Kolbenheyer Zsuzsanna: a női jégkorong további fejlesztése a cél 

2021.09.30. 08:00 |

2012-ben került be a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnökségébe, vagyis a councilba Kolbenheyer Zsuzsanna, akinek a szentpétervári kongresszuson újabb öt évre szavaztak bizalmat. Az új elnöktől, Luc Tardiftól az eddigi irányvonal folytatását várja. 

Újabb öt évre az IIHF elnökségének tagjává választottak. Mi a legfontosabb feladatod erre az időszakra? 

A női jégkorong további fejlesztése minden szinten, nemcsak a top divízióban, hanem az alsóbb osztályokban is. Komoly eredményeket értünk el az elmúlt tíz évben, de még mindig nem tartunk ott, mint a férfi jégkorong. Fontos, hogy új országok csatlakozzanak a nemzetközi szövetséghez, még több helyen megismerjék, szeressék és játsszák a hokit, de ugyanúgy lényeges az is, hogy a már meglévő helyeken egyre profibb körülményeket biztosítsanak a női csapatoknak, a felkészülést, versenyeztetést és a stábokat tekintve. A top divízióban továbbra is kihívás a két észak-amerikai csapathoz való felzárkózás. Emiatt van türelmetlenség egyesekben, de elég megnézni, hogy a férfiaknál annak idején hány évig nem talált méltó ellenfélre Kanada - ehhez képest a női mezőnyben többször is nehéz helyzetbe tudja hozza őket egy-egy rivális, vagy akár le is győzi, ahogy a torinói olimpián, illetve két éve Finnországban történt. Kulcsfontosságú az Európai Uniós támogatásból megvalósítandó U16-os oktatási program és torna, amit európai és ázsiai országok fejlesztésére hoztunk létre, de amelyet sajnos az elmúlt két évben járvány miatt nem tudtunk megrendezni. Minél korábban kezdünk profi módon foglalkozni a fiatal lányokkal, annál nagyobb az esélye, hogy utána felnőve olyan szintű játékosokká váljanak, mint az észak-amerikai társaik.

A népszerűsítésben mennyit segíthet, hogy jövő évtől kezdve, már olimpiai évben is lesz A csoportos vb?

Fontos döntése volt ez az előző elnökségnek, amit most Szentpéterváron a kongresszus is elfogadott. Ez volt az egyetlen olyan korosztály, ahol nem rendeztünk minden évben világbajnokságot. Meglepetésként ért, hogy minden ország mennyire támogatóan fogadta ezt a kezdeményezést. Még az észak-amerikai és a top európai országok képviselői is. Ezek a játékosok vannak a leginkább leterhelve, hiszen az ő szereplésük biztos az olimpián. Ennek ellenére mindenki pozitívan nyilatkozott az új tornáról, különösen az elmúlt két év elmaradt eseményei tükrében. Így lesz még egy top esemény az olimpiák évében is, színvonalas meccsekkel. 

René Fasel 27 év után köszönt le az elnöki posztról. Mi az ő legfontosabb öröksége a jégkorongban?

A legfontosabb vívmánya, hogy mindvégig meg tudta őrizni a nemzetközi szövetség családias és közvetlen jellegét. Az IIHF-nek mindig célja volt mindenkivel ugyanúgy bánni, mindegy, hogy kis ország vagy hokinagyhatalom képviselője. Szakmailag a legnagyobb érdeme a 27 évének, hogy az NHL-lel és a NOB-bal megegyezve elérte, a liga játékosai szerepelhessenek a téli olimpián. A harmadik dolog, amire szerintem a legbüszkébb, hogy 2018-ban Észak- és Dél-Korea közös női csapatot indított az olimpián. René Fasel hitvallásának ugyanis fontos része volt, hogy a sport nem keverhető össze a politikával, és sportnak az is a feladata, hogy összehozzon olyan embereket, akik valamilyen okból nincsenek jó kapcsolatban. Ezeket az eredményeket és vívmányokat a következő elnökségnek is igyekezni kell továbbvinni. 

Luc Tardif milyen elnök lesz?

Véleményem szerint folytatni fogja ugyanezt az utat. Kilenc éve választották meg az IIHF elnökségébe, ahol azóta az általános feladatok mellett kincstárnokként is tevékenykedett. Korábban a francia szövetség elnökeként vett részt a kongresszusokon és a bizottsági munkában. Jó kapcsolatban van a korábbi elnökkel, úgyhogy nem számítok forradalmi változásokra.

Melyek az új vezetőség első feladatai?

Vannak új szereplők, de őket is ismerjük, mert eddig a kongresszusban, bizottságokban dolgoztak. Ők nyilván hoznak majd új ötleteket, gondolatokat az elnökségbe, ami mindig hasznos. A legfontosabb feladat azonban most egy ügyvezető igazgató megtalálása, aki az irodát vezeti. Eddig főállású elnöke volt az IIHF-nek, akinek a munkáját a főtitkár segítette. Az elnöki poszt főleg a tanács irányítására és összefogására irányul, a napi működési feladatokat pedig az ügyvezető intézi majd. 

(Fotó: André Ringuette / IIHF)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV