Több felsőoktatási intézmény kínál élsportolóknak, köztük jégkorongozóknak is egyéni tanrendet és ösztöndíjakat, így a sportolóknak nem kell választaniuk a tanulmányok és a sport között.
Ismét megtartotta egyetemi börzéjét a Magyar Jégkorong Szövetség a Magyar Sport Házában. A kezdeményezés célja, hogy a továbbtanulni szándékozó jégkorongozók megtalálják a számukra legjobb felsőoktatási lehetőséget, amely a profi vagy amatőr sport mellett is biztosítja a megfelelő felsőoktatási képzést.
„Nagyon örülök, hogy ez az esemény már másodjára összejött - kezdte Szabó J. Bence, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára. - Bízom benne, és remélem, hogy évről-évre egyre többen lesznek nyitottak arra, hogy eljöjjenek erre az eseményre, és találkozzanak az egyetemek képviselőivel.
A Magyar Jégkorong Szövetség szempontjából nagyon fontosnak tartom, hogy kialakítsuk a kettős életpálya-modellt a jégkorongban. Fontos, hogy amellett, hogy a gyerekek sportolnak, lehetőséget biztosítsunk számukra a tanulásra, illetve ez felkészítheti őket arra is, hogy mi lesz a jégkorong után.”
Debrecentől Győrig
Idén hat egyetem képviseltette magát, és osztotta meg a jelenlévőkkel egyrészt az intézmény által kínált tanulmányi területeket, másrészt a sportolók számára elérhető kiemelkedő támogatási lehetőségeket.
Olyan, a jégkorongban már ismert, nagyobb egyetemek is jelen voltak, mint a Debreceni Egyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a székesfehérvári Kodolányi János Egyetem, valamint megjelentek a Testnevelési Egyetem, a veszprémi Pannon Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem képviselői is.
Az intézmények sorban bemutatták, náluk melyek a sportolók körében kiemelkedő és kedvelt szakirányok, illetve, hogy az egyetemeknek mik a specialitásaik.
Ezt követően sorra vették, hogy az igazolt sportolóknak milyen előnyöket tudnak biztosítani, legyen szó egyéni tanrendről, kollégiumi elhelyezésről vagy akár pluszpontokról a felvételi eljárás során.
Profi jégkorong és doktori cím
A csütörtöki börzén részt vett a Debreceni Egyetem, és így a DEAC jégkorongcsapatának képviseletében Hetényi Zoltán is, aki amellett, hogy a 2018-2019-es szezon óta a DEAC kapuját védi, immár nyolc éve az egyetem hallgatója is, nem is akármilyen eredményekkel.
„Nagyon hálás vagyok az egyetemnek - kezdte Hetényi. - Nyolc évvel ezelőtt jött a lehetőség, amikor a Debreceni Egyetem a DEAC színeiben megalapította a jégkorong szakosztályt. A sportolói pályafutásom során mindig úgy voltam vele, hogy jó lenne tanulni is, mert a sportkarrier egyszer véget ér... Nagyon örülök, hogy akkor jött ez a lehetőség, hiszen azóta két diplomát szereztem, jelenleg a doktorimon dolgozom, emellett pedig egy sportközgazdász képzést is végzek.
Nyolc év után az ember már érzi, hogy elfárad, de a kitartásra a profi sport megtanítja az embert. Személyes, gyakorlati tapasztalatom pedig az, hogy ha valaki szorgalmas, azt a tanárok is látják, és egyéni tanrend mellett bárki bármikor bemehet az órákra, és részt vehet rajtuk. egy támogató és profi közegben.”
Az felsőoktatási intézmények által kínált lehetőségekről érdemes az intézmények saját felületein részletesebben is tájékozódni:
Debreceni Egyetem: ITT
Dunaújvárosi Egyetem: ITT
Kodolányi János Egyetem: ITT
Pannon Egyetem: ITT
Széchenyi Egyetem:ITT
Testnevelési Egyetem: ITT




