Komoly izgalmak után már a Brassónál az előny

2024.03.16. 19:48 |

A Corona a második harmadban 20 másodperc alatt fordított a végén hatalmasat küzdő DVTK ellen.

Mindkét csapat három bekkpárral forgott, a hazai kapuban Dubeau kezdett, a vendégeknél Vosvrda ismét felváltotta Vorist.

Brassói rohamokkal és Vosvrda-védésekkel indult a meccs, még három perc sem telt bele, máris megvolt az első kapu előtti tömegjelenet. Menetrendszerű Corona-kiállítás alatt Löveié volt az első vendéghelyzet, Dubeau vezetésével jól ölte a hátrányt az alapszakasz-második. Roppant fegyelmezetlenül kezdett a MacQueen-alakulat, rögtön jött a következő vendégfór, de a miskolciak megint nem tudták megtörni a barcasági hátrányos reteszt és a parádézó Dubeau kapust. Összeszedte magát a Corona, oda-vissza hoki alakult ki, stabilan álltak a lábukon a kapusok, de a 19. percben a DVTK megbüntetett egy brassói könnyelműséget. Megvolt már a korong a hazaiaknak, de az alap mögül hanyagul kiemelt pakkot Szirányi szépen lekapta a kéknél, tette is tovább ütemből a kapu előtt a teljesen egyedül maradó Valentyin Razumnyaknak, aki senkitől sem zavartatva mattolta Dubeaut egy az egyben (0-1). A harmad utolsó percében egy ártalmatlan kontakt után a térdét fájlaló Schabert kellett két embernek letámogatni.

A fordulás után folytatódott a brassói pechszéria, Szirányi életerős bombájába Zagidullin nézett bele, ő is alig bírt lemenni, de ő visszatért később – bele is bonyolódott egy földharcba Skrabovval, cserébe a fehérorosz akarta meglincselni. A mérkőzés fordulópontja a 26. percben érkezett el. Páterka kiállítását nagyon gyorsan kihasználta a brassói előnyös egység, jó korongjáratás után VanWormerre jött ki a figura, a következő hazai akcióban pedig Cornet-t engedte be a miskolci egység egyenlő létszámban is, a kanadai légiós Vosvrda előtt is elhúzva fejezte be szólóját – mindössze 20 másodperc alatt fordított a Corona (2-1). A hideg zuhany nem tett jót a borsodi lelkeknek, mindössze másfél minutummal később két percnyi tiszta dupla fórhoz jutottak a hazaiak Skrabov és Kulesov akasztása után, hiába az önfeláldozó védekezés 5 a 3-ban, a barcaságiak négy másodperccel a kiegészülés előtt egy Valchar-hoz kisebb szerencsével visszakerülő koronggal 3-1-re növelték előnyüket. A 36. percben eldőlni látszott az ötödik csörte. Zagidullin három miskolci védő közül is kihámozta a pakkot a vendégkapu mögötti palánknál, betette centerbe Kógernek, aki saját kipattanóját értékesítette, 4-1. A játékrész zárásaként Valchar kapott egy óriási, szabályos ütközést Szirányitól.

A záró etap is miskolci kiállítással indult, ebből nem született újabb találat, és bár a Corona alapvetően jól menedzselte háromgólos előnyét, a DVTK nagy munkával roppant izgalmassá tudta tenni a végjátékot. Az 54. percben Vesey mínusz kettőre csökkentette a deficitet, másfél percre rá pedig Valentyin Razumnyak lopott korongot a támadóban, befordult Dubeau elé és meg is csinálta a helyzetét, duplájával már csak egy volt közte (4-3). Steve Kasper korán lehozta kapusát, egy kapu mögött eladott korongból Valchar döntött – végül ez bizonyult a győztes találatnak, mert Páterka utána még 6 az 5-ben bebombázott egy elé kerülőt. A Brassó így egymás után hármat nyerve 2-0-s szériahátrányból fordított 3-2-re, a hatodik összecsapásra hétfő este kerül sor a Népkerti Jégcsarnokban.

Corona Brassó-DVTK Jegesmedvék 5-4 (0-1, 4-0, 1-3)

Steve Kasper vezetőedző, DVTK:

"Nem adtuk fel és ez pozitív. Megfizettünk néhány kiállításért, ma a speciális helyzetekben vesztettük el a meccset. Ez volt a két csapat között ma a különbség. Ők nagyon jó emberelőnyös játékot mutattak be. Tudjuk, hogy figyelni kell a büntetőterületre, de sajnos két teljes percre elvesztettünk két embert a meccs közepén. Majdnem túléltük ezt az 5 a 3-at, de öt másodperccel a kiállítás vége előtt betaláltak. Ez fájt, nagyon fájt. Sajnos, nagy árat fizettünk ezért és a speciális játékokban mutatott gyengébb teljesítményért."

Dave MacQueen vezetőedző, Brassó:

"Mindenekelőtt: nagyszerű volt látni a telt házat. Energiát adott a közönség, amire szükségünk is volt. Majdnem úgy játszottunk, ahogy szerettem volna, de a végén egy kicsit könnyelműek voltunk, nem nagyon tartottuk úgy a korongot, ahogyan addig tettük. Ők viszont mentek a végsőkig, mi meg adtunk nekik még egy életet. A második gólt ajándékba adtuk és aztán pillanatok alatt megadtuk nekik az újabb esélyeket. De ahogy szokták mondani, egy jó csapat mindig megtalálja az utat a győzelemhez, és mi megtaláltuk. Reméljük, Chase-zel minden rendben. Azt mondják, a legnehezebb a továbbjutást jelentő győzelmet megszerezni egy szériában. Hétfőn meglesz rá az esélyünk, mindent megteszünk, hogy elvégezzük a feladatunkat."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV