Készül az U18-as és U17-es válogatott

2019.02.06. 12:45 |

Kijelölték a két utánpótlás-válogatott végleges keretét a nemzetközi mérkőzések előtt.

Svasznek Bence vezetőedző és stábja négy edzés után kihirdette az utazó keretet, amely az olaszországi Egnában vesz részt Négy Nemzet Tornán. Ambrus Gergő sérülés miatt maradt ki, Ortenszky Tamás az U17-es csapathoz került, és nem került be a végleges csapatba Farkas Roland, Parragi Dániel és Horváth András.

Az U18-as együttes csütörtökön a házigazda olaszok ellen kezdi meg szereplését a tornán, aztán pénteken a franciák, szombaton Szlovénia lesz az ellenfél.

Az U17-esek a Tüskecsarnokban lépnek jégre, két-két meccset játszanak az ukrán és a fehérorosz gárda ellen.

Svasznek Bence vezetőedző: „Jó edzőtábort tudhatunk magunk mögött. Azt láttuk a játékosoktól az edzéseken, amit kértünk, de majd úgyis a meccsek számítanak. A keretszűkítésnél sok részletet figyelembe veszünk, és nehéz döntés volt. Ambrus Gergő könyöke sérült, jobbnak láttuk, hogy most pihen a rájátszás előtt. A többiek esetében sokat gondoltunk. Ez nehéz a játékosoknak és nekünk is, de összességében jó a csapatnak, hogy már eljutottunk arra a szintre, hogy ennyi jó játékos közül kell választanunk.”

U18-as program

Február 7., 19:45: Magyarország-Olaszország
Február 8., 16:30: Magyarország-Franciaország
Február 9., 10:30: Magyarország-Szlovénia

Keret

Név

Poszt

Klub

Halász Béni

G

Linz (AUT)

Horváth Dominik

G

If. Ocskay Gábor JA

Csollák Márkó

D

MAC Budapest

Dóczi Zsombor

D

MAC Budapest

Falus Ádám

D

Zürich Lions (SUI)

Farkas Botond

D

Vasas

Gáspár Levente

D

UTE

Hadobás Zétény

D

Wings HC (SWE)

Horváth Milán

D

If. Ocskay Gábor JA

Mayer Martin

D

MAC Budapest

Béres Boldizsár

F

UTE

Filep Zsombor

F

DHK

Keresztes Levente

F

MAC Budapest

Komáromy Botond

F

Okanagan (AUT)

Kozma Ferenc

F

DHK

Lövei Dávid

F

DVTK

Mesterházy Bálint

F

Okanagan (AUT)

Rózsahegyi András

F

HC Plzen (CZE)

Sárdi Máté

F

Dukla Trencin (SVK)

Schlekmann Márk

F

MAC Budapest

Szűcs Ádám

F

Augsburg (GER)

Varga Balázs

F

KooKoo (FIN)

Stáb

Svasznek Bence

Vezetőedző

Tokaji Viktor

Másodedző

Virág Csaba

Másodedző

Székely Csaba

Kapusedző

Kardos Dániel

Csapatorvos

Szirányi Dániel

Fizioterapeuta

Magyar Péter

Felszerelésmenedzser

Végh Boldizsár

Csapatvezető

U17-es program

Február 7., 19:00: Magyarország-Ukrajna
Február 8., 11:00: Magyarország-Fehéroroszország
Február 9., 09:30: Magyarország-Ukrajna
Február 9., 16:00: Magyarország-Fehéroroszország

Keret

Monostori Tamás

G

UTE

Orosz Gergely

G

Győri ETO

Pesti József

G

IOGJA

Dobmayer Dominik

D

IOGJA

Fazakas Erik

D

DVTK

Gruff Kevin

D

Vasas

Kárpáti Levente

D

MAC

Ortenszky Tamás

D

Biel-Bienne (SUI)

Révász Botond

D

UTE

Szélig Marcell

D

MAC

Tornyai Mátyás

D

MAC

Ujj Zalán

D

DVTK

Banga Nándor

F

UTE

Bartók András

F

DHK

Borbát Márk

F

DHK

Csölle Dániel

F

IOGJA

Farkas István

F

IOGJA

Fekete Alex

F

IOGJA

Gál Zsombor

F

Vasas SC

Galajda Zsombor

F

DVTK

Mattyasovszky Gergely

F

DVTK

Németh Attila

F

MAC

Németh Kristóf

F

IOGJA

Szalmás Bence

F

MAC

Stáb

Jánosi Csaba

Vezetőedző

Gröschl Tamás

Másodedző

Kecskeméti Áron

Kapusedző

Király András

Doktor

Áfra György

Fizioterapeuta

Keresztes Zsolt

Felszerelésmenedzser

Végh Boldizsár

Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV