Juniorválogatott: felvettük a tempót a kazahokkal a vb nyitómeccsén

2021.12.12. 17:44 |

A magyar juniorválogatott jól játszott a jóval előrébb rangsorolt ellenfelével szemben, ezzel együtt 3-1-es vereséggel nyitotta a dániai világbajnokságot.

Két éve készül a divízió 1/A-s világbajnokságra a magyar válogatott, és 2021. december 12-én délelőtt, mikor a csapat felszállt a jégcsarnokhoz igyekvő buszba, már Horváth András szövetségi kapitány is elhitte: lesz vb!

A dán szervezők a pálya közepére háromnegyed 12-kor tették fel az IIHF molinóját – lehet, hogy ők is babonából kivártak a legvégéig.

A teljes vb nyitómeccsét játszotta a magyar válogatott Kazahsztán ellen. A kazahok két éve még az A-csoportban szerepeltek, a világ egyik legjobb utánpótláscsapatáról beszélünk, így ők számítottak a meccs esélyesének.

A csapat ugyanakkor felvette a tempót a riválissal, ha nem is az első perctől kezdve. Akkor ugyanis rögtön gólt kaptunk, és ez előrevetített egy sokgólos meccset is. De nem zuhantunk meg, olyannyira, hogy a harmad derekán 5 a 3-ban is támadhattunk a gólért, ez végül 0-2 után nem jött össze.

Nem úgy a második harmadban, ahol szintén próbálkozhattunk a kiállításoknak köszönhetően (is, meg egyébként is), és Schlekmann Márk szép lövése utat talált a kapuban a 14. percben. Emellett is akadtak jó megoldások, nem lehetett panasz erre a harmadra, kifejezetten szórakoztató is volt a meccs. (Galajda Zsombornak eredt el az orra vére a harmad derekán, de a stábtagok gyorsan orvosolták a problémát és vissza is tért a jégre a DVTK játékosa).

Mivel jól sikerült a második harmad, nagy lendülettel vetette be magát a csapat a harmadikba, és abszolút egyenrangú ellenfele volt a kazahoknak. Harmadról harmadra javult a játék, ennek egyik bizonyítéka, hogy a meccs legjobbjának kazah részről a kapust választották.

A mieink holnap a fehéroroszokkal játszanak.

Divízió I/A-s világbajnokság, 1. játéknap:

Magyarország U20–Kazahsztán U20 1-3 (0-2, 1-1, 0-0)

Magyarország U20: Orosz
Farkas O., Ortenszky (1) – Csollák, Balázsi – Hadobás, Dobmayer – Jakabfy, Horváth D.
Tóth T. (1), Németh K., Schlekmann 1 – Keresztes, Fekete, Ambrus Cs. – Mihalik, Mattyasovszky, Galajda – Csiszer, Károly, Ádám
Szövetségi kapitány: Horváth András

A kazah gólszerzők: Mangisbayev (1., Tsybin), Logvin (19., Kasenov, Alibek), Kolodyuk (35.)

Kapura lövések: 24:33
Kiállítások: 14, ill. 14 perc

További eredmények:

Norvégia-Lettország 2-4 (2-2, 0-1, 0-1)
Dánia-Fehéroroszország 1-9 (0-2, 1-4, 0-3)

U20-as világbajnokság (Horsholm, 2021. december 12-18.):

Az ellenfelek: Kazahsztán, Lettország, Fehéroroszország, Norvégia, Dánia

A dániai világbajnokság programja:

December 12., 13:00: Magyarország–Kazahsztán
December 13., 16:30: Fehéroroszország–Magyarország
December 14.: szünnap
December 15., 16:30: Magyarország–Norvégia
December 16., 13:00: Lettország–Magyarország
December 17.: szünnap
December 18., 16:30: Dánia–Magyarország

Csapatösszeállítás
No. Név Poszt Klub Született
1 Antek Tamás G DHK 2003
25 Orosz Gergely G ABERDEEN WINGS (USA) 2002
         
2 Balázsi Márton D UTE 2003
8 Csollák Márkó D MAC HKB ÚJBUDA 2002
23 Dobmayer Dominik D FEHÉRVÁR AV19 2002
15 Farkas Olivér D DVTK 2005
11 Hadobás Zétény D DVTK 2003
3 Horváth Donát Dominik D KARLSKRONA (SWE) 2004
6 Jakabfy Sámuel D DHK 2002
4 Ortenszky Tamás D BIEL (SUI) 2002
         
18 Ádám Zsolt F BJA 2003
14 Ambrus Csongor F TITÁNOK 2003
21 Csiszer Ádám F TITÁNOK 2002
22 Fekete Alex F TITÁNOK 2003
9 Galajda Zsombor F DVTK 2002
24 Károly Róbert Nikolász F DVTK 2003
13 Keresztes Levente F NEW JERSEY (USA) 2002
7 Mattyasovszky Gergely F DVTK 2002
17 Mihalik András F DVTK 2003
10 Németh Kristóf F FEHÉRVÁR AV19 2002
20 Schlekmann Márk F MAC HKB ÚJBUDA 2002
16 Tóth Tamás F ISLANDERS HC (USA) 2003
Stáb
  Horváth András HC Vezetőedző  
  Ladányi Balázs AC Edző  
  Arany Máté AC Edző  
  Székely Csaba GC Kapusedző  
  Vas Márton GM General Manager  
  Berkes Brigitta PH Fizioterapeuta  
  Szirányi Dániel PH Fizioterapeuta  
  Speier Kálmán EQ Felszerelés-menedzser  
  Németh Gergő SP Sportpszichológus  
  Dobos Sándor ME Média  
  Végh Boldizsár TM Csapatvezető  

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV