Juniorválogatott: kijevi torna előtt a mieink

2021.08.22. 12:20 |

Horváth András csapatának tagjai hétfőn találkoznak egymással, majd szerdán Bécsen keresztül Kijevbe repülnek, hogy három edzőmérkőzést játsszanak.

A decemberi, dániai divízió 1/A-s világbajnokságra készülő magyar válogatott aktuális kerete 28 tagú, a három kapus mellett kilenc hátvéd (Gruff Kevin az utolsó pillanatban lebetegedett) és tizenöt csatár áll a stáb rendelkezésére, ilyen létszámban azért már lehet minőségi munkát végezni.

A 2002-es és 2003-as születésű játékosok mellett ezúttal is ott van a keretben a 2004-es születésű Horváth Donát, valamint ezúttal Kocsis Botond is.

A fő cél természetesen a gyakorlás, a különböző játékhelyzetek, mérkőzés-szituációk finomítása, és persze a játékosok rutinszerzése.

A juniorválogatottnak jó emlékei vannak Kijevből, hiszen 2019 decemberében ott sikerült megnyerni a divízió 1/B-s vb-t, így osztályt váltani. (Más kérdés, hogy ez a mostani torna nem abban a csarnokban lesz.) Az elhalasztott vb miatt aztán abból a csapatból többen már kiöregedtek, így nem lehetnek ott az idei világbajnokságon.

De jó kis keretünk lehet így is, a mostani kijevi torna mellett novemberben egy szlovén túra vár még a tervek szerint a csapatra.

A válogatott szerdán utazik ugyan Kijevbe (bécsi átszállással), de még aznap játszik Ukrajnával, értelemszerűen ez a nap roppant feszes lesz. A csütörtöki szünnapot követően pénteken a fehéroroszok U18-as válogatottjával, szombaton pedig ismét Ukrajnával játszik a csapat – vasárnap késő este érkeznek majd vissza a fiúk.

Felkészülési mérkőzések:

Augusztus 25., 19 óra (magyar idő szerint): Ukrajna U20–Magyarország U20
Augusztus 27., 10 óra: Fehéroroszország U18–Magyarország U20
Augusztus 28., 11 óra: Ukrajna U20–Magyarország U20

A magyar válogatott kerete:

No. Név Poszt Klub Született
1 Antek Tamás G DHK 2003
2 Monostori Tamás G UTE 2002
3 Orosz Gergely G ABERDEEN WINGS (USA) 2002
         
1 Balázsi Márton D UTE 2003
2 Csollák Márkó D MAC HKB ÚJBUDA 2002
3 Dobmayer Dominik D FEHÉRVÁR AV19 2002
4 Hadobás Zétény D DVTK 2003
5 Horváth Donát D KARLSKRONA HK (SWE) 2004
6 Jakabfy Sámuel D DEAC 2002
7 Kóger Balázs D TITÁNOK 2002
8 Kucsma Richárd D TITÁNOK 2002
9 Ortenszky Tamás D BIEL (SUI) 2002
         
1 Ambrus Csongor F TITÁNOK 2003
2 Banga Nándor F CT JR. RANGERS (USA) 2002
3 Csiszer Ádám F TITÁNOK 2002
4 Fekete Alex F TITÁNOK 2003
5 Gál Zsombor F VASAS 2002
6 Galajda Zsombor F DVTK 2002
7 Károly Róbert Nikolász F DVTK 2003
8 Keceli-Mészáros Mátyás F TITÁNOK 2003
9 Kocsis Botond F BOSTON HOCKEY (USA) 2004
10 Mattyasovszky Gergely F DVTK 2002
11 Mihalik András F DVTK 2003
12 Németh Kristóf F TITÁNOK 2002
13 Schlekmann Márk F MAC HKB ÚJBUDA 2002
14 Strenk Olivér F MAC HKB ÚJBUDA 2002
15 Tóth Tamás F ISLANDERS HC (USA) 2003
Stáb
HC Horváth András Vezetőedző    
AC Ladányi Balázs Edző    
AC Arany Máté Edző    
GC Székely Csaba Kapusedző    
PS Németh Gergő Sportpszichológus    
SC Ács Ferenc Erőnléti edző    
ME Dobos Sándor Média    
PH Berkes Brigitta Fizioterapeuta    
EQ Speier Kálmán Felszerelés-menedzser    
TM Végh Boldizsár Csapatvezető    

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV