Hétvégi olvasmány: Négy Bíró a HSC-nél

2015.01.10. 08:00 |

A 2014/2015-ös MOL Liga idénynek lényegesen megfiatalított csapattal vágott neki a Csíkszeredai HSC, amelyben az előző évi keretben is szereplő Bíró Ottó és Bíró Tamás mellé két azonos vezetéknevű fiatal került be, Mátyás és Gergő.

Ez viszont nem a véletlen műve, ők egyazon Bíró család tagjai, amely szerves része a csíkszeredai jégkorongnak, mindannyian a városban születtek és ott indult jégkorongos pályafutásuk. A két fiatal, Mátyás és Gergő 1994. május 17-én születtek Csíkszeredában, ikertestvérek, akik 2009-ben, tizenhat éves korukban az SC Csíkszereda ifi csapatából igazoltak a szlovákiai Nitra együtteséhez, gimnáziumi tanulmányaikat is itt végezték, majd annak befejezésével, már többszörös korosztályos válogatottakként úgy döntöttek, hazatérnek és szülővárosuk felnőtt csapatát, a HSC Csíkszeredát erősítik a MOL Liga küzdelmeiben.

Gergő és Mátyás bátyja pedig nem más, mint a HSC csapatát öt éve, a másik városi klub megszűnése óta erősítő Bíró Ottó. A ’88-as születésű többszörös korosztályos és felnőtt válogatott csatár Györgypál Tamás utánpótlás csapatának neveltje, tagja volt a felnőtt korukig együtt maradt HC Csíkszeredának, amellyel felnőtt klubbá alakulását követően az első MOL Liga szezon bajnoka lett. Ugyanennek az idénynek a végén, 2009-ben megszűnt a csapat, így több társával együtt Ottó is az előző évi rivális SC Csíkszeredához szerződött.

A ’91-es születésű Tamás a három fiú unokatestvére, szintén csatár és ő is a Csíkszeredai Sport Club saját nevelésű játékosa. Három alkalommal képviselte Romániát U18-as világbajnokságon és szintén háromszor vett részt U20-as világversenyen is, utolsó korosztályos évében, 2011-ben a válogatott kapitányává választották.

A családi szál viszont nem áll itt meg, hiszen Ottó, Gergő és Mátyás édesapja, id. Bíró Ottó szintén jégkorongozott, román ifjúsági válogatott kapus volt, pályafutását Csíkszeredában kezdte, majd közel tíz éven át erősítette Sepsiszentgyörgy csapatát, játszott az akkor frissen megalakult Bukaresti Rapid csapatában, majd a Csíkszeredai Sport Clubnál fejezte be pályafutását, ahol kapustársa a jelenleg Székesfehérváron edzőként dolgozó Láday András volt. Emellett a család vállalkozása a Vákár Lajos Műjégpálya közvetlen szomszédságában lévő Öt Kutya étterem, amely a jégpálya körüli élet egyik lényeges központja, a szurkolók és sportolók gyakori találkozási pontja.

Fotók: facebook.com, szekelyhon.ro

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV