Máté is eredményes volt egy páros kiállítás után, így ismét nyílttá vált a találkozó. A DAB további felzárkózását Németh Péter kiállítása, illetve Kovács Bronson újabb gólja állította meg. A hajrában a vendégek lehozták kapusukat, de ez sem sült el jól, mert 9 másodperccel a meccs vége előtt Izacky ismét betalált. A két duplázó mellett ki kell emelni Turcotte-ot is, aki gólján kívül négy asszisztot jegyzett.

A DEAC a tabellán a negyedik, de vesztett pontokat tekintve a második Csíkszeredától is mindössze két ponttal van lemaradva.

Nyilatkozat

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Nagyon jól játszottunk, jól mozgattuk a korongot, szép korongot szereztünk. A technikai szünet után elveszítettük a koncentrációnkat, akkor kaptunk két gólt. Fontos meccset nyertünk, mert ez egy hatpontos találkozó volt.”

Corona Brasov–Fehérvári Titánok 3-2 (0-1, 1-0, 1-1, 0-0, 1-0)

A Titánok egy kivédekezett emberhátrány után a 7. percben előnybe kerültek Sándor Flórián találatával. A Brassó hiába lőtt többször, nem tudta bevenni Gyenes Dávid kapuját. A második harmadban is a hazaiak voltak fölényben, és végül a meccs derekán egy kettős előnyt Szergej Dorofejev ki is használt. Az egyenlítés után a fehérváriak játszhattak kétszer fórban, ám ezekből nem esett gól, a harmadik játékrész elején pedig Császár Hunor ismét a vendégeket juttatta előnyhöz. A Brassó újra emberelőnybe került, majd megint kettősbe, és ezzel ismét éltek: Jereme Tendler talált be a 48. percben. A hátralévő percek csak helyzeteket és kiállításokat hoztak, gólt nem, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban három perc után ismét a Brassó játszhatott emberelőnyben, és időt is kért, de nem tudott élni az eséllyel. A szétlövést aztán a hazaiak bírták jobban idegekkel, és Tendler gólja döntött.

A Brassó legutóbbi tíz meccséből kilencet megnyert, így őrzi harmadik helyét.

Nyilatkozatok

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Fáradtak voltunk, hiszen sok meccset játszunk néhány nap alatt, de így is megpróbáltuk tartani a tempót. Elégedettek lehetünk a két ponttal. Minden elismerésem a Fehérváré, keményen játszottak.”

Arany Máté, másodedző, Fehérvári Titánok: „Büszke vagyok a csapatra, keményen harcoltunk, sosem adtuk fel. Tudtuk, hogy nehéz lesz, a Brassó nagyon jó csapat, tele kitűnő játékosokkal, és egyre előrébb kerülnek a tabellán. Megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani, és mégha a Brassó kicsit fáradt is volt a csütörtöki meccs miatt, szétlövésben dőlt el a találkozó. Voltak lehetőségeink, de végül veszítettünk.”

EV Vienna Capitals II–UTE 1-5 (1-1, 0-3, 0-1)

Bécsben tudott javítani az Újpest két nyeretlen meccs után. Pedig az első harmad felénél még a Capitals szerzett vezetést, de a 17. percben Csányi Karol egyenlített. A második felvonás a vendégeké volt, három gólt szerezve eldöntötték a meccset, és közben kibekkeltek egy majdnem kétperces kettős hátrányt is.

A 48. percben Csányi duplázott, végleg lezárva a meccset. A folytatás már a kiállításokról szólt, előbb Satmark és Hebar kapott 5-5 percet, majd a bécsiektől ketten is 2+2+10 percet szedtek össze, Stefishen pedig 2+10-es büntetéssel zárt.

FTC-Telekom–Vasas HC 3-2 (2-2, 0-0, 1-0)

A listavezető FTC megnyomta a meccs elejét, és már öt perc után két góllal vezetett. Előbb a házi pontlistát vezető Braden Walls talált be, majd egy remek egyéni akció végén Pavuk növelte az előnyt. A Vasas azonban nem esett össze, és bátor játékkal egyenlített még ebben a harmadban. A 9. percben az ex-ferencvárosi Bödök Bence volt eredményes, majd a három szezont szintén a zöld-fehéreknél töltő Fliszár Zalán egyenlített egy kapu előtti tumultuózus jelenet végén.

A második harmadban is fölényben volt a Fradi, kétszer annyit lőtt kapura, mint ellenfele, de a Vasas kapusa, Tóth Károly József kiválóan védett. Az utolsó felvonást még nagyobb elánnal kezdték a hazaiak, és a 43. percben Tóth Adrián visszaszerezte a vezetést. Az FTC 22-szer lőtt ebben a 20 percben, de újabb gólt már nem ért el, így nehezen kiharcolt sikert aratott.

A zöld-fehérek sorozatban 16. alkalommal győztek, ezzel beállították a MAC 2015-2016-os ligarekordját.

Nyilatkozatok

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: „Szeretnék gratulálni a Vasasnak, nagyot küzdöttek. Jó látni, hogy az a csapat is így küzd, amelyik nem esélyes, ez jót tesz a ligának és a fiataloknak is. Tudtuk, hogy milyen csapat a Vasas, teljes erőbedobással készültünk, és tudtuk, hogy 100 százalékot kell nyújtanunk. Nagyon jól kezdtünk, talán túl hamar jött a 2-0, mert úgy gondolhatták, meg is van a meccs, és a Vasas ezt kihasználta. Nehéz meccs volt. A harmadik harmadot sikerült megnyomni, tudtunk lőni egy gólt és megnyertük a meccset.”

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Nagyon büszke vagyok a srácokra. Azt a melót, amit beletettek a meccsbe azok után, hogy a 4. percben 0-2 volt az eredményjelzőn, azt nagyon jó volt nézni, figyelni. A pofon után végigküzdöttük, hajtottuk úgy a hatvan percet, hogy a legvégéig volt esélyünk a pontszerzésre is, ez önmagáért beszél. Úgy érzem, ezt a meccset nem ma játszottuk le így, ez a játék az egész heti munkának köszönhető. Kicsit változtattunk az edzéseken, bíztunk, bízunk abban, hogy a srácok megértik, hogy mit miért csinálunk. Ha mindenáron ki kell emelni ma valamit, akkor a csapategységet emelném ki, ez ma tényleg tapintható volt, és meg kell említenem 19 éves kapusunk teljesítményét. Nem az a fontos, hogy 3-2 lett a vége, igaz, ezzel az eredménnyel sokan szerettek volna távozni ebből a csarnokból. A lényeg, hogy újra csillogtak a szemek, újra megvolt az a küzdőszellem, az a hőfok, az az elán, az a mentalitás, amit a bajnokság előtt vizionáltunk a srácoknak. Jár a kalapemelés a fiúknak.”

Hokiklub Budapest–Gyergyói HK 2-3 (1-1, 1-0, 0-2)

Bő öt perc alatt mindkét csapat betalált, Godó Dániel gólját Pavel Vorobjev egyenlítette ki emberelőnyben. A folytatásban a hazaiak gyakorolhatták az emberelőnyös játékot, majdnem egy percig kettős fórban is voltak, de nem sikerült újabb gólt szerezniük. Nem úgy a második harmad elején, Petres Magor juttatta újra vezetésre a Hokiklubot.  A meccs közepén Dmitrij Pesztunov térdhasználatért 5+ végleges fegyelmit kapott, ám a hazai csapat nem élt az előnnyel. A harmadik harmadban megfordította a meccset a Gyergyó: előbb Péter Zsolt egyenlített, majd két kimaradt KH-fór után az 59. percben Góga Attila emberelőnyben belőtte a győztes gólt is.

A HK Budapest kétszer annyit töltött emberelőnyben és összességében 12-vel többet lőtt, ám Gorjacsevszkih jó napot fogott ki.

(Fotó: DEAC)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV