Ahogyan októberben, úgy most februárban is Ausztriával mérkőzik az U14-es válogatott, most azonban hat meccsen méri össze tudását a két csapat – három az ausztriai Spittalban, három pedig Budapesten, a Tüskecsarnokban kerül megrendezésre.
Glen Williamson és edzői csapata 46 fős keretet hirdetett az U14-es korosztályban a februári nemzetközi szünetre. Két csapatot alakítottak ki, az egyik Budapesten marad, a másik pedig Spittalba utazik – mindkét gárda 3-3 mérkőzést játszik majd. A mérkőzésekre 11-én, szombaton és 12-én, vasárnap kerül majd sor.
Fontos kiemelni, hogy Glen Williamson ezúttal 46olyan játékos mellett döntött, akik a legutóbbi nemzetközi mérkőzésen nem kaptak lehetőséget. A szövetségi edző azt szeretné, hogy ezek a fiatalok is magukra ölthessék a magyar mezt, képviselhessék klubjaikat a válogatottban és nemzetközi tapasztalattal gazdagodjanak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy hosszú távon Williamson nem számít az októberben pályára lépő játékosokra, de stábjával együtt szeretnék minél több gyermeknek megadni azt a lehetőséget, hogy ilyen fiatalon nemzetközi porondon szerepelhessenek.
Mivel Glen Williamson az U18-as világbajnokságra készülő válogatottal fog kiemelten foglalkozni az IIHF szünetben, az Ausztriába utazó gárdát Mihály Jenő irányítja majd, a budapesti tornán pedig Nagy András ülhet edzőként a kispadon.
Menetrend:
Budapest
Szombat 18:45 MAGYARORSZÁG-Ausztria
Vasárnap 09:00 MAGYARORSZÁG -Ausztria
Vasárnap 15:00 MAGYARORSZÁG -Ausztria
Spittal, Austria
Szombat 10:30 Ausztria- MAGYARORSZÁG
Szombat 15:00 Ausztria- MAGYARORSZÁG
Vasárnap 08:15 Ausztria- MAGYARORSZÁG
Ausztriába utazó keret:
|
Vezetéknév |
Keresztnév |
Poz. |
Klub |
|
Kamondy |
Dominik |
K |
IOGJA |
|
Kowalchuk |
Dávid Max |
K |
Győr |
|
Papp |
Áron |
K |
UTE |
|
Pella |
Márk László |
V |
Ferencváros |
|
Józsa |
Soma |
V |
Győr |
|
Gulya |
Vilmos |
V |
IOGJA |
|
Hadobás |
Zétény Tibor |
V |
MAC |
|
Polgár |
Milán |
V |
MAC |
|
Modok |
Balázs Sándor |
V |
PHC |
|
Balázsi |
Márton Péter |
V |
UTE |
|
Taskó |
Norbert Tibor |
V |
UTE |
|
Diószegi Szabó |
Bence |
CS |
Debrecen |
|
Szabó |
Benedek |
CS |
Debrecen |
|
Kudron |
Kristóf |
CS |
Dunaújváros |
|
Székely |
Sándor |
CS |
Ferencváros |
|
Hakfelner |
Balázs |
CS |
IOGJA |
|
Kovács |
Dominik |
CS |
IOGJA |
|
Malya |
Dominik |
CS |
PHC |
|
Auer |
Olivér |
CS |
UTE |
|
Jakab |
Zoltán Máté |
CS |
UTE |
|
Simon |
Péter |
CS |
UTE |
|
Simon |
Levente |
CS |
UTE |
|
Stollar |
Szabolcs Richárd |
CS |
UTE |
Stáb:
Edzők: MIHÁLY Jenő, SZÉKELY Csaba
Csapatvezető: GEBORA Zita
Budapesti keret:
|
Vezetéknév |
Keresztnév |
Poz. |
Klub |
|
Gere |
Levente |
K |
Vasas |
|
Gottwald |
Levente |
K |
MAC |
|
Praták |
Dávid |
K |
DVTK |
|
Antal |
Simon |
V |
Debrecen |
|
Hercsel |
Bálint |
V |
Győr |
|
Kurys |
Levente |
V |
DVTK |
|
Marton |
Zoltán |
V |
UTE |
|
Tamás |
Zoltán |
V |
UTE |
|
Révész |
Botond |
V |
UTE |
|
Sipos |
Marcell |
V |
UTE |
|
Szabó |
Bálint |
V |
IOGJA |
|
Alapi |
Márton |
V |
IOGJA |
|
Cseh |
István Róbert |
CS |
UTE |
|
Dorogi |
Máté Bence |
CS |
Debrecen |
|
Farkas |
Bence |
CS |
IOGJA |
|
Hamrák |
Mihály |
CS |
IOGJA |
|
Harmati |
Kristóf |
CS |
MAC |
|
Illés |
János |
CS |
Ferencváros |
|
Morvay |
Bálint |
CS |
MAC |
|
Nádor |
Kristóf |
CS |
MAC |
|
Neubauer |
Tibor |
CS |
Zalaegerszeg |
|
Révész |
Csongor |
CS |
Debrecen |
|
Zelevics |
Gergő |
CS |
Zalaegerszeg |
Stáb:
Edzők: NAGY András, Árkovics Bálint
Csapatvezető: SZOMBATHELYI Beáta







