Kiss Dániel: jó irányba halad a válogatott

2025.05.05. 15:00 |

Május 6-án, a Kanada elleni mérkőzés lefújása után az MVM Dome-ban köszöntjük a nemzeti csapattól visszavonuló hátvédet, Kiss Dánielt. A 70-szeres válogatott játékos felidézte a kezdeteket, a sikereket és elmondta, hogy mire számít a fiataloktól a herningi vb-n.

Emlékszel az első válogatott mérkőzésedre?

A mérkőzésre, az ellenfélre nem, de az első kerettagságra igen. A Dunaújvárossal éppen megnyertük a MOL Ligát, elmentem bulizni, de anyukám hívott hajnalban, hogy reggel 7-re Székesfehérvárra kell mennem. Kangyal Balázs lebetegedett, az ő helyére kaptam meghívót. A többiek már a jégen edzettek, amikor megérkeztem, gyorsan átöltöztem, de köszönni sem tudtam, és Ladányi Balázséknál ez szigorú dolog volt. Komoly belépőm volt. Négy-öt napig edzettem akkor velük, de mérkőzést nem játszottam akkor.

Mint a következő generáció tagjának, mit adott neked a szapporói csapat?

Felnéztünk rájuk, példát mutattak nekünk nap mint nap, emberileg, abban, hogyan kell viselkedni a pályán, öltözőben, azon kívül. Sokat segítettek azzal, hogy mi is hasonló játékosokká váljunk – mégha nem is tudtunk teljesen. Ma is felnézek rájuk.

Azért az a krakkói csapat sem volt rossz. Mi volt annak a 2015-ös feljutásnak a titka?

Szapporó azért csoda, mert az volt az első és azt pont az aranygeneráció tudta elérni. Nagyon várta az ország, hogy sikerüljön. Akkor olyan szintet emeltek a hazai jégkorongban, ami rendkívül látványos volt. Krakkó előtt valahogy végig a levegőben lehetett érezni, amikor már elkezdtük a felkészülést, hogy összeállt a csapat, ideálisak voltak a körülmények. Érezni lehetett, hogy jól működött minden, jégen és jégen kívül is. Mindkettő kell a sikerhez, ez volt a kulcs.

Volt kedvenc bekkpárod vagy csapattársad?

Egyet nem szeretnék kiemelni, ha pedig sorolnám, akkor is félő lenne, hogy valaki kimarad. Szerencsére sok olyannal játékossal szerepeltem együtt, akinek örültem, szerettem a játékát.

És az edzők között?

Mindenkitől lehetett tanulni, mert voltak kiemelkedő tulajdonságaik, tapasztalt szakemberek dolgoztak a nemzeti csapat mellett. A válogatottba mindig jó érzéssel mentem, magasabb szinten zajlottak az edzések is. Mindig löketet adott, plusz motivációt jelentett, és vittem tovább az energiát  utána a klubcsapatba is.

Ez a 70 mérkőzés és 13 szezon így kerek, vagy marad azért hiányérzet?

Nyilván van némi hiányérzet, egy A-csoportos vb mindig hiányozni fog. Voltak peches időszakaim, eltört a lábfejem a szűkítés előtt egy nappal, meg kézfejem, fejsérülést is szenvedtem, vagy az utolsó pillanatban maradtam ki. Ezzel együtt nem lehet okom panaszra, mert megkaptam az esélyt. Egy vb-n játszottam csak, de az a krakkói volt, ami óriási élmény a mai napig és kárpótol sok mindenért.

Családban marad: az öcsédnek, Rolandnak összejött az A-csoport is Tamperében.

Igen, és nagyon büszke voltam rá. A bátyám, Ákos is válogatott játékos volt, de vb-re nem jutott ki. Én már voltam vb-n is, Rolinak pedig megadatott az elitvébé is. Mindenki egy kicsit hozzátett a családban.

A mostani válogatottnál milyen esélyeket látsz?

Az edzőmeccsekből nehéz leszűrni, de az eredmények jó irányba mutatnak. Egyre több a fiatal játékos, bennük sok energia dolgozik, bizonyítani szeretnének. Ha ez a vb-n is kijön belőlük, akkor bármi megtörténhet. Tíz nap alatt kell a hét csoportmeccset lejátszani, a fiatalos lendület jól is jöhet. És persze a rutin is megvan sokakban, az A-csoportban az is fontos. Szimpatikus a csapat, jó irányba haladnak. Pénteken Szlovénia ellen hullámvölgybe kerültek, de várható volt, hogy lesz egy rossz nap a felkészülés során. Most nem az eredmény volt a fontos, majd Herningben kell megmutatni. Én szívből szurkolok nekik.

És az MVM Dome-ban, Kanada ellen mire számítasz?

Már az fantasztikus élmény, hogy egy ilyen csarnokban, ennyi ember előtt, ilyen ellenféllel játszhatunk. A mieinknek plusz motiváció, hogy az NHL-esek ellen bizonyíthatnak, sokat tanulhatnak a meccsből. Ez lesz a főpróba a vb előtt, biztosan mindkét fél kiad magából mindent, odateszik magukat.  Jó meccs várható, nagyon fogok drukkolni.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV