Két UP-világbajnokság rendezésére is pályázunk

2016.04.01. 17:28 |

Ülést tartott a Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége, ahol egyebek közt elfogadták a női felnőtt és a férfi U18-as válogatott játékoskeretét, illetve szó esett a jövő évben esetlegesen rendezendő világbajnokságokról is.

Az első két napirendi pontban az elnökség elfogadta a világbajnokságra készülő női felnőttválogatott és a férfi U18-as nemzeti csapat játékoskeretét és szakmai stábját. A hölgyek április 4-11. között érdekeltek a divízió 1/B csoportban, míg az U18-as fiúk szintén 1/B-ben játszanak április 18-24. között, ráadásul a két együttesünk váltja egymást Asiagoban, hiszen egyazon helyszínen kerül sor a két világbajnoki tornára.

Pénzügyi kérdésekben döntött az elnökség a folytatásban: elfogadta a korábban említett műhelytámogatások megemeléséről szóló előterjesztést és elfogadta a TAO bizottság javaslatát, amely nem támogatta, hogy a férfi felnőtt OB III és OB IV-es csapatoknak további TAO forrásokat biztosítson az MJSZ. Ezekben a bajnokságokban jelenleg a versenyeztetési költségekre lehet ilyen támogatást lehívni. Emellett az elnökség elfogadta az előterjesztést, miszerint legfeljebb 1 millió forinttal támogatja a női bajnokság lebonyolítását, amely a mérkőzésrendezési költségekre fordítható.

Döntött az elnökség arról is, hogy az IIHF idei, moszkvai kongresszusán két pályázatot ad be a Magyar Jégkorong Szövetség, az egyiket a férfi U20 divízió 1/B világbajnokság, a másikat a női U18 divízió 1-es világbajnokság megrendezésére. Az előzetesen tervezett helyszín mindkét esetben a Tüskecsarnok lenne.

Az elnökség elfogadta az előterjesztést, miszerint azok az egyesületek, amelyek nem rendelkeznek nagyméretű jégpályával, csapatot indíthassanak egy újonnan alakuló kispályás U12-es bajnokságban a 2016-2017-es szezontól.

Végül, de nem utolsósorban az elnökség felvette a Magyar Jégkorong Szövetség tagjai közé a Tatai Hódysport Egyesületet.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV