Előnyben a DVTK

2018.01.11. 08:00 |
A Visegrád Kupa döntőjének első mérkőzésén a hazai pályán játszó DVTK 4-2-es győzelmet aratott a Nyitra ellen, így kétgólós előnyből várhatják a két hét múlva esedékes visszavágót.

A nagy iramban kezdődő találkozót a vendégek kezdték aktívabban, de a kezdeti nyitrai helyzetek után a DVTK is veszélyeztetett. Az ötödik percben pedig a vezetést is megszerezték a hazaiak Kulmala találatával (1-0). A gólt követően a miskolciak kisebb mezőnyfölénybe kerültek, de ezt az időszakot nem sikerült gólra váltani sőt, a hetedik percben Macik révén sikerült egyenlítenie a Nyitrának (1-1). Az egyenlítés után inkább a szlovák csapat akarata érvényesült a jégen, de Adorján védéseinek köszönhetően, fáradozásaik eredménytelenek maradtak. A 13. percben emberelőnybe került a Nyitra, a kiállítás alatt viszont a miskolciak szereztek gólt. Kulmala egy szólót követően szerezte meg önmaga és csapata második gólját (2-1). A kiállítás után kiegyenlített játékkép jellemezte a harmad hátralevő részét, de újabb találat már nem született.

Nem úgy, mint a második játékrészben, ahol mindössze 12 másodpercet kellett várni az újabb gólra. Macik középre tett korongját Paulovic lőtte Adorján kapujába (2-2). Ezt követően a DVTK percei következtek, de a két percig tartó kettős emberelőnyt sem tudták értékesíteni. A harmad második felét a kiállítások határozták meg. Folyamatosan váltották a büntetőpadon egymást a miskolci és a nyitrai játékosok. Ebből az időszakból a hazaiak jöttek ki jobban. Előbb Galanisz szerezte meg ismét a vezetést a DVTK javára emberelőnyből a 38. perc elején (3-2), majd nem egészen két perc múlva megint hazai gólnak örvendhetett a közönség, amikor Sakaris megduplázta a miskolci előnyt (4-2).

A záró harmadban a Nyitra nekiesett ellenfelének, a piros-fehér mezes hazai gárda a védekezésre fókuszált.  A mezőnyfölény dacára a vendégek nem tudtak mit kezdeni a szervezetten és jól működő hazai védekezéssel. Ahogyan haladtunk előre az időben, folyamatosan egyre nagyobb nyomás alá került a magyar bajnok, de a miskolci védelem továbbra is magabiztosan állt a lábán és a találkozó végéig sikerült is megtartani a kétgólos előnyüket.

Mikael Tisell, a DVTK vezetőedzője: Nagyon örülök a ma esti győzelemnek, de nem szabad elfelejtenünk, hogy ez csak három harmad volt a hatból. Jól indult számunkra a mérkőzés, két szép gólt is lőttünk. A második játékrészt rosszul kezdtük, de az utána lőtt két gyönyörű gól kárpótolt minket. Nehéz mérkőzésre számítok a visszavágón, de idegenben is jól megy nekünk a szereplés, így bízom benne, hogy sikeresek leszünk.

A döntő visszavágójára 2018.01.23-án 18 órától Nyitrán kerül sor.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV