A norvégiai Askerre figyelünk az elkövetkezendő napokban, a Vas Márton vezette U20-as válogatott öt komoly mérkőzést játszik, és persze a lehető legjobb eredményben bízik.
Egy kicsit késett a Budapestről Oslóba tartó járat pénteken délután, a landolás pedig egy kicsit darabosra sikeredett, ezen kívül azonban minden a tervek szerint alakult a juniorválogatott számára az utazás napján. Menetrendszerű volt a hideg is, ami ráköszöntött a csapatra Oslóban, majd a buszút után Askerben, mínusz kilencet mutattak a mobiltelefonok képernyői – a hőérzet ennél egy kicsit alacsonyabb hőmérsékletet sejtetett.
Persze, ezt tudtuk, sapka sál, hosszú zokni, ahogy mondanánk – fiatalok révén akadtak azért hiányosságok az első napon ebben a tekintetben.
Az érkezéskor egyből a világbajnokság helyszínére, a Varner Arénába vezetett a csapat útja (az oslói repülőtéren azért még volt idő a csomagokra várás közben végigizgulni a brazil-horvát 11-espárbajt is a mobilokról), belakták az öltözőt a fiúk és megismerkedtek a pályával is, egyelőre csak a palánk mögül és a kispadról. Nos, minden igényt kielégítő, pazar csarnokkal van dolgunk, nincs hideg az arénában, minden szék párnázott a lelátón, és a jégről is ódákat zengtek a fiúk – de már szombaton, amikor rá is mentek az első edzés erejéig.

Az arénát februárban adták át, 3650 néző befogadására alkalmas, 475 millió norvég koronába került a 2019-ben kezdődött építkezés (19 milliárd forintot jelent ez átszámítva). Közvetlenül a pálya mellett hatalmas nyitott műjégpálya működik, ahol nagypályás gyorskorcsolyaedzéseket is tartanak, de az aréna egyik munkatársa elmondta, iskolai testnevelésóra keretében is koriznak rajta a fiatalok, egyébként pedig a foglalt sávokon túl bárki használhatja.
A szombati jeges edzést aztán önkritikusan értékelték a srácok, volt már jobb is, de vasárnap már élesben lesz lehetőség a javításra.
A dánokkal kezdünk, az egész vb nyitómeccsét játsszuk 13 órától, a nyitónapon szlovén-norvég és francia-kazah meccset rendeznek még. Dániával novemberben és augusztusban is találkozott a magyar csapat. Előbb Karlstadban 2-1-re nyertek a dánok, majd a Super Challenge torna bronzmeccsén 4-3-ra sikerült visszavágni hosszabbítás során. Novemberben aztán az ausztriai tornán 3-2-re alulmaradt a magyar válogatott (2-0-s előny után). Ezek persze már semmit sem számítanak, már csak azért sem, mert vegyes keretekkel állt ki a legutóbbi két tornán a magyar válogatott.
Jöhet tehát az év utolsó, a 2023-as vb-szezon első tornája!
A divízió 1/A világbajnokság magyar programja (Asker, Norvégia)
2022. december 11., vasárnap, 13:00 Magyarország–Dánia
2022. december 12., hétfő, 16:30 Kazahsztán–Magyarország
2022. december 14., szerda, 16:30 Norvégia–Magyarország
2022. december 15., csütörtök, 13:00 Franciaország–Magyarország
2022. december 17., szombat, 13:00 Magyarország–Szlovénia
A keret
| Antek Tamás | G | DEAC |
| Hegedüs Levente | G | DVTK |
| Balázsi Márton | D | UTE |
| Deák Márton | D | SaiPa (FIN) |
| Farkas Olivér | D | SaiPa (FIN) |
| Hadobás Zétény | D | Vasterås IK (SWE) |
| Horváth Donát | D | South Shore Kings (USA) |
| Illés Márton | D | DVTK |
| Szalay Boldizsár | D | DVTK |
| Ádám Zsolt | F | BJA HC |
| Ambrus Csongor | F | Hydro Fehérvár AV19 |
| Dobos Bendegúz | F | Kiekko-Vantaa (FIN) |
| Fekete Alex | F | FEHA19 |
| Horváth Bence | F | Vaxjö (SWE) |
| Ivády Milán | F | FEHA19 |
| Keceli-Mészáros Mátyás | F | FEHA19 |
| Mihalik András | F | DEAC |
| Mihalik Gergő | F | DEAC |
| Nádor Kristóf | F | BJA HC |
| Nemes Márton | F | Mora IK (SWE) |
| Tóth Tamás | F | Connecticut Jr. Rangers (USA) |
| Varga Balázs | F | JYP (FIN) |
A stáb
| Vas Márton | Szövetségi edző |
| Arany Máté | Másodedző |
| Bartalis Balázs | Másodedző |
| Székely Csaba | Kapusedző |
| Babik János | Fizioterapeuta |
| Barna Márton | Fizioterapeuta |
| Dr. Karácsony Atilla | Csapatorvos |
| Dr. Németh Gergely | Sportpszichológus |
| Ács Ferenc | Erőnléti edző |
| Puskás Sándor | Erőnléti edző |
| Speier Kálmán | Felszerelés-menedzser |
| Don MacAdam | Sportigazgató |
| Végh Benedek | Férfi szakág vezető |
| Dobos Sándor | Média |
| Végh Boldizsár | Csapatvezető |









