Ki lesz az év felfedezettje?

2020.05.14. 10:00 |
Az Erste Bank Higgy Magadban díjainak kategóriáival folytatjuk a szezonzáró elismerések jelöltjeinek ismertetését.

Az Erste Liga főszponzora, az Erste Bank a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is különdíjakkal jutalmazza az idény kiemelkedő játékosait. A szezon végén három Higgy Magadban elismerést adnak át, ezek közül az év felfedezettje a Mr. Rising Star díjat kapja majd.

A Higgy Magadban díjakra az Erste Liga csapatai jelöltek, a győztesről az Erste Bank vezetői döntöttek. A díjazott személye május végén derül ki.

A még mindig csak 21 éves Molnár Dávid a DHK nevelése, két utánpótlás-világbajnokságon volt a győztes csapat tagja, a MAC Budapest csapatával magyar bajnok 2018-ban.  A mostani volt a második szezonja a DEAC-ban, de idén vált az együttes meghatározó és stabil tagjává, bizonyította, hogy megállja a helyét. Összesen 49 meccsen hat gólt szerzett, hét asszisztja volt, utóbbiak közül kettőt a Csíkszereda elleni negyeddöntőben ért el. Debrecenben hosszú távra terveznek vele, játékosként, valamint az utánpótlás-nevelésben segítőként is.

Páterka Bence, a Schiller-Vasas HC csatára első felnőtt szezonjában rögtön megmutatta tehetségét és letette névjegyét az Erste Ligában. 41 mérkőzésen hét góllal és öt assziszttal zárt. A DVTK Jegesmedvék színeiben a szlovák Extraligában is bemutatkozhatott, ahol gólpasszt ért el. A decemberi, kijevi U20-as Divízió I/B világbajnokság legértékesebb játékosa lett, kilenc ponttal segítette aranyéremhez a magyar csapatot.

A 22 éves Szűcs István a Hokiklub Budapestből emelkedett ki teljesítményével. Az alapszakaszt 36 meccsen 22 góllal és 15 assziszttal zárta, majd a középszakaszban még három gólpasszt gyűjtött. A támadójáték mellett a védekezőmunkája is fejlődött az év során. Teljesítményére a MAC Újbudánál is felfigyeltek, a szlovák Extraligában is szerepelt.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV