Nagy csatában kapott ki 3-2-re a magyar korosztályos együttes a németektől.
A magyar csapat az Ausztriában zajló Divízió I/A világbajnokság harmadik játéknapján a tavaly még az elitben szereplő németekkel találkozott. Az első harmadban a mieink próbálkoztak többször lövéssel, de gól nem született.
A második játékrészben nagyobb sebességben játszottak a németek, de a magyar válogatott tudta velük tartani a lépést, és a biztos védekezés mellett a 31. percben meg is szerezte a vezetést: egy lendületes akció végén Váradi Orsolya lőtt gólt közelről. Sokáig úgy tűnt, hogy a második szünetre előnnyel mehetnek a magyar lányok, de 15 másodperccel a vége előtt egy kipattanót Jennifer Miller bekotort.
A harmadik harmad elején megszerezte a vezetést az ellenfél, Luisa Welcke távoli lövése utat talált a kapuba. A mieink többször is emberelőnyben játszottak az utolsó bő tíz percben, de ezekből nem jött össze az egyenlítés. A hajrában Bedő Botond vezetőedző időt kért, majd lehívta kapusát, és hat az öt ellen sikerült egalizálni Kreisz Emma remek kapáslövésével.
Jöhetett a ráadás, amely magyar helyzettel indult, de Seregély Míra kísérletét fogta a kapus. A buli után a németekhez került a korong, Jule Schiefer kilépett a védők közül, és belőtte a ziccert, eldöntve a meccset.
A magyar együttes így pontot rabolt a feljutás legnagyobb esélyesétől, és három kör után négy ponttal áll. A pénteki szünnapot követően szombaton Ausztria következik.
Bedő Botond vezetőedző: „Nem vagyok elkeseredve, nincs bennem rossz érzés, hiszen egy A csoportot megjárt ellenféllel játszottunk egy nagyon jó mérkőzést. Nagyobb részt mi irányítottunk, rá tudtuk kényszeríteni a németekre a mi játékunkat. A hosszabbításban nekünk is volt egy hatalmas helyzetünk, amit ha kihasználunk, akkor vége a meccsnek, de ilyen a jégkorong. Mindenki a maximumot hozta ki magából, minden játékosra büszkék vagyunk. Péntekre hagyunk pihenőt a lányoknak, csak délután lesz egy egyórás jeges edzésünk, amin ismétlünk. Szombaton délelőtt is lesz egy gyakorlás, és este nekimegyünk az osztrák válogatottnak. Nem számolgatunk továbbra sem, az érem elérhető, de csak a saját feladatunkra és a saját játékunkra figyelünk, arra, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsunk a hátralévő meccseken.”
A program
Január 4., péntek Magyarország-Ausztria 1-0 – felkészülési mérkőzés
Divízió I/A világbajnokság
Január 7., hétfő Magyarország-Olaszország 4-1
Január 8., kedd 16:00 Magyarország-Szlovákia 2-3
Január 10., csütörtök 12:30 Magyarország-Németország 2-3 - hosszabbítás után
Január 12., szombat 19:30 Magyarország-Ausztria
Január 13., vasárnap 16:00 Magyarország-Dánia
A keret
|
Szabó Fruzsina |
GK |
MAC Budapest |
|
Tóth Zsófia |
GK |
Óbuda HA |
|
Faggyas Lilla |
D |
Győri NEMAK ETO HC |
|
Fecske Maja Ágnes |
D |
Jászberényi JE |
|
Gaitz Hanna Anett |
D |
KMH Budapest |
|
Gengeliczky Dorottya |
D |
Győri NEMAK ETO HC |
|
Lázár Csenge |
D |
Ferencvárosi TC |
|
Preisinger Dorka |
D |
KMH Budapest |
|
Szamosfalvi Petra |
D |
KMH Budapest |
|
Timkó Blanka |
D |
Ferencvárosi TC |
|
Horváth Imola |
F |
ifj Ocskay Gábor JA |
|
Ivády Nina |
F |
Óbuda HA |
|
Józsa Orsolya |
F |
Ferencvárosi TC |
|
Kerekes Kármen |
F |
KMH Budapest |
|
Kreisz Emma |
F |
MAC Budapest |
|
Puskás Noémi |
F |
KMH Budapest |
|
Seregély Míra |
F |
MAC Budapest |
|
Strobl Lara Katalin |
F |
Vasas SC |
|
Szelényi Nina |
F |
MAC Budapest |
|
Váradi Orsolya |
F |
KMH Budapest |
A stáb
|
Bedő Botond |
Szövetségi kapitány |
|
Budai Krisztián |
Kapusedző |
|
Kis András |
Videóedző |
|
Kozák Attila |
Erőnléti edző |
|
Gallyas Gabriella |
Rehabilitációs edző |
|
Medgyes László |
Felszerelésmenedzser |
|
Dr. Széplaki Attila |
Csapatorvos |
|
Jasó Judit |
Csapatvezető |
(Fotó: eishockey.org/ Nicolas Zangerle )







