Így áll fel a válogatott Szlovénia ellen

2018.04.11. 11:19 |
Ma játssza a harmadik felkészülési mérkőzését a budapesti divízió 1/A csoportos világbajnokságra készülő válogatott.

A magyar csapat már túl van a meccsnapi, 45 perces átmozgató edzésen a 19 órakor kezdődő, Szlovénia elleni találkozó előtt. A szakmai stáb úgy döntött, hogy a bledi mérkőzésen Bálizs Bence kezd a kapuban, váltótársa Rajna Miklós lesz. Chris Bodó, Vas  János, Galanisz Nikandrosz, Magosi Bálint, Somogyi Balázs, Nagy Krisztián, Terbócs István, Pozsgai Tamás, Garát Zsombor és Gőz Balázs először szerepel a jégre lépő keretben. 

A kimaradók között van ezúttal Vay Ádám, Duschek Dávid, Nagy Nilan, Kevin Wehrs, Benk András és Sebők Balázs.

A két válogatott összecsapása előtt a magyar és a szlovén rendőrség hokicsapata játszik egymással.

Szilassy Zoltán, a magyar válogatott edzője: A szlovénok ellen továbbra is a játékkönyvünkben szereplő elemeket szeretnénk gyakorolni, mint mindegyik meccsünkön tettük. A különbség annyi, hogy ez lesz az eddigi legkeményebb mérkőzésünk, ezáltal komoly nyomás várható, főleg idegenben. A szlovénok nemrég játszottak a horvátokkal, végig dominálva 12–1-re nyertek ellenük. Tisztában vagyunk a képességeikkel, bitang jó csapat, amely szerepelt az olimpián is. De a lehető legélesebb szituációban tudjuk magunkat kipróbálni, ez mindenképpen jól szolgálja a felkészülésünket a vb-re.

Sorok Szlovénia ellen:

Sofron, Sarauer, Bodó
Vas, Galanisz, Magosi
Kóger, Hári, Erdély
Somogyi, Nagy K., Terbócs
Nagy G.

Stipsicz, Pozsgai
Szirányi, Varga
Garát, Gőz
Szaller, Kiss

Bálizs (Rajna)

Kimaradók: Sebők, Benk, Wehrs,Nagy N., Vay, Duschek

A program

2018. április 4., szerda: Magyarország-Ausztria 4-3 (hosszabbítás után)
2018. április. 5., csütörtök: Ausztria-Magyarország 1-3
2018. április 11., szerda 19:00: Szlovénia-Magyarország (Bled)
2018. április 13., péntek, 19:00: Magyarország-Japán (Miskolc)
2018. április 18., szerda, 17:30: Magyarország-Ukrajna (Vasas Jégcentrum)

A keret

Név Poszt Klub
Bálizs Bence G MAC Budapest
Duschek Dávid G Dunaújvárosi Acélbikák
Rajna Miklós G Fehérvár AV19
Vay Ádám G Rapid City (USA)
     
Garát Zsombor D MAC Budapest
Gőz Balázs D Norfolk Admirals (USA)
Kiss Dániel D UTE
Nagy Nilan D UTE
Pozsagi Tamás D MAC Budapest
Stipsicz Bence D Fehérvár AV19
Szaller Márk D Fehérvár AV19
Szirányi Bence D Fehérvár AV19
Varga Arnold D UTE
Wehrs Kevin D HC TWK Innsbruck (AUT)
     
Benk András F UTE
Bodó Chris F MAC Budapest
Erdély Csanád F Fehérvár AV19
Galanisz Nikandrosz F DVTK Jegesmedvék
Hári János F Fehérvár AV19
Kóger Dániel F Fehérvár AV19
Magosi Bálint F DVTK Jegesmedvék
Nagy Gergő F Quad City (USA)
Nagy Krisztián F MAC Budapest
Sarauer Andrew F Villach (AUT)
Sebők Balázs F KalPa (FIN)
Sofron István F Villach
Somogyi Balázs F MAC Budapest
Terbócs István F MAC Budapest
Vas János F DVTK Jegesmedvék

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV