Hoki-élet a Szovjetunió után

2016.12.08. 19:00 |

A Szovjetunió tagjaként Ukrajna 19 világbajnoki és 7 olimpiai bajnoki címet mondhat magáénak, ám a kiszakadás után a talpraállás, a különálló ukrán jégkorong megteremtése nem ment zökkenőmentesen a Kelet-Európaiaknak. A felnőtt válogatottjuk fel-le ingázik a Divízió I-es A és B csoport között, jelenleg az IA-ban, az U20-as csapat pedig a Divízió IB-ben szerepel. Így mindkét korcsoportban egymás ellen játszik majd a magyar és az ukrán válogatott – az U20-asok most Budapesten, a felnőttek pedig áprilisban Kijevben csapnak össze.

Ukrajnában a sportra sokan kiugrási lehetősségként tekintenek a nehezebb körülmények közül, így pedig nem csoda, hogy a juniorok aránya a lengyelekhez hasonlóan kiugróan magas. Ennek köszönhető a jégkorongozóikra jellemző kitartás, küzdés, győzni akarás is.

Nehéz helyzetből is megnyerné a B-csoportot az ukrán válogatott

„Nem voltak válogatott összetartások sem augusztusban, sem novemberben. Az edzőtáborunk december 4-én kezdődik” – osztotta meg az U20-as világbajnokságra való felkészüléssel kapcsolatban Andriy Savchenko vezetőedző. „A barátságos mérkőzések hiánya gondot jelenthet majd, de a legtöbb játékos szerencsére rendszeres játéklehetőséghez jut a klubjánál” – mondta a nehézségekről a szakember.

A cél azonban a maximum az ukránok számára – a tornagyőzelem. „Látjuk, hogy nehéz egy ilyen viadalt megnyerni, de igazán akarjuk. Minden mérkőzés 0-0-ról indul, és a győzelem a célunk” – jelezte a tréner, aki szerint vezetőedzőként a legfőbb feladata a csapatépítés, a játékosoknak a közösen elérhető eredményért kell dolgozni. Savchenko úgy véli, egyik gárda sem kiemelkedő, a világbajnokság hat csapata nagyjából azonos szinten van. „Mindig a az adott generációtól függ, hogy kik a legnagyobb riválisok éppen, ennek a viadalnak nincs kiemelt esélyese” – fejtette ki. Ukrajna tehát nagy ambíciókkal érkezik Budapestre.

Ukrajna jégkorongra vonatkozó adatai a következők:

Főváros: Kijev
Terület: 603.500 km2
Népesség: 44,43 millió fő
IIHF tag: 1992
Igazolt jégkorongozók száma: 6.278
Junior jégkorongozók száma: 4.045
Utolsó találkozó a magyar csapattal: 2015. december 17. IIHF ICE HOCKEY U20 WORLD CHAMPIONSHIP Div. I Group B, Dunaújváros HUN-UKR 3-4

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV