Kártérítést kapnak a Debreceni HK volt jégkorongozói

2019.04.26. 11:25 |
A rendezésben közreműködő Játékosok Érdekvédelmi Szervezete tette közzé honlapján az erről szóló hírt.

“Közel két éve annak, hogy a DJ Team Kft., az akkori debreceni felnőttcsapat üzemeltetője bejelentette, hogy nem indul a 2017/18-as felnőtt bajnokságban. A hír meglepte a magyar hokiélet minden szereplőjét, hiszen előtte arról lehetett hallani, hogy komoly célokkal és erős játékoskerettel készülnek a szezonra. Utólag kiderült, hogy a hírek nem voltak alaptalanok, mivel a bejelentés időpontjában 18 játékosnak volt élő szerződése a klubbal.

Röviddel a hír kirobbanását megelőzően kezdte meg operatív működését a Jégkorongozók Érdekvédelmi Szervezete, így a károsult játékosoknak mondhatni kéznél volt a segítség. Szervezetünk felvette a kapcsolatot az érintett hokisokkal, és megegyeztünk velük abban, hogy mint tagok belépnek a szervezetbe, és így a JÉSZ fogja őket képviselni az MJSZ-szel és a debreceni vezetőséggel folytatott tárgyalásokon. Az egyeztetések során a célunk egyértelműen az volt, hogy a játékosok anyagi kárpótlásban részesüljenek az őket ért veszteségek miatt. A szervezetek közötti párbeszéd folyamatos volt, és közben a Dr. Horváth Gábor Ügyvédi Iroda (a JÉSZ jogi képviselője) a károsult játékosok nevében elindította a DJ Team Kft. felszámolását (ennek a kárigénynek az összege több tízmillió forintra rúgott).

A kártérítés összegét illetően végül kompromisszumos megállapodás született. A játékosok lemondtak követelésük egy részéről, míg a debreceni vezetőség mindent megtett annak érdekében, hogy a kártérítéshez szükséges anyagi forrást előteremtse.

Az ügy lezárása példa értékű, hiszen ezt megelőzően még nem volt arra precedens, hogy csődbe ment sportszervezet kártérítést fizetett volna volt játékosainak. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani az MJSZ-nek és az új debreceni jégkorongmenedzsmentnek az ügyben tett erőfeszítéseikért.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV