Koronavírus - Rendkívüli intézkedések!

2020.03.11. 21:00 |

 

Magyarország Kormánya a mai napon döntött arról, hogy ma éjféltől 100 főben korlátozza a beltéri sportrendezvényeken egyidejűleg bent tartózkodók számát. Tekintettel arra, hogy ebbe a létszámba a csapatok játékosai, hivatalos személyei és a mérkőzés további kötelező résztvevői is beleértendők, mindez azt jelenti, hogy utánpótlás, női és amatőr jégkorong mérkőzések kizárólag zárt kapuk mellett rendezhetőek. A Kormány fenti döntését figyelembe véve az MJSZ Versenyirodája az alábbi intézkedéseket rendeli el:

 

  • a kiírt utánpótlás, női és amatőr mérkőzések a lebonyolítási rendnek megfelelően, a versenynaptárban feltüntetett időpontokban zajlanak tovább,
  • a szupermini, mini és kispályás tornák esetében az egy tornán résztvevők számát 4 csapatban korlátozzuk,
  • a mérkőzések időtartama alatt (beleértve a csapat megérkezésétől a távozásig tartó teljes időtartamot) kizárólag a csapatok nevezési lapján feltüntetett játékosok (legfeljebb 20+2 fő/csapat) és hivatalos személyek (legfeljebb 6 fő/csapat), a játékvezetők (a kötelezően előírt számban, legfeljebb 4 fő), a versenybíróság (a kötelezően előírt számban, legfeljebb 6 fő), az egészségügyi biztosítást végző személy (1 fő), a videórögzítő (1 fő), a pálya karbantartásáért felelős személyek (legfeljebb 6 fő), továbbá a mérkőzésen érdekelt csapatok delegáltjai (legfeljebb 3 fő/csapat), illetve az MJSZ/MJJE képviselői (összesen együtt legfeljebb 3 fő) jogosultak a jégpálya területén tartózkodni,
  • a szupermini, mini és a kispályás tornák esetében csapatonként 12+2 fő játékos, 6 fő hivatalos személy (beleértve a segítőként közreműködő szülőket is), a játékvezetők (a kötelezően előírt számban, legfeljebb 2 fő), a versenybíróság (a kötelezően előírt számban, legfeljebb 2 fő), az egészségügyi biztosítást végző személy (1 fő), a pálya karbantartásáért felelős személyek (legfeljebb 6 fő), továbbá az MJSZ/MJJE képviselői (összesen együtt legfeljebb 3 fő) jogosultak a jégpálya területén tartózkodni,
  • az előző pontban foglalt rendelkezés érvényre juttatását a rendezők kötelesek a pálya adottságaihoz igazodó számban megjelenő személy- és vagyonőr bevonásával szavatolni,
  • az edzések és egyéb csapatprogramok szervezése kapcsán is kérünk mindenkit, hogy a létszámkorlátozás érvényesülését fokozottan segítse elő,
  • valamennyi rendező számára javasoljuk, hogy az öltözőkben, vagy azok környékén helyezzen ki legalább 80% alkoholtartalmú kézfertőtlenítőt,
  • valamennyi csapatot kérünk, hogy játékosai körében hívja fel a figyelmet a higiéniának a megbetegedések elkerülésében tanúsított jelentőségére,
  • a korábban megküldött koronavírus-tájékoztatóban foglaltak és a kézfogási tilalom továbbra is érvényben van.

 

Bár a hivatalos bejelentések értelmében a gyermekek nem elsődleges veszélyeztetettjei a koronavírus-fertőzésnek, a Magyar Jégkorong Szövetség részéről megértjük és tiszteletben tartjuk azon szülői döntéseket, melyek értelmében a gyermekeiket nem szívesen engedik közösségbe. Alátámasztandó mindezt tájékoztatlak benneteket, hogy a vonatkozó versenykiírásokban rögzített minimális létszám alatti megjelenést a 2019/2020-as szezon hátralévő részében nem szankcionáljuk.

 

A fenti intézkedések visszavonásig, de legkésőbb a 2019/2020-as szezon végéig érvényesek, megszegésük büntetőjogi szankciókat vonhat maga után.

 

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV