Hozta a rangadót a DVTK

2017.12.09. 00:30 |

A DVTK hátrányból fordítva nyert a Csíkszereda ellen az Erste Ligában.

A több kulcsemberét nélkülöző Csíkszereda felforgatott sorokkal fogadta a DVTK-t. A címvédő miskolciak már az első támadásból veszélyeztettek, de Galanisz a vasat találta el. Nehezen ébredezett a hazai csapat, főleg a vendégek akarata érvényesült. Az első szépen felépített csíki támadásra kilenc percet kellett várni, amikor egy Fodor-Antal N. összjáték után utóbbi lövését fogta Adorján. Az első kék-fehére előny viszont meghozta a vezető találatot a 13. percben. Az új igazolás, Golovin keresztpassza irányt változtatott egy miskolci védőn, s Adorján tehetetlen volt. A DVTK azonnal ritmust váltott, és Vas rögtön egyenlíthetett volna, de ezt végül Pavuk tette meg. A hátralévő percekben főleg a DVTK akarata érvényesült.

Így folytatódott a meccs a második harmadban is, a DVTK támadott, míg a Sportklub védelme jól zárt és néha veszélyes ellentámadásokat vezetett, de sem Taratuhin, sem Golovin nem tudta értékesíteni a maga ziccerét. A 36. percben emberhátrányból szerezte meg a vezetést a vendég csapat:  Papp ziccert rontott, majd kontrából Kulmala végigszáguldott a pályán és belőtte a helyzetét.

Az utolsó felvonás elején mindkét kapusnak bravúrokat kellett bemutatnia, de a játék képe nem változott. A vendégek türelmesen építkeztek, míg a hazaiak igyekeztek ellentámadásokat vezetni. Ez a felállás a harmad közepén változott meg, amikor a Sportklub támadólag lépett fel, több nagy lehetőséget kihagyva. Ami pedig nem jött össze egyik oldalon, sikerült a túloldalt: az 53. percben Hajós csapott le egy ide-oda pattogó korongra, és növelte a DVTK előnyét. A folytatásban a miskolciak magabiztosan őrizték előnyüket, és meg is nyerték a meccset.

SC Csíkszereda-DVTK Jegesmedvék 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)

Nyilatkozat

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: „A legnagyobb probléma az volt, hogy amikor megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, azokkal nem sikerült élnünk. Így pedig nagyon nehéz egy ilyen erős csapat ellen. A srácok nagyon keményen dolgoztak, láttam pozitív dolgokat, amelyekből erőt meríthetünk.”

Mikael Tisell, DVTK Jegesmedvék: „Nem voltunk teljesen felkészülve a meccsre, de úgy érzem, hogy fokozatosan, lépésről-lépésre belejöttünk. Csíkszereda újfent bizonyította, hogy egy jó csapata van és keményen dolgoztak végig. Erre is számítottunk, így készültünk. Hatalmas tiszteletem a hazai csapatnak és nagyon örvendek a három pontnak.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV