Kovács Csaba: „a MAC volt a legjobb választás”

2016.08.01. 15:19 |

Válogatottunk két A-csoportot is megjárt csatára tizennégy év után hagyta el Székesfehérvárt és igazolt a MOL Ligás MAC Budapesthez, ahol korábbi csapattársai, Majoross Gergely és Svasznek Bence irányítása alatt mutatja az utat a fiataloknak a 2016-2017-es szezontól. Erről a váltásról beszélgettünk vele.

„Ez nagyon-nagyon nehéz döntés volt számomra, mert nagyon jól éreztem magam Fehérváron. Rengeteget köszönhetek a klubnak, sok élményt, sok életre szóló barátságot kaptam. Nehezen hoztam meg ezt a döntést, de több oldalról kellett megközelítenem a helyzetet: az én gyerekeim iskolába mennek most szeptembertől és ilyen szempontból is fontos volt, hogy a lehető legtöbb időt tudjak a családdal tölteni, kevesebb utazással. Felmerültek külföldi lehetőségek is, de olyan, amelyik mindannyiunknak tökéletesen megfelelt volna, nem volt. Ezért a legjobb lehetőség a családnak és nekem is Budapest maradt. Emellett kíváncsi voltam a szakmán belüli váltásra is. Mindeközben a Testnevelési Egyetemen sportmenedzseri tanulmányokat is folytatok, a főváros tehát könnyebbséget hoz az életembe, mert tizennégy éven át Budapestről jártam Székesfehévárra.”

Miért éppen a MAC?

- Más ajánlataim is voltak, amelyek nagyon hosszú ideig elgondolkoztattak, tulajdonképpen az egész nyaramat ezzel a mérlegeléssel töltöttem. Miután végül úgy döntöttem, hogy eljövök Fehérvárról, számításba kellett vennem a többi lehetőséget. Mindegyik mellett nagyon jó érvek szóltak, mindegyik nagyon megtisztelő ajánlat volt és ezúton is köszönöm őket. Őszintén mondhatom, hogy semelyikkel szemben nem szólt ellenérv, de a legtöbb pozitívum a MAC mellett szólt. Esélyes a csapat arra, hogy bajnokságot nyerjen, az edzői stábbal nagyon jó viszonyban vagyok, ők elmondták, hogy mire számítanának tőlem – ez nagyon szimpatikus volt. Ezeket egybevéve döntöttem a MAC mellett. Úgy gondolom, a jó döntést hoztam meg, nyilván ezt az idő majd eldönti, hogy tényleg így van-e.

Ha már említetted, mit mondott az edzői stáb, mit várna tőled? Rangidősként Tokaji Viktor szerepét szánták neked?

- Így van, egyértelműen tudomásomra adták, hogy – természetesen a játék mellett – fontos szerepet szánnak nekem az öltözőben is. Sok nálam fiatalabb játékos lesz a csapatban és feladatom többek közt az eddig szerzett tapasztalataimat továbbadni a fiataloknak és segíteni őket a fejlődésükben. Az öltözőben is komoly szerepet szánnak nekem, nyilván ennek próbálok majd megfelelni. Tudom, hogy milyen elképzelésük van a jégkorongról és mennyire alázatosan állnak hozzá, mert évekig együtt játszottunk, ez tulajdonképpen megkönnyítette a döntésemet.

Mennyire lesz nehéz feladat ennyi idő után beilleszkedni egy új csapatba? Pozsgai Tamáson és Bálizs Bencén kívül nincs ex-fehérvári játékos a keretben és a válogatottból is csak néhányan lehetnek ismerősek.

- Véleményem szerint nem lesz gond a beilleszkedéssel, mert a légiósokon kívül azért nagyjából mindenkit régóta ismerek az öcsém révén, még ha van is némi korkülönbség. Emellett sokat segít az, hogy Mogyiék [Majoross Gergely] gondolkodásmódja, a napi rutin teljesen profi, nagyon hasonlít a válogatottban, vagy akár a Fehérváron megszokotthoz.

A következő lesz a MOL Liga kilencedik idénye és annak ellenére, hogy te itt most fogsz debütálni, valamennyire figyelemmel követhetted. Mennyit változott a liga szerinted az évek során?

- A MOL Ligában nem játszottam még meccset, de azt éreztük évről évre a Magyar Kupában a Volánnal, hogy egyre szorosabb meccseket vívunk a MOL Ligás csapatokkal. Az elmúlt időszakban a magyar jégkorong – nemcsak a válogatott eredményeit figyelve – sokat fejlődött. Az idei évben talán szerencsém is van azzal, hogy tán ilyen erős magyar bajnokságot/MOL Ligát még nem is láttunk, mert úgy néz ki, hogy a Brassó is jóval erősebb lesz a tavalyinál, Dunaújváros is minőségi igazolásokat hajtott végre, az Újpest is nagyon sokat erősített, Miskolc erejéről meg akkor még nem is beszéltünk, de végigmehetnénk az összes csapaton. Akár magyar válogatott játékosok is visszaszerződtek a MOL Ligába, érkeztek jó külföldiek, illetve maradtak az eddigiek, vagyis összességében színvonalában erősödött a liga. Emellett egyre több fiatal is lehetőséghez jut, ami úgyszintén a magyar hoki fejlődését mutatja meg. Bizakodva várom ezt a bajnokságot és meg szeretném nyerni; ki merem mondani, hogy nekem egyénileg és a klubnak is ez a célja. Ezért viszont sokat kell még bizonyítani.

Érdekesség a Kovács családon belül, hogy te tulajdonképpen váltod az öcsédet, Attilát a MAC-nál, míg ő Újpestre, az apukátok, id. Kovács Csaba klubjába igazolt. Felmerült ez a családon belül?

- Eljátszottam már többször a gondolattal, hogy milyen jó lenne egy csapatban játszani az öcsémmel. Remélem, hogy valamilyen módon előbb vagy utóbb még tudok vele együtt játszani, az idei évben viszont egymás ellen fogunk. Szurkolni fogunk egymás sikereinek, egymás ellen pedig mindketten a saját csapatunk győzelméért fogunk küzdeni. Érdekes szituáció lesz, amit még én sem tudom, hogy fogok megélni, de várom már és remélem, hogy ő is megtalálja a számítását Újpesten. Ideális esetben találkoznánk a MOL Liga döntőjében.

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV