Kétgólos győzelem Ukrajna ellen az első felkészülési mérkőzésen

2022.04.14. 20:05 |

Lejátszotta első felkészülési mérkőzését a ljubljanai divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő férfiválogatottununk. Sean Simpson csapata 3–1-re nyert Ukrajna ellen Miskolcon. 

A magyar válogatott kezdte jobban a mérkőzést, amely az ötödik perc kezdetén góllá is érett: Tóth Richárd vitte kapura a korongot az ukrán védők között, majd a kapus mamutja között a hálóba juttatta azt (1–0). A folytatásban is több helyzetet alakítottak ki a mieink, az ukránok csupán az utolsó percekben veszélyeztették a kapunkat, de az eredmény nem változott.

Nem úgy a második játékrész elején, amikor a magyar védők elfeledkeztek Roman Blahijról, ő meg köszönte szépen, és 1–1-re módosította az állást. A kedélyeket a 25. percben egy kis bunyó borzolta, amely után Szita Donátnak, illetve Filipp Pangelov-Juldasevnek is véget ért a mérkőzés. Egy perccel később már egészen más miatt hőrdült fel a miskolci közönség: Vincze Péter és Tóth Richárd összjátéka után gólnak örülhettek (2–1). Az újabb magyar találatra a 37. percig kellett várni: Kreisz Brúnó beállt az ukrán kapu elé, a védők elfeledkeztek róla, Tóth Gergely az oldalvonaltól bepasszolta neki a korongot, ő meg gyönyörű mozdulattal beemelte a kapus mamutja mellett a felsőbe (3–1).

A harmadik harmad elején emberelőnyben próbálkozhattak az ukránok, de ahogy a korábbiakat. úgy ezt a két percet is sikerült kivédekezni, csupán kapuvasig jutott ellenfelünk. Bő nyolc perccel a vége előtt ismét fórba kerültek, ekkor azonban Sárpátki Tamás erőszakosságának köszönhetően Kóger Dániel növelhette volna az előnyünket, az ukránok azonban óriásit mentettek a kapujuk előtt. A végén még nekünk is volt lehetőségünk emberelőnyben játszani, de ebből nem születetett gól, így 3–1-es magyar győzelemmel zárult a mérkőzés. 

Sean Simpson: – Remek meccset játszottunk. A srácok két hete keményen edzenek, és ennek a pályán is megmutatkozott az eredménye. Az ukránok ellen sosem könnyű, jó csapatuk van, nagyok, erősek és gyorsak, de mindenki jól teljesített, a két kapusunktól kezdve a védőkön át a csatárokig bezárólag. Ez nyilván örömteli, úgyhogy elégedett vagyok.

A sorok Ukrajna ellen

Sárpátki, Papp, Szita
Vincze, Vas, Tóth R.
Galanisz, Császár, Szigeti
Miskolczi, Kreisz, Kóger

Garát, Macaulay
Pozsgai, Fejes
Szirányi, Kiss R.
Tóth G., Kiss D.

Bálizs (Arany)

A program

Április 14., 18:00, Magyarország-Ukrajna, Miskolc 3–1
Április 19., 19:00 Magyarország-Szlovénia, Székesfehérvár
Április 22., 19:00 Magyarország-Ukrajna, Vasas Jégcentrum, Budapest
Április 28., 17:15 Magyarország-Dél-Korea, Vasas Jégcentrum, Budapest

A keret

Rajna Miklós G UTE
Bálizs Bence G MAC HKB Újbuda
Arany Gergely G FTC-Telekom
Fejes Nándor D Gyergyói Hoki Klub
Szirányi Bence D DVTK Jegesmedvék
Garát Zsombor D MAC HKB Újbuda
Kiss Roland D DVTK Jegesmedvék
Macaulay Scott D MAC HKB Újbuda
Pozsgai Tamás D MAC HKB Újbuda
Tóth Gergely D MAC HKB Újbuda
Kiss Dániel D UTE
Papp Kristóf F Michigan State University (USA)
Szita Donát F Amiens (FRA)
Vincze Péter F Gyergyói Hoki Klub
Galanisz Nikandrosz F DVTK Jegesmedvék
Sárpátki Tamás F Gyergyói Hoki Klub
Tóth Richárd F MAC HKB Újbuda
Kreisz Brúnó F MAC HKB Újbuda
Szigeti Ákos F Gyergyói Hoki Klub
Miskolczi Márk F DVTK Jegesmedvék
Császár Hunor F Gyergyói Hoki Klub
Vas János F HC Presov (SVK)
Kóger Dániel F FTC-Telekom

A stáb

Sean Simpson szövetségi kapitány
Szilassy Zoltán edző
Fodor Szabolcs edző
Farkas Tamás kapusedző
Dr. Rybaltovszky Henrik csapatorvos
Bors Attila fizioterapeuta
Antal Dénes fizioterapeuta
Puskás Sándor erőnléti edző
Nagy József felszerelés-menedzser
Szilágyi Levente csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV