Jön az első erdélyi túrahétvége!

2023.10.19. 11:00 |

A DVTK, a BJAHC és az UTE indult neki a nagy túrának az Erste Liga idei szezonjának negyedik hetében, pénteken és vasárnap a három „kinti” meccs mellett két hazai találkozó is színesíti a programot.

Talán az eddigi legjobban várt bajnoki következhet a ligában csütörtökön – legalábbis az eddigi eredmények alapján –, amikor a címvédő Gyergyói HK az eddig öt meccs után is hibátlan Újpestet fogadja. Pokornyi Dávid, az UTE hátvédje, aki az előző héten két gólt is szerzett, azt mondja, jót tett a keretben és a stábban bekövetkező vérfrissítés, ez a mostani eredményesség záloga. De hozzátette, nem szabad, hogy elvakítsa a játékosokat az eddigi sikersorozat, kőkemény három meccs következik Erdélyben.

Rögtön az első tehát a Gyergyó ellen, érdekesség, hogy a tavalyi, nem túl acélos idényben a lilák kétszer is le tudták győzni az alapszakaszban a székely csapatot, 3-0-ra és 4-3-ra, igaz, mindkétszer a Megyeri úton. Erdélyben mindkét alkalommal a hazaiak győztek (6-2-re és 1-0-ra), akik nagyon készülnek a mostani rangadóra, és persze a másik két meccsre is, amit előbb a BJA, majd a DVTK ellen játszanak.

A Sportklub Csíkszereda épp a miskolciak ellen kezd csütörtökön, majd az UTE és a BJA következik sorrendben. Még nem nyertek meccset a szeredaiak a szezonban, két mérkőzést hosszabbításra, egyet szétlövésre mentettek. Meg lennénk lepve, ha ez a rossz széria tovább folytatódna. Mindenesetre új játékos igazolásával is próbálnak javítani a csíkiak, a Nottinghamből érkező, 35 éves Jeremy Welsh nem akármilyen pedigrével bír, hiszen a Carolina Hurricanes (6), a Vancouver Canucks (19) és a St. Louis Blues (2) színeiben 27 NHL-meccsen lépett jégre. A legutóbbi két idényt tehát a Nottinghamben töltötte (ahol csapattársa volt a Ferencváros játékosa, Adam Brady, a brassói Alex Dubeau és a már Csíkszeredában játszó Fabrizio Ricci), előtte játszott Lengyelországban, Németországban és Csehországban is – nagyon kíváncsiak vagyunk a bemutatkozására. Sofron István visszatérését is bejelentette a Sportklub, de ő majd csak a szezon későbbi szakaszában lép jégre.

A Brassó felemás magyarországi túrát tudhatott maga mögött, de így is az élmezőnyben van, most a BJA, a DVTK és az UTE következik neki sorrendben.

Pénteken DEAC-Acélbikák és FTC-FEHA19 meccseket is rendeznek, a Kontinentális Kupában háromból hármat nyerő zöldek a nagyon veszélyes fehérvári fiatalokkal izgalmas meccset vívhatnak. Vasárnap idegenben játszik Fodor Szabolcs együttese, a dunaújvárosi bajnokit az M4 Sport+ közvetíti élőben.

A többi találkozó mindegyike megtekinthető az Erste Liga TV-n.

Több mérkőzést is az Októberi Hokifeszt jegyében rendeznek, különleges programokkal várva a szurkolókat.

Az Erste Liga heti programja:

Október 19., csütörtök:

Sportklub Csíkszereda-DVTK Jegesmedvék (magyar idő szerint: 17:30)
Corona Brassó-BJAHC (17:30)
Gyergyói HK-UTE (17:30)

Október 20., péntek:

Sportklub Csíkszereda-UTE (17:30)
Gyergyói HK-BJAHC (17:30)
Corona Brassó-DVTK Jegesmedvék (17:30)
DEAC-Dunaújvárosi Acélbikák (18:00)
FTC Telekom-FEHA19 (18:30)

Október 22., vasárnap:

Corona Brassó-UTE (16:30)
Sportklub Csíkszereda-BJAHC (17:30)
Gyergyói HK-DVTK Jegesmedvék (17:30)
FEHA19-DEAC (17:30)
Dunaújvárosi Acélbikák-FTC Telekom – (14:15, TV: M4 Sport+)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV