Inline: Győr az alapszakasz győztese

2016.06.11. 18:45 |

A 2016-os InLine Magyar Kupa alapszakasz tornáját az eső zárta rövidre a Megyeri úton, de a rájátszást már most biztosan a Dana ETO Győr várja az első helyről.

A Magyar Kupa alapszakaszára ezúttal is a Megyeri úti jégcsarnokban kialakított görhoki borításon került sor, ahol a Rokko csapata a címvédés gondolatával lépett pályára. A nyolc lejátszott mérkőzés után már csak a Győr-Marczi Skate és a Pesterzsébet-Rokko találkozó volt hátra, amikor a heves esőzés következtében ázni kezdett a csarnok, így a sérülésveszély miatt. Így végül a két éllovas találkozója zöldasztal mellett végződött gól nélküli döntetlennel, míg az utolsó találkozóra jövő héten, egy később meghatározott időben kerül sor. A két hét múlva sorra kerülő rájátszásba az első négy helyezett jut majd.

A jelenlegi sorrendet tekintve az már kijelenthető, hogy Pesterzsébet biztosan nem juthat tovább, a MAC Budapest kétség kívül a negyedik helyen zár, a Győr mindenképpen első, míg a Marczi Skate és a Rokko még helyet cserélhet a második és harmadik helyen az utolsó mérkőzés függvényében.

A mezőnyben több válogatott hokis is feltűnt, az A-csoportot is megjártak közül Bartalis István, jelen esetben a Győr csatáraként nyilatkozott: „jó mérkőzések voltak és kiváló csapatok. Mi kifejezetten jól éreztük magunkat, különösen, hogy három győzelmet arattunk, mindegyiket magabiztos játékkal."

Eredmények:

Marczi Sakte - MAC Budapest 5-2
Dana ETO Győr – Pesterzsébeti HC 3-1
Rokko – Marczi Sakte 3-2
Dana ETO Győr – MAC Budapest 6-3
MAC Budapest – Pesterzsébeti HC 4-3
Dana ETO Győr – Rokko 4-1
Marczi Skate - Pesterzsébeti HC 11-1
Rokko – MAC Budapest 7-2
Dana ETO Győr - Marczi Skate 0-0
Pesterzsébeti HC - Rokko (egy későbbi időpontban)

Alapszakasz rangsor:

1. Dana ETO Győr 10 pont
2. Marczi Skate 7 pont
3. Rokko 6 pont (eggyel kevesebb mérkőzést játszott)
4. MAC Budapest 3 pont
5. Pesterszébeti HC 0 pont (eggyel kevesebb mérkőzést játszott)

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV