Kiválóan kezdtünk a franciák ellen, de vereség lett a vége

2021.08.26. 16:45 |

Elstartolt az olimpiai selejtezőtorna Rigában, a magyar férfi jégkorong-válogatott a franciák ellen lépett jégre az első mérkőzésen. Bár Sean Simpson együttese remekül kezdte a találkozót, végül azonban 5–3-as vereséget szenvedett. 

Első harmad

Nem kellett sokáig várni az első magyar helyzetre, két és fél perc elteltével Erdély Csanád mehetett egy ez egyben a kapura, de mellélőtte. Viszont emberelőnybe kerültünk, a legígéretesebb lövés Bartalis István nevéhez fűződött, akinek a távoliját védte a kapus.

A harmad felénél a franciák is próbálkoztak lövésekkel, de sikertelenül. A 13. percben aztán megszereztük a vezetést: a védőről Erdély elé pattant a korong, kapura is tört, de lövés helyett a lábai között szenzációs passzt adott az érkező Hári Jánosnak, aki a hálóba vágta a korongot (1–0).

A 14. percben emberelőnybe kerültünk, a sorcserénél Hári szerzett korongot a palánknál, Papp Kristófhoz passzolt, aki kapásból a kapuba lőtt. Így a 15. percben már 2–0 volt, s a felek ezzel az eredménnyel vonultak a szünetre.

Második harmad

Amilyen jól sikerült az első harmad, olyan rosszul a második. A játékrész elején a franciák emberelőnybe kerültek, s már csaknem kiegészültün volna, amikor Alexandre Texier szépített (2–1). Hét perccel később a szerencse sem állt mellénk: Antonin Manavian lőtt a kékvonalról, a korong Pozsgai korcsolyáján, majd Roussel botján is megpattant, így tört utat magának a kapuba (2–2)

A folytatásban egy emberhátrányt még kivédekeztünk, de a franciák a 35. percben Texier emberelőnyös góljával átvették a vezet (2–3). A harmad vége előtt Tim Bozon került ziccerbe, a lövése a bal kapuvasat találta el. 

Harmadik harmad

Bár a franciák nem tudtak mindjárt a harmad elején agresszíven letámadni minket, a 45. percben újra emberelőnybe kerültek, s ezt ezúttal sem hagyták kihasználatlanul (2–4). Erre azonban tíz másodperccel jött is a válasz: korongszerzés után Mihály Ákos passzolt Bartalis Istánhoz, aki elfektette a kapust, majd a jobb felsőbe lőtt (3–4).

Az 52. percben mi kerültünk emberelőnybe, s nem sok hiányzott, hogy Sofron István egyenlítsen. De ahogy ezt, a következő fórt sem sikerült kihasználni, a franciák pedig Stephan da Costa akciógóljával növelték az előnyüket (3–5). A fiúk mindent megtettek, hogy a hátralévő időben ledolgozzák a hátrányukat, de az eredmény már nem változott. 

Sean Simpson, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: – Nagyon jól alakult az első harmad, a másodikban viszont a franciák uralták a játékot, főleg azért, mert sok kiállítást szedtünk össze. A harmadikban megvoltak az esélyeink az egyenlítésre, ami nem jött össze, de a srácok kitartására és hajtására büszkék lehetünk. Sebők kiválása csapás, hiszen igazi topjátékos, aki nyilvánvalóan hiányzik, és nem tudom, játszhat-e a hétvégén. Viszont akik a csapatba kerültek, mindent elkövettek a siker érdekében. Az előny-hátrány játékon sok múlott, egyértelmű, hogy ezekben javulnunk kell, még akkor is, ha a franciáknak akadnak NHL-esei is, és két fórgóljuk is számunkra pechesen esett.

Philippe Bozon, a francia válogatott szövetségi kapitánya: – Ilyen meccsre számítottunk, tudtuk, hogy a magyar válogatott kemény ellenfél lesz. Tűrhetően kezdtünk, ám elkövettünk két hibát, ez pedig két gólba került. A második harmadban viszont nagyon jól mentünk, négyszer-ötször is betalálhattunk volna. Szóval, jól reagáltunk a nehézségekre, és fontos győzelmet arattunk.



A sorok a franciák ellen

Erdély, Hári, Sofron
Magosi, Bartalis, Mihály
Papp, Nagy G., Terbócs
Benk, Vas, Nagy K.

Macaulay, Stipsicz
Pozsgai, Horváth
Szirányi, Garát
Szabó, Tóth

Hetényi (Rajna)

A rigai olimpiai selejtezők menetrendje (magyar idő szerint):

2021. augusztus 26., csütörtök, 14:30: Franciaország–Magyarország 5–3
2021. augusztus 26., csütörtök, 18:30: Olaszország–Lettország

2021. augusztus 27., péntek, 15:00: Franciaország–Olaszország
2021. augusztus 27., péntek, 19:00: Lettország–Magyarország

2021. augusztus 29., vasárnap, 12:00: Magyarország–Olaszország
2021. augusztus 29., vasárnap, 16:00: Lettország–Franciaország

A keret:

  Név Pozíció Csapat Születési év
   
  Rajna Miklós K UTE 1991
  Hetényi Zoltán K DEAC 1988
  Arany Gergely K FTC-Telekom 1996
         
  Stipsicz Bence V Hydro Fehérvár AV19 1997
  Macaulay Scott V MAC HKB Újbuda 1990
  Szirányi Bence V DVTK Jegesmedvék 1988
  Garát Zsombor V MAC HKB Újbuda 1997
  Horváth Milán V Hydro Fehérvár AV19 2001
  Pozsgai Tamás V MAC HKB Újbuda 1988
  Tóth Gergely V MAC HKB Újbuda 1998
  Szabó Dániel V Hydro Fehérvár AV19 1995
         
  Bartalis István Cs Hydro Fehérvár AV19 1990
  Benk András Cs UTE 1987
  Sebők Balázs Cs Ilves Tampere (FIN) 1994
  Erdély Csanád Cs Hydro Fehérvár AV19 1996
  Hári János Cs Hydro Fehérvár AV19 1992
  Sofron István Cs SC Csíkszereda 1988
  Terbócs István Cs Hydro Fehérvár AV19 1996
  Nagy Gergő Cs FTC-Telekom 1989
  Magosi Bálint Cs Hydro Fehérvár AV19 1989
  Nagy Krisztián Cs SaPKo (FIN) 1994
  Vas János Cs Chamonix Hockey Club (FRA) 1984
  Szita Donát Cs No club 1998
  Mihály Ákos Cs Hydro Fehérvár AV19 1999
  Papp Kristóf Cs Michigan State University (USA) 2001


Stáb

Sean Simpson Vezetőedző
Szilassy Zoltán Másodedző
Fodor Szabolcs Másodedző
Farkas Tamás Kapusedző
Dr. Majzik Ernő Csapatorvos
Bors Attila Fizioterapeuta
Antal Dénes Fizioterapeuta
Puskás Sándor Erőnléti edző
Nagy József Felszerelés menedzser
Szilágyi Levente Csapatvezető
Vas Márton Általános igazgató

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV