Férfiválogatott: hosszabbításban maradtunk alul Norvégiával szemben

2026.02.05. 21:40 |

A házigazda Norvégia lehengerlő, 6/5-ös fórmutatóval a hosszabbításban nyerte meg a férfiválogatottunk elleni Nemzetek Európai Kupája-mérkőzést – hiába fordítottunk a harmadik harmadban.

A 23-as utazó keretből a kisebb betegséggel küzdő Horváth Milán maradt ki, ugyanakkor Nagy Dominik személyében újoncot avattunk, a kapuban pedig Bálizs Bence kezdett.

Maga a mérkőzés is biztatóan kezdődött, mert ugyan a hazaiak felpörögtek rögtön, viszont az első találatot a mieink szerezték, név szerint Dobos Bendegúz (1–0), akinek ez volt az első gólja a felnőttválogatottban.

Ezután viszont rosszra fordultak a dolgok, mert a következő tucatpercben két kiállítást is összeszedtünk, és a vikingek mindkettőt beverték, azaz fordítottak (1–2) – aztán még egy fórt kieszközöltek, csak azt félbevágta a szünet…

 

Hátrány hátrány hátán

…és legalább kivédekeztük.

Ezen felbuzdulva jöttek jobb percek is, átvettük az irányítást, de sajnos nagy helyzet nélkül. Ennél is nagyobb gondot jelentett, hogy aztán ismét csináltunk egy kiállítást, amit a hazaiak ismét belőttek (1–3), ezzel pedig már 4/3-nál tartottak fórban.

Viszont a második szünetre visszajöttünk mínusz egyre, mert Kiss Roland átlőtte a tömeget, a korongja pedig megakadt a jobb felsőben (2–3).

 

Majdnem tökéletes harmadik harmad

A harmadik etap, innen, a biztató pontról folytatódott: kifejezetten jól hokiztunk percekig. Ennek pedig eredménye is lett, amikor egy pofás akció végén Stipsicz Bence betalált, egyenlített (3–3), nem mellesleg a második hátvédgólunkat szerezve.

Az üzlet pedig beindult: a fiúk mentek tovább és egy újabb ügyes megoldással Schlekmann Márk már a vezetést szerezte meg (4–3), és alig öt perc volt már csak hátra.

Aztán hármon belülre is kerültünk, amikor az ötödik fórjukat is megkapták a norvégok, és ami még fájóbb, hogy ebből – már üres kapuval a hátuk mögött, azaz hat a négy ellen – meglőtték a negyedik góljukat is, azaz 2:44-gyel a vége előtt kiegyenlítettek (4–4).

Jöhetett tehát a ráadás.

 

Azok a kiállítások…

Az eddigiek alapján pedig nem lehet meglepetés, hogy három a három ellen is csináltunk egy kiállítást – ezúttal rosszul cseréltünk –, és ahogy már bárki megtanulhatta az este során: a hazaiak ebből is betaláltak (4–5), így pedig nemcsak 6/5-ös fórmutatóval zártak, hanem a meccset is megnyerték.

 

NEMZETEK EURÓPAI KUPÁJA
Magyarország–Norvégia 4–5 (1–2, 1–1, 2–1, 0–1) – h. u.
Gólok: Dobos, Kiss R., Stipsicz, Schlekmann

 

 

KERET

Kapusok (2): Bálizs Bence (FTC-Telekom), Nagy Kristóf (FTC-Telekom)

Hátvédek (9): Csollák Márkó (DVTK Jegesmedvék), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Horváth Donát (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Milán (FTC-Telekom), Kiss Roland (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Dominik (FEHA19), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Stipsicz Bence (Hydro Fehérvár AV19), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC)

Csatárok (13): Ambrus Gergő (Gyergyói HK), Dobos Bendegúz (KeuPa, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Laskawy Ferenc (FTC-Telekom), Mihalik András (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (FTC-Telekom), Ravasz Csanád (Gyergyói HK), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Schlekmann Márk, Sofron István (FTC-Telekom), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

Stáb: itt

 

ÖSSZETARTÁS ÉS NEMZETEK EURÓPAI KUPÁJA
Dátum: 2026. február 2–8.
Helyszín: Oslo, Norvégia
Ellenfelek: Ausztria, Norvégia

  • február 5., csütörtök, 19:00: Norvégia
  • február 6., péntek, 19:00: Ausztria

Éves program: itt

Gyerehokizni

Erste Liga TV