Harc a dobogóért

2018.10.07. 13:14 |

Öt találkozót rendeznek az Erste Ligában vasárnap.

A nap meccsén a tabella harmadik és negyedik helyezettje méri össze erejét, a DEAC érkezik a DAB csapatához. A Debrecen mérlege kilenc mérkőzésen öt győzelem, egy hosszabbításban elért siker, két túlórás és egy rendes játékidős vesztes meccs. A DAB ugyancsak kilenc meccsen hat győzelemmel és három vereséggel áll - a piros-fehérek még egyszer sem játszottak hosszabbítást. 

A találkozó érdekessége, hogy David Musial, a DEAC trénere tavaly még Dunaújvárosban dolgozott, de aztán a rossz szezonrajt után nem maradt vezetőedző. Jakub Izacky, Hugo Turcotte, Dominik Novotny és Silló Arnold is szerepelt a DAB-ban korábban a debreceniek közül.

Antti Karhula, a dunaújvárosi vezetőedző óriási csatára számít, hiszen fontos három pont sorsáról dönt a vasárnapi mérkőzés.

"Közvetlen rivális ellen mindig sokkal többet ér egy esetleges győzelem. A fiúktól azt várom, hogy készen álljanak a kihívásra, nagyon fontos, hogy ne legyenek olyan periódusok a meccsen, amikor dekoncentráltakká válnak, mert olyankor szoktunk buta gólokat kapni, és akár egy pár perces kihagyás miatt is elúszhat egy találkozó. Mindenkitől azt fogom kérni, hogy korcsolyázzanak minden egyes cserében, egész estén át, és kövessék azokat a taktikai elemeket, amiket edzésen gyakorolunk”- fejtette ki.

Molnár Dávid, a debreceniek támadója azt mondta, hogy szeretnék meglepni a DAB-ot.

„Ha sikerül betartani az edzői utasításokat és fegyelmezetten játszunk, akkor ez sikerülhet. A jó védekezést szeretnénk továbbvinni, és még több gól születhet, ha a támadásokat lövéssel fejezzük be” – nyilatkozta.

A program

Dunaújvárosi Acélbikák–DEAC  17:00 stream ITT
Gyergyói HK–Fehérvári Titánok 17:30 stream ITT
Sport Club Csíkszereda–Hokiklub Budapest  17:30
Schiller-Vasas HC–Corona Brasov 17:40 stream ITT
UTE–EV Vienna Capitals II 18:30 stream ITT

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV