Juniorválogatott: 3-1-es győzelem a Dunaújváros ellen

2020.12.19. 19:00 |

A 2002-es születésű játékosokból álló magyar válogatott két góllal tudta legyőzni az Erste Ligában szereplő DAB együttesét a szombati edzőmérkőzésen.

Horváth András szövetségi kapitány a mérkőzést megelőző megbeszélésen arról beszélt a fiúknak, hogy csak akkor lehet esélye a válogatottnak a dunaújvárosi felnőttek ellen, ha kőkemény munka jellemzi majd a 60 percet.

Így történt, az év utolsó válogatott mérkőzésén a fiatalok a kezdeti visszafogottabb tempó után jól álltak bele a küzdelembe, a védelem remekül állt a lábán, kisegítették egymást a játékosok és Orosz Gergely is jól védett a kapuban. A számok sem hazudnak, hiszen a 3-1-es győzelemnek a több kapura lövés is megágyazott.

Horváth András szövetségi kapitány:

„Hatalmas különbség van a két edzőmérkőzésünk között. Legutóbb hiányoltam a taktikai fegyelmet, a védekező harmadbeli munka nem úgy működött, ahogy szerettem volna. Az, hogy a mai napon a végén mosolyoghassunk és sikert arassunk, ez elengedhetetlen volt. A DAB Erste Liga.csapata elég komoly brigád, benne néhány olyan légióssal, akik szintén komoly múlttal és jelennel rendelkeznek. Az ő támadójátékukat csak akkor volt esélyünk megfékezni, illetve egy gólon tartani, ha jól dolgozunk a védekező harmadban, ha segítünk a kapusnak és együtt, csapatként harcolunk. Ez megvolt, gratuláltam a csapatnak. Természetesen rengeteg információt kaptunk a játékosokról, ez a mostani meccs hasonlított ahhoz a terheléshez, nyomáshoz, amire számítunk majd a világbajnokságon. Most egy elemző időszak következik, természetesen mindenkit ki fogunk „vesézni”, átnézzük a videókat, az információkat összegezzük. Majd ezt követően lehetőséges valamekkora szűkítés, de most még nincs ennek az ideje. Egy év múlva lesz a világbajnokság, most a fejlesztés, a játékosok jó irányba terelése van előtérben.”



Felkészülési mérkőzés:

Magyarország U20–Dunaújvárosi Acélbikák 3–1 (0–1, 1–0, 2–0)
Tüskecsarnok, zárt kapuk mögött, vezette: Berger, Haszonits (Kövesi B., Pálkövi Botond)

Magyarország U20: Orosz G.
Csollák (1), Mayer – Tornyai (1), Gruff – Jakabfy, Gebei – Bulcsu, Kóger
Galajda (1), Mattyasovszky (1), Németh K. 1 – Banga, László, Horácskó – Csiszer 1, Horváth P., Barna 1 – Molnár B., Strenk, Szalmás
Szövetségi kapitány: Horváth András

DAB: Pinczés B.
Lencsés, Pozsár – Jakabfy Cs., Nilsson – Dósa, Hruby – Wéninger
Szappanos, St. Pierre, Török (1) – Odnoga, Mazurek, Dansereau – Németh P. 1, Philqvist, Pinczés O. – Subotic, Gebei, Tamás
Edző: Leo Gudas

Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Kapura lövések: 36:32 (10:14, 15:10, 11:8)

A válogatott kerete:

Monostori Tamás G UTE
Orosz Gergely G Stanstead Spartan (CAN)
 
Bulcsu Levente D Vasas
Csollák Márkó D MAC HKB Újbuda
Gebei Bence D DAB
Gruff Kevin D Vasas
Jakabfy Sámuel D Halmstad Hammers (SWE)
Kóger Balázs D Titánok
Mayer Martin D MAC
Tornyai Mátyás D MAC HKB Újbuda
 
Banga Nándor F UTE
Barna Dávid F DAB
Csiszer Ádám F Titánok
Galajda Zsombor F DVTK
Horácskó Márk F Vasas
Horváth Pál F IOGJA
László Márk F MAC
Mattyasovszky Gergely F DVTK
Molnár Bálint F MAC HKB Újbuda
Németh Kristóf F Titánok
Strenk Olivér F MAC HKB Újbuda
Szalmás Bence F MAC

A stáb

Horváth András Szövetségi kapitány
Ladányi Balázs Másodedző
Arany Máté Másodedző
Székely Csaba Kapusedző
Németh Gergő Sportpszichológus
Ács Ferenc Erőnléti edző
Dobos Sándor Média
Berkes Brigitta Fizioterapeuta
Speier Kálmán Felszerelés-menedzser
Végh Boldizsár Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV