Ki lesz a szezon legjobb női kapusa?

2021.05.17. 16:00 |
Naponta közzétesszük a szezonzáró díjak egyes kategóriáinak jelöltjeit, a női kapusokkal kezdjük.

Németh Anikó, Szabó Fruzsina és Tóth Zsófia közül kerül ki a szezon legjobb női kapusa. A jelölti kör a szurkolóknak a közösségi médiafelületeken elküldött visszajelzése alapján állt össze, ezt véleményezték a válogatott edzői, majd a névsort a szakmai bizottság szűkítette le és választotta ki a győztest. A díjazott személye május 27-én derül ki.

A kategória címvédője, Németh Anikó második idényét fejezte be a MAC Budapestben, továbbra is a csapat elsőszámú kapusaként. A magyar bajnokságot megnyerte az együttessel, a fináléban kétszer is büntetőpárbajban győzve, míg az EWHL-ben negyedik lett. Utóbbi sorozatban a legtöbb időt töltötte a jégen a kapusok közül, védési hatékonysága 91,2 százalékos volt. Az augusztusi A csoportos vb-re készülő válogatottban több találkozón védett a szezon során a 24 éves kapus.

Szabó Fruzsina is a MAC Budapest játékosa, így az ő nyakába is bajnoki aranyérem került. Az EWHL-ben kétszer szerepelt, emellett védett a DEBL-csapatban is. A 17 éves kapus tagja az U18-as és a felnőtt válogatott keretének.

Tóth Zsófia a KMH együttesével megnyerte az EWHL-t, 97,2 százalékos védési mutatóval, ami a legjobb volt a kapusok között. A sorozat fináléjában nem kapott gólt. A KMH II-es csapatával a DEBL-ben is diadalmaskodott, szintén remek teljesítménnyel. A magyar bajnokságban második lett. Három felkészülési mérkőzésen védett a válogatottban.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV