Hátrányból fordított a Csíkszereda és a DAB

2019.10.19. 00:45 |
Fehérváron nyert a listavezető Sportklub az Erste Ligában. A Dunaújváros Újpestről hozta el a három pontot. A DEAC sorozatban negyedszer nyert, és sikeresen mutatkozott be a Gyergyó új edzője is.

Fehérvári Titánok-Sport Club Csíkszereda 3-6 (2-1, 0-2, 1-3)

Jó iramban indult a mérkőzés, amelynek elején főleg a Csíkszereda veszélyeztetett, de a Titánok egy kapu előtt kavarodás végén megszerezték a vezetést Péter Andor találatával. A gól után a Fehérvárnak voltak lehetőségei, ám Samankov jól védett. Páros kiállítás után Taratuhin is leült, a fórt pedig gólra váltotta a hazai csapat: Nagy Ákos növelte a különbséget. A Titánok lendületben maradtak, azt csak egy kiállítás törte meg, amit Kuljas ki is használt, ezzel szépítve.

A második harmadból másfél perc sem telt, amikor második nagyobb lehetőségéből egyenlített a Csíkszereda, Becze Tihamér lövése átcsorgott a gólvonalon. A Sportklub maradt fölényben, ám Gyenes védései tartották a hazaiakat. A másik oldalon Samankovot is dolgoztatták. Egy-egy kiállítás után gólt a vendégek szereztek: Bíró Tamás talált be a 36. percben. A védelmek jól működtek a következő percekben, így újabb gól nem született ebben a felvonásban.

Az utolsó játékrész elején Gyenes nagy védést mutatott be, aztán fehérvári helyzeteket láthattak a nézők, ám az egyenlítést nem. A kapuvas egyszer még megmentette a Titánokat, de Rokaly Norbert közelről már betalált. Salló kapott kisbüntetést, majd fehérvári visszatérésén Láday tarolta le Pétert, amiért kettő plusz tíz perc járt, ám kettős fórban sem tudott közelebb zárkózni a hazai együttes. Újabb büntetések következtek, négy a háromban támadhatott a Csíkszereda, és ezt Shalla ki is használta. A hajrában Mihály Ákos találata még visszahozta a reményt a Titánoknak, de fél percen belül Shalla újra eredményes volt.

A Csíkszereda sorozatban negyedszer nyert, és továbbra is vezet.

Nyilatkozat

UTE-Dunaúvárosi Acélbikák 1-3 (1-0, 0-1, 0-2)

A Dunaújváros jól kezdte a meccset, de ez csak mezőnyfölényben mutatkozott meg. Az első komoly helyzet az UTE előtt adódott, de Hughson védett, majd a túloldalon Mazurek került ziccerbe, ám Duschek is a helyén volt. A 12. percben megszerezte a vezetést a hazai gárda, Pance harcos korongszerzés után talált be.

A második felvonás elején az UTE kétszer is emberfórban játszhatott, de az Acélbikák védelme jól zárt. Ezt két vendég emberelőny követte, ám ebből sem született gól. Helyzet volt mindkét kapu előtt, és végül az egyenlítés a 36. percben jött össze a DAB-nak: Dansereau visszatett korongját Somogyi Balázs lőtte be. ,Azari lövését védte Duschek, majd Mazurek kiállítása alatt az UTE játszott aktívabban.

Az utolsó felvonásban az Újpest újra megfogyatkozott, de ezzel nem éltek a vendégek, ám a kiegészülés után jött a gól: Silló az alapvonalról úgy lőtte rá Duschekre a korongot, hogy az a kapuba vágódott. Újpesti emberelőny következett, újra kihasználatlanul, aztán újvárosi helyzet, de Turcotte lövése a vasról vágódott ki.. Két perccel a meccs vége előtt időt kértek a lilák, lehozták kapusukat is, de Somogyi üres kapus gólja végleg eldöntötte a három pont sorsát. A DAB feljött a harmadik helyre.

Hokiklub Budapest-Gyergyói HK 1-4 (0-1, 1-3, 0-0)  

A Tüskecsarnokban a hatodik percben Pesztunov emberhátrányban szerezte meg a vezetést a gyergyóiaknak. A második felvonás elején Lakatos Levente egyenlített, de négy perccel később Valdix gólja után már újra a Gyergyó volt előnyben. A vendégcsapat a harmad felénél és végén is betalált még fórban – Valdix mindkettőnek részese volt -, így megnyugtató előnyre tett szert. Az utolsó harmad kiegyenlített játékot hozott, de gólt már nem, így sikeresen mutatkozott be a GYHK kispadján Malcolm Cameron.

DEAC–Schiller-Vasas HC 5-2 (2-0, 1-2, 2-0)

Bukor Rajmund betegség miatt nem játszott a Vasasban, amelynek kapuját a kölcsönjátékos, Szeles Martin őrizte. A DEAC gyorsan, a negyedik percben előnybe került, Rutherford hazai debütálásán is gólt szerzett. A debreceniek fölényben játszottak a folytatásban is, és fél perccel a harmad vége előtt Hári Norbert megduplázta a vezetést.

A második harmadot remekül kezdte a Vasas, Tornyai Gábor szépített, majd jött két vendég fór, és a másodikból az egyenlítés Szlama Dániel révén. A DEAC válasza négy perc múlva jött, Berta Ákos góljával visszavette a vezetést a hazai alakulat.

Az utolsó harmad elején kivédekezett egy hátrányt a Debrecen, majd ennek lejártával Kulesov növelte az előnyt. Két perccel később pedig Sági Martin is betalált fórból, eldöntve a meccset.

A DEAC sorozatban negyedszer nyert, és továbbra is ott az élmezőnyben.

Nyilatkozat

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV