"Köszönjük a szurkolóknak, hogy mellettünk voltak"

2019.05.05. 20:06 |
Nyilatkozatok a Kazahsztán elleni, 3-1-es világbajnoki vereség után.

Majoross Gergely, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitánya: Kazahsztán megérdemelte a feljutását, amihez gratulálunk. A meccs már nem befolyásolta a tabellát, de pont ezért egy jó teszt volt számunkra, hogy megmutassuk, több büszkeség van bennünk, mint amennyit a legutolsó találkozón lehetett látni. A srácok nagyot küzdöttek, minden korongért, minden területért. Ez egy lépés a jó irányba, ám a helyzetkihasználásunk továbbra is gyenge volt ahhoz, hogy nyerni tudjunk.

Andrej Szkabelka, a kazah válogatott szövetségi kapitánya: Köszönöm a csapatomnak, hogy ezt a meccset is megnyerte, pedig már nem volt tét, de jól játszottak a közönségünknek. Jó mérkőzést játszottuk, érdekes találkozó volt egy hosszú idény végén. Örülök, hogy feljutottunk.

Bálizs Bence: A játék képe jó volt, ezt vártuk magunktól az egész torna folyamán. Sajnálom, hogy nem tudtuk ezt hozni folyamatosan. Annak örülök, hogy a végére megtaláltuk, ami minket jellemez, de nem így szerettük volna befejezni ezt az egész hetet.

Stipsicz Bence: Most játszottunk először úgy, ahogy tudunk. Megvoltak a passzok, a támadások, a helyzetek, csak azért nem lőttünk többet, mert jól védett a kapusuk. Jól használták ki az emberelőnyöket, jól passzolnak az ilyen szinten játszó csapatók. Egyrészt el kell felejteni a vb-t, de a tanulságokat meg kell tartani: az, hogy a felkészülés alatt minden jól megy, nem mutatja azt, hogy a vb-n is jönni fognak a dolgokat. Ha élesebben kezdünk és jobban odakoncentrálunk az olyan meccseken, ahol nekünk kell dominálni, akkor többet el lehetne érni.

Bartalis István: A fehéroroszok ellen is hasonlóan játszottunk, most egy kicsit erősebbek voltunk a két kapu előtt. Örülök, hogy jó játékkal zártuk a vb-t, fel tudtuk venni a harcot és nyomást fejtettünk ki. Sajnálom, hogy nem látták ezt tőlünk a szurkolók minden mérkőzésen. Az első meccsen megvertük saját magunkat. Aztán a második meccsre fejlődtünk, jobb arcunkat mutattuk, de a helyzetkihasználással akadtak problémák, bár nem töltöttünk elég időt a kapujuk előtt. A litvánok ellen a harmadik harmad elejéig jobbak voltunk, ám utána elkezdtünk hibázni. Nem pozitívan zártuk azt a találkozót. A szlovénok a mi meccsünkre álltak át igazán, töketlenek voltunk, a vb legrosszabb meccsét hoztuk. Most a kazahok ellen is megvoltak a helyzetek, de nem voltunk erősek a kihasználásban, ami az egész tornára jellemző volt. Ebben fejlődnünk kell.

Sofron István: A játék képe elfogadható volt. Egy ilyen jó csapattól ki lehet kapni ilyen játékkal. A vb nem sikerült jól, de mindent megtettünk, hogy elérjük a céljainkat. Az elmúlt években bravúrt bravúrra halmoztunk, jobb csapatokat vertünk meg, ennek is köszönhetően jutottunk fel az A csoportba, de idén ez nem jött össze. Amikor lendületben voltunk, és nyomtunk a koreai és a fehérorosz együttes ellen, jöttek a bekapott gólok, sokszor szerencsétlenül, megpattanó lövésből, kiállításból. Ezekre oda kell figyelni, az ilyen apró dolgok döntik el, hogy ki jut fel egy ilyen szoros mezőnyből. A vb több mint felén jól játszottunk, és hoztuk azt, amire képesek vagyunk. Mindig vannak hullámvölgyek és lehet javulni, ez nem egy jól sikerült vb, ezt ki kell mondani, de ez előfordul, nem sikerülhet mindig minden jól. Ebből építkezni kell, kielemezni a történteket és tanulni, hogy kiszolgáljuk ezt a fantasztikus közönséget, amely sokat segít nekünk.

Vas János: A gyengébb négy meccs után egy jó kazah válogatott ellen is megmutattuk, hogy tét nélkül is küzdünk, hajtunk, próbálunk nyerni. Ez a hét ilyen volt. Sajnos csak egyszer tudtunk egynél több gólt szerezni. Köszönjük a szurkolóknak, hogy mellettünk voltak végig, a nehéz időkben is.  

Gyerehokizni

Válogatott termékek