Kontinentális Kupa: két Erste Ligás csapat, egy csoport

2026.10.15. 18:18 |

A magyar bajnok BJA HC, és a román bajnoki ezüstérmes Corona Brassó ezen a hétvégén nem az Erste Liga keretein belül, hanem a Kontinentális Kupában találkozik, méghozzá Észtországban.

Két Erste Ligás csapatunk számára is rendhagyó hétvége következik. Az elmúlt szezonokhoz hasonlóan, október közepén kerül megrendezésre az IIHF által a Kontinentális Kupa-sorozat első fordulója. Az Észtországban rendezett B-csoport pedig számunkra is érdekes, hiszen a magyar és a román bajnok is ebbe a csoportba került – igaz ezúttal a román bajnoki ezüstérmese lép majd jégre.

 

29 év után újra Észtországban

A Kontinentális Kupa-sorozat történetében, noha rendre szerepeltek észt csapatok, a közelmúltban egyszer sem rendeztek selejtezőt vagy döntő mérkőzést. Az eddigi egyetlen alkalom, mikor elnyerték a rendezés jogát, az 1997-ben volt, közel 30 évvel ezelőtt, akkor Tartu városa adott otthont a négy csapatos selejtezőnek, ahol az akkori román bajnok is jégre lépett, ez történetesen a Csíkszereda volt.

De kanyarodjunk vissza a jelenbe. Ezen a hétvégén az észt fővárostól, Tallintól 156 km-re lévő Kohtla-Järve ad otthont a Kontinentális Kupa 1. fordulójának B-csoportjának. A több, mint 33000 lélekszámú városban két jégkorongcsapat is dolgozik, a HC Everest Kohtla-Järve, és a mi szempontunkból jelenleg fontosabb Viru Szputnyik.

A torna helyszínéül szolgáló csarnok 2000 fő befogadására alkalmas és a két fentebb említett csapat otthona.

  

Erste Liga a Kontinentális Kupában

Már korábban is volt arra példa, hogy a Kontinentális Kupában részt vevő magyar bajnok mellett a román bajnok is Erste Ligás csapat volt. Az utóbbi szezonokban azonban nemcsak, hogy egy fordulóban, de egy csoportban is szerepelt a két bajnokcsapat.

A 2024/25-ös szezonban a Fradi Brassóban játszott Kupa-fordulót, a 2025/26-ban pedig a BJA HC utazott Gyergyóba. Mindkét alkalommal a román bajnok jutott tovább a kupa következő fordulójába, amire eddig – ezekkel együtt – összesen három alkalommal került sor.

Noha az Erste Ligában is címvédő Gyergyói HK képviselte volna Romániát a román bajnok jogán, Szilassy Zoltán csapata a szezon elején visszalépett, így ezüstérmesként a Corona Brassóé lett az indulás joga.

Magyarországot – akárcsak az előző szezonban – a BJA HC képviseli, amely 2026 tavaszán söpréssel győzött az OB1 döntőjében a DEAC ellen, megvédve ezzel a bajnoki címet és a Kupában való indulás jogát is, így története során másodszor utazhat Kontinentális Kupára a budapesti csapat.

  

Hogyan is állnak csapataink?

Igaz ugyan, hogy a Brassó Romániát képviseli, egy kicsit mégis magunkénak érezhetjük, hiszen évek óta stabil tagja az Erste Ligának, nem kis sikerekkel, mérföldkövekkel, 2023/24-ben pedig a dobogó legfelső fokára is felállt.

A kék-sárgák az eddigi szezonban is kifejezetten jól teljesítenek. Stabilan vezetik a ligát és látható, hogy nagy rutinnal rendelkező csapat. Ezt az állítást az is alátámasztja, hogy a minden játékhétvége után odaítélt hét játékosa címet négyből kétszer eddig brassói játékos kapta, David Levin, aki azóta is fáradhatatlanul termeli a pontokat, valamint Adorján Attila, aki stabil hátteret biztosít a csapatnak a kapuban.

Ellenben a BJA HC szezonja kissé lassabban indult be. Egy FTC-Telekom elleni Szuperkupát követően a Liga-rajtján szerzett két pont után a negyedik fordulóban sikerült áttörést elérni. Azóta viszont rendíthetetlenül menetel előre. Egyedül a Brassó tudott megálljt parancsolni a rozsomákoknak a legutóbbi játékhéten, de azért tőle sem távoztak üres kézzel a budapestiek.

Teszi egyébként mindezt a BJA HC úgy, hogy a legutóbbi hivatalos jelentésük alapján nem kevesebb, mint hat sérültjük van, akik közül csupán kettőről tudták azt nyilatkozni, hogy már belátható időn belül visszatérhetnek.

De, hogy ne csak a nehezítő dolgokról beszéljünk: a két kék-sárga hét játékosa után, a budapestiek hálóőre, Farkas Roland kapta ezt a címet, miután csak a Gyergyó ellen védett 50 lövést, a sajátnevelésű fiataloknak pedig egyre több lehetőséget adnak, amit ők meg is hálálnak.

  

Mi várható Észtországban?

A két, magyar bázisú ligában szereplő csapat egészen az utolsó napig, azaz vasárnap délelőttig nem találkozik egymással. Addig még mindkét együttesre két-két mérkőzés vár: a BJA HC a házigazda Viru Szputnyik ellen kezd pénteken, majd szombaton találkozik a horvát KHL Zagreb csapatával. Értelemszerűen a Brassó pedig fordítva: előbb a horvátokkal, majd az észtekkel csap össze.

A forduló győztesének következő ellenfelei is ismertek már. A második forduló D-csoportja vár az itteni továbbjutóra november második hétvégéjén Asioagoban, Olaszországban, aminek már biztos résztvevője a kazah Nomad, a dán Herlev Eagels és a házigazda olasz HC Asiago.

Az Erste Ligában szereplő csapatok, így a Brassó mérkőzéseit is élőben az MJSZ.TV oldalán lehet majd követni.

  

KONTINENTÁLIS KUPA

1. FORDULÓ, B-CSOPORT

Október 16., péntek

14:30: KHL Zagreb (horvát)–Corona Brassó
18:00: Viru Szputnyik (észt)–BJA HC

Október 17., szombat

14:30: BJA HC–Zagreb
18:00: Szputnyik–Brassó

Október 18., vasárnap

14:30: Brassó–BJA HC
18:00: Szputnyik–Zagreb

 

2. FORDULÓ

November 13–15.

C-csoport (Rouen, Franciaország): Belfast Giants (brit), GKS Katowice (lengyel), Rouen Dragons (francia), az A-csoport győztese

D-csoport (Asiago, Olaszország): Nomad (kazah), Herlev Eagles (dán), HC Asiago (olasz), B-csoport győztese

 

HATOS DÖNTŐ

Január 14–17.

A C- és a D-csoport első három-három helyezettje.

WEBSHOP

Sportmerchandise

Gyerehokizni

Erste Liga TV