Kanada után a másik favorittal, az Egyesült Államok csapatával is megmérkőznek a mieink a női U18-as világbajnokságon.
A Svájc elleni vereség után szerdán egy kis környezetváltozás következett, ugyanis a csapatok Membertou-ból átköltöztek Sydney-be, a Centre 200 arénába. A bemelegítést még az első helyszínen tartották meg a mieink, aztán felszerelésben buszoztak át – főleg a kapusok élvezhették az utat. A kanadai juniorligás Cape Breton Eagles otthona 5 ezer férőhelyes, méltó helyszíne lesz az egyenes kieséses szakasznak. A magyarok a helyi csapat egyik öltözőjét kapták meg, ami felett a Nest, vagyis a Fészek felirat látszik. A szerdai edzés inkább átmozgató jellegű volt, a jég és a csarnok megszokásának céljával, aztán csütörtök délelőtt frissítő partmenti sétával hangolódott tovább a csapat a negyeddöntőre.
Az Egyesült Államok kemény ellenfélnek ígérkezik, eddig valamennyi mérkőzését magabiztosan nyerte meg a vb-n, 36 gólt szerezve 199 lövésből. Az amerikaiak tavaly ezüstérmesek lettek, aranyat 2024-ben nyertek, és összesen 9-szeres vb-győztesek. Jane Daley kiemelkedik a mezőnyből, már kilenc gólnál jár, Amelkovich-nak 11, Taylornak és Averillnek 9-9 pontja van. A két együttes 2014-ben, a budapesti A-csoportos vb-n is találkozott, akkor az USA 7-0-ra nyert a többek között a Németh testvérekkel, Dabasi Rékával felálló együttes ellen.
A csapatokat a csoportkör eredményei alapján rangsorolták, a mieink a hetedikek lettek, megelőzve a finneket. Szombaton a bentmaradásért majd az a két együttes játszik a negyeddöntőben búcsúzók közül, amelyeknek a legrosszabb volt a mutatója.
A negyeddöntőt, ahogy a vb valamennyi magyar meccsét a Sport TV élőben közvetíti.




