Hét góllal vágott vissza a Brassó

2024.03.12. 21:24 |

Az alapszakasz-második a két hazai vereséget követően 7-2-re nyert a DVTK otthonában, így szépített a párharcban.

A miskolciak keretébe visszatért Esteves és Szalay – a megkülönböztető mezes házi pontkirály mindjárt az első, a fiatal bekk a negyedik sorba –, betegség miatt hiányzott viszont a brassói párharcnyitányon góllal és gólpasszal záró Vesey, míg Hillt nem nevezte Steve Kasper. A Coronánál ezúttal már Kovács Előd sem volt, háromsoroztak a vendégek. A hazai kapuban újra Vosvrda, a túloldalon Dubeau kezdett.

Williamsé volt az első komolyabb helyzet, Vosvrda hagyta ott a mamutot, később némi kavarodás után ismét felszabadult a hazai kapu. Az első kiállítás már-már papírformaszerűen a brassóiaké volt, Kóger ült ki két percre, de az előnyből hamar hátrány lett, ráadásul kettős. Előbb Vojtkó csapott oda akkorát a támadóban Pichének, hogy eltört raja a botja – Dubeau kapus akart érte dühödten elégtételt venni –, aztán Skrabovot is kiültették akadályozásért. A dupla fórban Schaber ragasztott óriási gólt a jobb felsőbe a kapus mozgásával ellentétesen – 0-1 a harmad felénél. Jól kontrollálta az előnyt a Corona, a 15. minutumban pedig Piché duplázta meg az előnyt: az EBEL-bajnok hátvéd Valchar nagyszerű passzát vágta be a botos oldalra (0-2). A széria során először vezetett kettővel a Brassó, de még a szünet előtt újra felpörögtek az események. Egy meddő miskolci fór után 19:14-nél Esteves lövése találta meg az utat a hálóba egyenlő létszámban, Páterka kellemetlenkedett a kapus előtt, valószínűleg akadályozás miatt sokáig videózták a találatot, végül megadták (1-2). A felek mégis kétgólos vendégelőnnyel fordultak, tíz másodperccel a szünet előtt Valchar centerezését Cornet tette be közelről védővel a nyakán, ezt meg lehetséges lesállás miatt vizsgálhatták, ugyancsak érvényben hagyták (1-3.)

Nem változott a forgatókönyv a folytatásban, Vosvrdáé volt az első védés, de egy vendégtámadás végén VanWormer Lowney-hoz fordított át üresre, lapos lövése meglepte a cseh kapust, és a hosszúban kötött ki – gyors góllal már 4-1-re ment a Corona. A barcaságiak ezúttal nem sok teret és levegőt hagytak a Jegesmedvéknek, az első két meccsel ellentétben nem is nagyon tudtak velük mit kezdeni a borsodiak, de a 27. percben így is visszaküzdötték magukat mínusz kettőre. Csiki lövését Dubeau védte bravúrral, Farkas fonákja a vasról jött ki, éppen Bean elé, aki viszont már nem hibázott üres kapura (2-4). Energiát hoztak a fiatalok a Miskolc játékába, de többnyire jól zárt a Brassó, jó letámadással, így a harmad végén még növelni is tudta előnyét. A nagy passzt kapó Gajdó gólhelyzeténél még ziccert védett Vosvrda, de kettő féllel a szünet előtt Schaber embere ütőt vesztett a kapu mögött, ennyi pont elég volt a kanadainak, hogy beforduljon, és klasszismozdulattal felvágja a léc alá az ötödik erdélyi gólt.

Amilyen remekül védett Tomás Vosvrda a két brassói mérkőzésen, annyira nem érezte ezt a meccset, a harmadik húsz percre Voris váltotta társát. A túloldalon egy furán pattanó korong tréfálta meg Dubeau kapust, gól azért nem lett belőle. A 44. percben Gajdó ütközte palánkra Vojtkót, le kellett támogatni a jégről. A következő shiftben Kóger már aznapi harmadik kiállítását gyűjtötte be, egyiket sem tudta kihasználni a DVTK. Mi több, a kiegészülés után Mattyasovszky vesztett korongot a semlegesben, Blackwater elszaladt, és beverte az ajándékziccert – a 48. perc elején minden kérdés lezárult (2-6). Teljesen ellentétes lelkiállapotba került a két csapat, a felszabadult Corona a következő támadásból is betalált, Bors lövésébe VanWormer ért bele gólt érően, Dave MacQueen csapata így kiütéssel válaszolt a két hazai vereségre. Folytatás szerdán ugyancsak 18:30-tól, 2-1-es szériaállásról.

DVTK Jegesmedvék-Corona Brasov 2-7 (1-3, 1-2, 0-2)

Steve Kasper vezetőedző, DVTK:

"A mai napon ők voltak a jobb csapat, megérdemelték a győzelmet. Nem voltunk olyan élesek, mint kellett volna. Mindenkinek jobbnak kell lennie, a maximumot kell nyújtania, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy egy erős és tapasztalt ellenféllel állunk szemben. Tudtuk, hogy kemény párharc lesz, a mai meccs pedig nem úgy alakult, ahogy szerettük volna. De holnap is fel fog kelni a nap, és egy új nap ismét beleállunk majd a meccsbe."

Strenk Hunor másodedző, Brassó:

"Ez csak egy mérkőzés volt a szériából, számunkra ez a legfontosabb meccs volt. Remekül álltunk bele a mérkőzésbe, de tulajdonképpen az, hogy 7-2-re vagy 3-2-re nyertünk volna, az a rájátszásban teljesen mindegy. De a teljesítményt, amit nyújtottunk, tovább szeretnénk vinni holnapra is."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV