A magyar válogatott a nagy rivális franciák ellen kezdi meg szereplését a Vasas Jégcentrumban, a női divízió 1/A világbajnokságon.
Készen áll a női válogatott a vb-re – ez az egyöntetű vélemény a csapat és a szakmai stáb részéről. A mieink elvégezték a kitűzött feladatokat az előző hetekben, átismételték és csiszolták a taktikát, vagyis mindent megtettek annak érdekében, hogy sikeresen szerepelhessenek a következő egy hét során és megmutassák, hogy a szlogennek megfelelően „Budapest a mi pályánk”.
Delaney Collins szövetségi kapitány szerint a csapat sokat lépett előre az egész szezonban és a felkészülés során is, és tudja a feladatát a vb-n is. A szakvezető hozzátette, a keret taktikai szempontból is felkészült, és kellően tehetséges játékosok alkotják ahhoz, hogy eredményes legyen az előttünk álló időszak, ám a legfontosabb az, ahogy év közben is többször kiemelte, hogy a játékosok élvezzék a hokit.
Az első ellenfél Franciaország lesz vasárnap este. A két együttes ebben a szezonban háromszor is játszott már: Albertville-ben 4-2-re nyertek a házigazdák, aztán Landshutban novemberben sikerült 4-1-gyel visszavágni. Decemberben, a dunkerque-i tornán 2-0-ra vezettek a mieink, ám utána jött egy megingás, és végül a francia csapat szétlövésben nyert 3-2-re – ám azt a tornát a magyarok nyerték, ahogy a februári, klagenfurtit is. Szóval az előjelek biztatóak, a magyar csapat legutóbbi öt meccsét megnyerte, a vb előtti felkészülési időszakban 5-0-ra verte Kínát és 2-0-ra az olaszokat. A franciák is két edzőmeccset játszottak, 3-2-re nyertek Kína ellen már Budapesten, aztán szétlövésben 3-2-re kaptak ki a norvégoktól.
A francia együttes részt vett az olimpián februárban, de Milánóból 1 ponttal, 3 vereséggel távozott, az utolsó lett. A keretből többeknek az ötkarikás játékok jelentette a befejezést, és elkezdődött a fiatalítás, 17-18 éves játékosokat is neveztek most. A legismertebb játékos Chloé Aurard-Bushee, aki a PWHL-ben is megfordult, most Svájcban szerepel. A csapatkapitány a rutinos Lore Baudrit, aki a német ligában játszik most.
Jegyek a magyar mérkőzésekre az Eventim oldalán vásárolhatók.
A KERET
Kapusok: Németh Anikó (MAC Budapest), Takács Noémi Zoé (MAC Budapest), Tóth Zsófia (HKB)
Hátvédek: Faragó Luca (Ajka/BJA), Hajdu Lili (HKB), Kiss-Simon Franciska (HKB), Koncz Boglárka (HKB), Lippai Isabel (MAC Budapest), Mayer Fruzsina (HKB), Németh Bernadett (MAC Budapest), Odnoga Lotti (Skelleftea, svéd)
Csatárok: Báhiczki-Tóth Boglárka (NAHA, amerikai), Dabasi Réka (HKB), Hiezl Réka Effi (Shattuck St. Mary’s, amerikai), Huszák Alexandra (HKB), Jókai-Szilágyi Kinga (Sabres, osztrák), Kreisz Emma (University of Minnesota, amerikai), Leidt Madeline (Linköping, svéd), Metzler Regina (Merchyhurst University, amerikai), Pázmándi Zsófia (Lindenwood University, amerikai), Polónyi Petra (NAHA, amerikai), Seregély Míra (HKB), Weiler Krisztina (OHA, kanadai)
Stáb itt.
A VB PROGRAMJA
Április 12., 12.30 Kína–Szlovákia
Április 12., 16.00 Olaszország–Norvégia
Április 12., 19.30 Franciaország–Magyarország
Április 13., 12.30 Szlovákia–Olaszország
Április 13., 16.00 Norvégia–Franciaország
Április 13., 19.30 Magyarország–Kína
Április 15., 12.30 Norvégia–Kína
Április 15., 16.00 Magyarország–Szlovákia
Április 15., 19.30 Olaszország–Franciaország
Április 17., 12.30 Franciaország–Kína
Április 17., 16.00 Magyarország–Olaszország
Április 17., 19.30 Szlovákia–Norvégia
Április 18., 12.30 Kína–Olaszország
Április 18., 16.00 Szlovákia–Franciaország
Április 18., 19.30 Norvégia–Magyarország




