Kész a keret a 7NEMZETHOKI7-re

2016.10.31. 21:28 |

Sűrű napja volt a férfi felnőttválogatottnak, a délelőtti sajtótájékoztatót követően délután együtt edzett a bő keret, majd a szakmai stáb kialakította a 25+3 fős csapatot, amelyet a 7NEMZETHOKI7-re nevez.

A másfél órás edzést követően hosszas megbeszélésen az alább három kapus, tíz hátvéd és tizenöt csatár mellett tette le a voksát az edzői stáb. A hálóőrök közül a legfiatalabb, Arany Gergely került ki, a védőknél Gőz Balázs és Varga Arnold köszönt el a többiektől, míg a csatárok közül Cseter Justin, Kocsis Ferenc, Miskolczi Márk, Vincze Péter esett ki, Benk András pedig betegség miatt nem is csatlakozott a kerethez.

Rich Chernomaz szövetségi kapitány: - Szerettünk volna lehetőséget adni ezen a tornán azoknak a srácoknak, akik a világbajnokság előtt kiestek az utolsó rostán. A holnapi összeállításon még dolgozunk, de jó eséllyel ezek a fiatalok kapnak majd lehetőséget. A helyzet szerencsétlensége ugyanakkor az, hogy most – mivel holnap már meccs van – nem volt elég időnk ahhoz, hogy több játékost megnézzünk és közülük válasszuk ki a végleges keretet. Ezért nem hívunk be annyi srácot novemberre, amennyit valószínűleg februárban fogunk, amikor – terveink szerint – egy egészen fiatal csapatot viszünk Koreába, hogy az idősebbek többen pihenhessenek a klubjuk rájátszás időszaka előtt. Végül az áprilisi edzőtáborral lesz teljes a kiválasztási folyamat a világbajnokságra.

A srácok egyértelműen pozitív benyomást tettek, kiváló volt a hozzáállás és a jégen mutatott teljesítmény is. Hári nagyon jó formában van, de az olyan srácok is, mint például Vokla – aki tavaly még az U20-as csapatban játszott – nagyot fejlődtek és amellett, hogy tehetséges korcsolyázó, láthatóan rengeteget dolgozott az erőnlétén is. Sárpátki teljesítménye is nagyon tetszett, számos jó dolgot csinált és látható, hogy több önbizalma van a korongot birtokolva, mint korábban. Említhetném ugyanakkor Nagy Krisztiánt is, a lényeg ugyanaz: eljön a pillanat, amikor lehetőséget kell adni ezeknek a srácoknak és ez a torna, különösen a holnapi meccs kiváló alkalom arra, hogy megnézzük, mire képesek és hogy reagálnak nyomás alatt.

Hári János: - Ezúttal rövid felkészülés előzi meg a tornát, de igazából nincs nagy változás, ugyanazok az edzők, ugyanaz a szisztéma maradt, a csapat nagyrésze pedig korábban volt már valamilyen összetartáson, tornán, edzőmeccsen, így mindenki nagyjából tudja, mit kell játszania. Nincs semmi bonyolult, be kell menni és egy jó meccset kell játszani. A Kanada elleni találkozón én viselhetem a kapitányi C-betűt, de ez nem változtat semmin, a játékomon biztosan nem, de a jégen kívül sem tulajdonképpen. Továbbra is önmagamnak kell lenni, ugyanazt kell tenni, amit más korábban is működött. Emellett természetesen nagy megtiszteltetés ez.

Terbócs István: - Rögtön bedobtak a mélyvízbe, mert rögtön egy kemény egymás elleni meccsel kezdtünk. Nem volt sok idő felkészülni se rá, hiszen tegnap klubmeccse volt mindenkinek. Nem a legfrissebb állapotban érkeztünk ide, de ennek ellenére egy nagyon komoly, tempós meccset tudtunk játszani. Valószínűleg az edzőknek sem volt könnyű dolga, hiszen egy meccs alatt kellett eldönteni, hogy ki lesz a keretben, de úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdés volt. Mindenki odatette magát és keményen játszott. Saját teljesítményemet tekintve azt mondhatom, a körülményekhez képest nagyon jól ment, igyekeztem én is a legtöbbet megtenni azért, hogy itt maradhassak. Rich felrajzolt pár taktikai elemet, amit kért tőlünk, hogy csináljuk és azokat próbáltam betartani minden szituációban és arra koncentrálni, hogy pontos legyek. Egyelőre nem érzek különösebb nyomást, ahogy közeledik majd a meccs biztosan lesz bennem egy kisebb drukk, de nagyon örülök, hogy egy ilyen színvonalas csapat ellen jégre léphetek és annak különösen, hogy ezt válogatott színekben tehetem meg.

 

A JÁTÉKOSKERET

Mezsz.

Vezetéknév

Keresztnév

Szül. dátum

Poz.

Klub

29

Hetényi

Zoltán

1988.02.18.

K

Fehérvár AV19

31

Rajna

Miklós

1991.06.22.

K

Fehérvár AV19

1

Bálizs

Bence

1990.05.30.

K

MAC Budapest

57

Orbán

Attila

1990.06.01.

H

Fehérvár AV19

6

Szirányi

Bence

1988.02.17.

H

Fehérvár AV19

65

Sagert

Kalvin

1987.01.20.

H

Fehérvár AV19

28

Szabó

Dániel

1995.08.20.

H

Fehérvár AV19

18

Vokla

Roland

1996.02.20.

H

MAC Budapest

14

Pozsgai

Tamás

1988.07.26.

H

MAC Budapest

27

Mestyán

István

1989.03.31.

H

MAC Budapest

66

Kovács

Bronson Zoltán

1990.07.04.

H

MAC Budapest

17

Kiss

Dániel

1991.08.02.

H

UTE

26

Wehrs

Kevin

1988.04.07.

H

Villach

23

Csányi

Karol

1991.01.24.

CS

UTE

25

Magosi

Bálint

1989.08.15.

CS

DVTK Jegesmedvék

2

Kovács

Csaba

1984.03.18.

CS

MAC Budapest

71

Könczei

Áron

1994.03.30.

CS

MAC Budapest

10

Nagy

Gergő

1989.10.10.

CS

MAC Budapest

13

Nagy

Krisztián

1994.07.28.

CS

MAC Budapest

34

Terbócs

István

1996.06.28.

CS

MAC Budapest

62

Hári

János

1992.05.03.

CS

Leksand

55

Sarauer

Andrew

1984.11.17.

CS

Fehérvár AV19

88

Sárpátki

Tamás

1994.12.28.

CS

Fehérvár AV19

16

Kóger

Dániel

1989.11.10.

CS

Fehérvár AV19

21

Vas

János

1984.01.29.

CS

Fehérvár AV19

91

Bodó

Christopher

1991.08.05.

CS

Fehérvár AV19

70

Orbán

Brance

1986.09.27.

CS

Fehérvár AV19

20

Sofron

István

1988.02.24.

CS

Fehérvár AV19

 

A STÁB

Szövetségi kapitány: Rich CHERNOMAZ
Edző: MAJOROSS Gergely, Diego SCANDELLA 
Vendégedző: SILLE Tamás, SZILASSY Zoltán
Kapusedző: Jukka KONTSAS
Erőnléti edző: PUSKÁS Sándor
GM: NAGY Attila
Csapatvezető: IMRE Lajos
Orvos: Dr. MAJZIK Ernő
Fizioterapeuta: BAGONYA Imre, SASHALMI Tamás
Felszerelés-menedzser: NAGY József

A 7nemzethoki7 programja

November 1. kedd                                              17:00 MAGYARORSZÁG-Kanada

November 3. csütörtök                                     15:30 Ausztria-Olaszország
                                                                                  19:00 MAGYARORSZÁG-Lengyelország

November 4. péntek                                  15:30 Olaszország-Korea
                                                                                   19:00 Lengyelország-Dánia

November 5. szombat                                16:30 Korea-Ausztria
                                                                                   20:00 Dánia-MAGYARORSZÁG

November 6. vasárnap                               12:00 helyosztó mérkőzés
                                                                                    15:30 helyosztó MAGYARORSZÁG részvételével
                                                                                    19:00 helyosztó mérkőzés

Gyerehokizni

Válogatott termékek