Hetet lőtt a Fradi

2022.03.20. 21:28 |

A tartalékos Gyergyó nem bírt az FTC-vel, így a zöld-fehéreknél az előny az elődöntőben.

Gyergyói HK - FTC-Telekom 0-7 (0-1, 0-4, 0-2)

A zöld-fehérekhez visszatérhetett egymeccses eltiltása után a csapatkapitány Nagy Gergő, ugyanakkor a székely együttest betegséghullám sújtja. Ezúttal nem játszhatott ül a kapus Rasmus Rinne, valamint Matias Haaranen, Imre Patrik, Silló Arnold, Ferencz-Csibi Róbert és Santeri Saari sem, míg Szabó Krisztián és Sébastien Sylvestre sérülése után még nem volt bevethető. A hazaiak így 13 mezőnyjátékost neveztek az összecsapásra, többen nem is a megszokott posztjukon szerepeltek.

Az FTC kezdett jobban, és fölényét a 11. percben tudta gólra váltani, Tamminen a második kipattanót ütötte a 20 éves Demeter kapujába. A második harmad elején Kóger harcosan korongot szerzett, passzát Pavuk lőtte be. Aztán fórban Kulmala lőtt nagy gólt a bal felsőbe, majd a lendületben maradó vendégek még kétszer találtak be, Fowlie és Tóth Adrián egymást hozták remek helyzetbe.

Az utolsó harmadban egy emberelőny lejárta után Kóger lőtte be második találatát, majd még Fowlie is duplázott. Tóth Adrián egy góllal és 3 gólpasszal zárt.

Az FTC így 2-1-re vezet, és a párharc hétfőn Gyergyószentmiklóson folytatódik.

Nyilatkozat

Szilassy Zoltán, vezetőedző, Gyergyói HK: „Nagyon gratuláltam ennek a maroknyi székelynek, aki játszott az este. Nagyon büszke vagyok rájuk. Választhattuk volna azt az utat, hogy azt a két embert is ágyba parancsoljuk, aki gyengébb lázzal játszott, és akkor nem tudunk kiállni, de megtiszteltük ezt a csodálatos publikumot. Az volt a mottó, hogy állva haljunk meg, ne adjunk ingyen ajándékba egy meccset se. Az első harmad meglepett, mert sok nagyobb helyzetünk volt, de nyilvánvaló volt. Ráadásul rövidek voltunk. Kozma is elhagyta hat fogát, nem tudott visszajönni. Györfy is kiesett az utolsó harmadban, nem maradt hátvédünk. Csatárok játszottak hátvédet. Úgy volt, hogy Fejes is játszik, de belázasodott a meccs előtt, őt se engedtük játszani. Hátra kellett tennem két csatárt, viszont nagyon kiválóan oldották meg. Ami a legfontosabb, hogy odaálltunk keményen. Lett, ami lett, akartunk nyerni. Az látni kell, hogy ezen a szinten, így esélytelen egy négysoros csapat ellen két sorral hokizni.Ilyet én még nem tapasztaltam a pályafutásom során, hogy 36 óra alatt 14 ember komoly lázzal, tüdőgyulladással kihullik. Valamiért a jó Isten ezt a próbát rakta elénk. Ebből is próbálunk tanulni, ez is egy tapasztalatszerzés volt. Megpróbáljuk az akkumulátorokat a töltőre tenni reggelig, aztán meglátjuk, hogy mi lesz hétfőn. Ha ezekből a fiúkból nem lázasodik be senki, akkor jó esély van arra, hogy jégkorongozzunk is. Ha még többen megbetegednek, akkor egyelőre nem látok távolabbi jövőt."

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC-Telekom: „Persze örülünk, de tudunk jobban is játszani. Nagyon lassan kezdtünk. Azt gondolom, hogy tudunk sokkal gyorsabban is hokizni."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV