Kikapott Dániától a női csapat

2022.12.15. 18:55 |

Nem kezdődött jól az amiens-i felkészülési torna, a női csapat 4-0-ra alulmaradt a dánokkal szemben.

A magyar válogatottból Józsa Orsolya és Márton Luca nem öltözött be Dánia ellen, a kapuban Németh Anikó kezdett, a csapatkapitány pedig testvére ,Bernadett volt.

Az első harmadot a dánok kezdték jobban, többet kellett védenie a magyar kapusnak. A mieink egy emberelőnyt nem tudtak gólra váltani. Szamosfalvi Petrát kétszer is kiállították, és a második fórt értékesítette az ellenfél a 18. percben, Russell talált be.

A második játékrész áthúzódó magyar emberelőnnyel indult, ám nem sikerült egyenlíteni, sőt egy megindulásból Glud volt eredményes a 22. percben. Ezt követően kezdett el jobban játszani a magyar csapat, sorra alakította a helyzeteket, de Odnoga Lotti a kapuvasat találta el, és nem ment be Rónai Alexandra, Jókai-Szilágyi Kinga, majd Seregély Míra lehetősége sem. Közben sikerült kivédekezni Knee Sarah kiállítását, aztán a mieink játszhattak fórban, de ebből sem született gól. Az utolsó percben a dánok egy gyors akciót is gólra váltottak Persson révén.

A harmadik harmad legelején újabb dánt állítottak ki, de ebből az előnyből sem jött össze a szépítés. A kiegészülés után a dánok növelték az előnyüket, a korong Seregély Míráról pattant be, a gólt Brix Nielsennek írták. A folytatásban mindkét csapat játszhatott még létszámfölényben, ám az állás már nem változott. A mieink legjobbjának Rónai Alexandrát választották.

A magyar női együttes pénteken délután Japán ellen folytatja.

Az összeállítás:

Metzler, Horváth, Jókai-Szilágyi
Seregély, Williams, Strobl
Gondos, Pázmándi, Mozolai
Szamosfalvi, Rónai, Szelényi

Németh B., Fecske
Odnoga, Mayer
Tóth E., Knee
Faggyas, Márton A.  

Németh  A. (Révész)

A program:

December 15., 16.30 Magyarország-Dánia 0-4
December 16., 16.30 Magyarország-Japán
December 17., 20.00 Magyarország-Franciaország

A keret

Kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Révész Zsuzsa (Debreceni HK)
Hátvédek: Faggyas Lilla (HKB), Fecske Maja (MAC Budapest), Knee Sarah (klub nélküli), Márton Adél (OHA, kanadai), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (University of St.Thomas, amerikai), Tóth Enikő (BJA)
Csatárok: Gondos Tamara (MAC Budapest), Horváth Imola (MAC Budapest), Jókai-Szilágyi Kinga (MAC Budapest), Józsa Orsolya (MAC Budapest), Márton Luca (OHA, kanadai), Metzler Regina (OHA, kanadai), Mozolai Berta (BJA), Pázmándi Zsófia (OHA, kanadai), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Seregély Míra (University of Maine, amerikai), Strobl Lara (HKB), Szamosfalvi Petra (HKB), Szelényi Nina (HKB), Williams Hayley (Dinamo Neva, orosz)

A stáb

Pat Cortina Szövetségi kapitány
Delaney Collins Edző
Kis András Edző
Fodor Zoltán Edző
Budai Krisztián Kapusedző
Gallyas Gabriella Erőnléti edző
Berkes Brigitta Sportmasszőr
Jasó Judit Csapatvezető
Dénes Veronika Rehabilitációs edző
Tornyi Gábor Felszerelés-menedzser
Kaposi Dávid Sajtó
dr. Kolbenheyer Zsuzsanna Női szakági vezető
Dr. Módy Tóbiás Csapatorvos

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV