A hét játékosa: Nagy Gergő

2018.11.22. 17:30 |

Az éllovas FTC-Telekom ott folytatta, ahol a nemzetközi szünet előtt abbahagyta, és két újabb meccset nyert meg az előző játékhéten. A két sikerből összesen öt góllal vette ki a részét a válogatott csatára, Nagy Gergő, így ő lett A hét játékosa.

Nagy Gergő, vagy ahogy a hokis társadalomban ismerik, Biggie, a sportág egyik fellegvárában, Dunaújvárosban született 1989-ben. Több olyan játékossal együtt nőtt fel, akikkel később a válogatottban is szerepelt, így mások mellett Mestyán Istvánnal, a Hetényi testvérekkel, Benk Andrással, Magosi Bálinttal és Pozsgai Tamással. Később Fehérvárra igazolt, ahol bemutatkozott a felnőttek között. Egy szezont a Red Bull Salzburg utánpótlásában töltött, ahol együtt játszott Kóger Dániellel, Hetényi Péterrel, Fekti Ádámmal, Kiss Dáviddal és Somogyi Balázzsal. Visszatért Fehérvárra 2008-ban, és az EBEL-csapat stabil tagjává vált. 2012-ben Miskolcra igazolt, majd a Nové Zámykban is szerepelt, mielőtt Észak-Amerika felé vette volna az irányt. Két szezont töltött a tengerentúlon, és játszott a CHL-ben, az ECHL-ben és az AHL-ben is. 2015-ben hazatért és újra a Fehérvár játékosa lett, majd a MAC-hoz igazolt egy évvel később. Tavaly ősszel, szezon közben ismét Amerikába költözött, a Quad Cityvel az ECHL-ben játszott. Idén nyáron elfogadta az FTC ajánlatát és a csapat kapitánya lett.

A válogatottat U18-as és U20-as szinten is képviselte, a felnőttek között pedig öt világbajnokságon szerepelt, ezek közül kettő is A csoportos volt.

A csapatnak és neked is jól megy a játék. Mi a sikerek titka?

Sokat dolgozunk, mindenki belerakja a munkát, és szépen lassan vesszük ki belőle az eredményt, ennyi a titok. Örülök, hogy most nekem kijött a lépés. Eddig is megvoltak a helyzeteim, de nem nagyon mentek be, az utolsó pár meccsen viszont már szerencsére sikerült betalálnom. Jót tett, hogy a válogatottban játszhattam, gyorsabb volt az iram, ezt tudtam kamatoztatni a ligában is.

A nyáron 16 új játékos érkezett. Hogy tudtatok ilyen gyorsan összekovácsolódni?

Nagy titok nincs, szeretünk egymás társaságában lenni. A csapat magja ismerte egymást, vagy már játszottunk együtt korábban, így hiába érkezett sok új ember nyáron, nem minden arc volt ismeretlen. A fiataloknak kellett idő, amíg felvették a bajnokság tempóját és színvonalát. Jó úton haladunk, de nem bízzuk el magunkat, csak arra koncentrálunk, hogy az adott pillanatban a maximumot adjuk ki, legyen az meccs vagy edzés.

Mennyit változott a bajnokság az előző évekhez képest?

Nem hiszem, hogy sokat változott volna. Elment két nagyon jó csapat, de olyan nagy változást nem érzek. Persze a Vasas és a Hokiklub nincs a MAC és a DVTK szintjén, de a fiatalokkal indulnak, ami dicséretes, és örülünk, hogy a tehetséges magyarok megkapják a lehetőséget és nem kallódnak el.

Sorozatban 19 meccset nyert meg a csapat. Mennyi nyomás van rajtatok, hogy mindig a következőt is meg kell nyernetek?

Nincs rajtunk nyomás. Jó dolog, hogy ilyen célokért küzdünk a bajnokság közben. Nem számolgatunk, csak a következő ellenfélre koncentrálunk. Ez most pénteken a Dunaújváros lesz, és nem lehet más az elvárás hazai pályán, csak a győzelem. A Csíkszereda felzárkózott mögénk egy ponttal, így fontos lesz ez a találkozó.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV