Május 30-án adják át a szezon legjobbjainak járó egyéni díjakat. Naponta bemutatjuk a jelölteket, következzenek a legjobb ifjúsági korú játékosok.

Az 1974/75-ös szezonban életre hívott Leveles Kupát az év legjobb ifjúsági korú játékosa kapja. A trófea névadója a fiatalon, 1972-ben elhunyt Leveles György, a BVSC kiemelkedő tehetségű csatára.
Schmidt Ágoston a finn TPS U18-as csapatában négy gólig és öt asszisztig jutott a korosztályos bajnokság alapszakaszában, és a bentmaradásért zajló osztályozón is hozzátett még három pontot. Két világbajnokságon is szerepet kapott: decemberben a juniorok között nem volt eredményes, az áprilisi, székesfehérvári U18-as vb-n viszont egy góllal és három gólpasszal segítette a végül a divízió 1/A-ban bentmaradó együttest. Teljesítményére a felnőttválogatott szakmai stábja is felfigyelt, és a vb előtt összetartásra behívták.
Szongoth Domán valósággal berobbant ebben a szezonban. A csatár 16 évesen gólt szerzett első felnőttválogatott mérkőzésén, majd az augusztusi olimpiai selejtezőn is eredményes volt. Három világbajnokságon is játszott ebben a szezonban, ami kuriózum nemzetközi viszonylatban is. A junioroknál gólja és gólpassza is volt, de végül kiesett a csapat Bledben. Az ifjúságiaknál győztes gólt szerzett az osztrákok elleni sorsdöntő meccsen, ami bentmaradást ért – két találata mellett három asszisztja volt a MET Arénában. Az A-csoportos felnőttvébén 1949 óta a legfiatalabb játékos volt, mind a hét meccsen játszott a történelmi bentmaradás alkalmával. Az idényt húsz találkozóval, öt góllal és hat assziszttal zárta a nemzeti csapatban. A finn KooKoo színeiben is szépen gyűjtögette a pontokat, az U20-asok között 37 meccsen 16-ig jutott. Draftolták az USHL-be is.
Vén Bendegúz évek óta Svédországban pallérozódik, a Södertälje együttesében idén is megbízható, stabil teljesítményt nyújtott, sok pontot szerezve, ráadásul feljátszott már az U20-asokhoz is. A decemberi juniorvébén gólja és két asszisztja volt, majd az ifjúságiak között is kiegyensúlyozottan teljesített, gólpasszt jegyzett, és határozott védőmunkájával nagy szerepe volt a divízió 1/A-ban maradásban.
A jelöltekre a válogatottak szakmai stábja tett javaslatot, a győztest pedig a szakmai bizottság választja ki.