Gyakorlati képzés az IIHF-tábor fókuszában

2016.07.11. 18:45 |

Hat játékossal és összesen tíz stábtaggal képviseli magát a magyar jégkorong az IIHF idei High Performance Camp-jében, azaz a Nemzetközi Jégkorongszövetség legmagasabban jegyzett női U18-as táborában.

Az IIHF magyar elnökségi tagja, Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna a tábor fővédnöke, rajta kívül összesen tizenöt fő teszi ki a magyar küldöttség létszámát. Jasó Judit a csapatvezetőknek előkészített programban vesz részt, hiszen ebben a pozícióban tevékenykedik a női felnőtt, az U18-as és az U15-ös válogatott mellett. Hegyi Márta a World Girls’ Ice Hockey Weekend egyik magyar szervezőjeként van jelen, emellett Gallyas Gabriella és Sashalmi Tamás fizioterapeuták, Kozák Attila erőnléti edző, Bedő Botond videó edző, Medgyes László és Szabó Dávid felszerelés menedzserek alkotják a stábtagok csoportját, illetve Somogyi Attila a hosszú távú fejlesztési programhoz igazított képzésben vesz részt. Ők kísérték el, Mayer Fruzsina, Holzer Bernadett hátvédeket és Gottlibet Zóra, Pavuk Petra, Odnoga Lotti, Szick Dorka csatárokat – bár közülük többen elöl és hátul is egyaránt bevethetők.

A táborban jelen van még visszatérő sportoló nagykövetként Zuzana Tomcikova szlovák olimpikon is, aki a női felnőtt és az U18-as válogatottunk mellett is kapusedzői szerepet vállalt az elmúlt két évben.

A táborban hat csapatra osztották a játékosokat és a stábtagokat is gondosan ügyelve arra, hogy a nemzetek vegyesen képviseltessék magukat mindenhol. Így tehát hat játékosunk hat külön színben lép jégre kanadai, egyesült államokbeli, orosz, finn, svéd, svájci, német, osztrák, japán, koreai, dán, norvég, francia, cseh, szlovák lányokkal, amelynek nem titkolt célja az is, hogy akár életre szóló nemzetközi kapcsolatokra is szert tegyenek az edzések mellett.

„Nagyon jó a tábor. Most már egész sok olyan játékos van, akit mar ismerek, szóval így könnyebb” – mondta az elmúlt szezont Vermontban töltő Odnoga Lotti. „A tavalyi táborból is itt van sok mindenki, akivel meg két éve egy csapatban voltunk, azzal megint összekerültem és a francia ikerpár is itt van, akik a legjobb barátaim.” Nem volt sok esély rá, de Lotti két éve és most is azonos színű mezt húzhat a cseh Veronika Bucifalovával, az említett ikrek pedig a kapus Anais és a csatár Chloe Aurard, akikkel a világ másik oldalán hozta össze a jégkorong, amikor csapattársak lettek Vermontban az elmúlt idényben. „Anais jön hozzám, Magyarországra a svédországi tábor előtt es oda is együtt megyünk” – újságolta nagy kedvvel, majd sietett is a sportolói táplálkozásról szóló előadásra.

Kiderült, azért tart vele csak az ikerpár egyik tagja, mert Chloe már elkötelezte magát egy egyetemhez, így neki tulajdonképpen „fölösleges” lenne, hiszen ez a tábor tulajdonképpen olyan, mint egy próbajáték, több neves észak-amerikai egyetem edzője vesz részt rajta, akik játékosokat keresnek.

Az edzők kettős szerepben vesznek részt, hiszen a csapat melletti feladatok ellátásán kívül mentoredzőjükkel is folyamatosan egyeztetnek, előadásokat hallgatnak és kapnak „házi feladatot” is.

„Minden nap szokott meetingem lenni az NHL-es videó edző mentorral, ahol megbeszéljük az aznapi történéseket, hogy mit kérnek tőlünk az edzők, mit vegyünk fel nekik” – mondta Bedő Botond, a női válogatottak videó edzője, aki ezen a héten az Ottawa Senators frissen kinevezett szakemberével, Kristopher Younggal dolgozik. „Az első két meetingen a Steva programmal ismerkedtünk, illetve a többiek, mert én vagyok az egyetlen a csapatból, aki már használta a Stevát. Az egyik feladatunk, hogy péntek estére kell készítenünk a saját csapatunkról egy highlight videót. Emellett természetesen a saját csapataink meccseit fogjuk elemezni és előadást tartani belőle.”

 

A hat csapat névsora és stábjai (kiemelve a magyar résztvevők):

KÉK CSAPAT

Kapusok (3): Sami AHOLA (FIN), Valeriya MERKUSHEVA (RUS), Johanna MAY (GER)

Hátvédek (6): Mari TERVALA (FIN), Selma AHO (SWE), Nina AUSPERGER (AUT), Mia VAANANEN (FRA), Linn THOMSEN (DEN), Willow SLOBODZIAN (CAN)

Csatárok (12): Natalie SNODGRASS (USA), Emilia VARPULA (FIN), Liisa KASTIKAINEN (FIN), Matilda AF BJUR (SWE), Noemi NEUBAUEROVA (CZE), Rebeka HONECKOVA (SVK), Michaela HUHTALA (FIN), Yuuki ITO (JPN), Karoline PEDERSEN (NOR), Annika BECKER (GER), Zoe KILLISCH V. HORN (AUT), GOTTLIBET Zóra Vivien (HUN)

Stáb:

Mentoredző: Jim FETTER (CAN)
Edzők: Andrea KRÖNI (SUI), Katja Pasanen (FIN)
Videó edző: Patrick BJÖRKSKOG (FIN)
Kapusedző: Julia GRAUNKE (GER)
Erőnléti edző: Julien BONNIERE (FRA)
Csapatvezető: Satu KIIPELI (FIN)
Fizioterapeuta: GALLYAS Gabriella (HUN)
Sportoló nagykövet: Zuzana TOMCIKOVA (SVK)
Felszerelés menedzser: Jan LEBIS (AUT)

 

SZÜRKE CSAPAT

Kapusok (2): Ava BOUTILIER (CAN), Ena NYSTROM (NOR)

Hátvédek (6): Laurie FONTAINE (CAN), Vaula MIKKONEN (FIN), Alena KHAUSTOVA (RUS), Margaux DUFAYARD (FRA), Millie SIRUM (NOR), Zuzana MARTINU (CZE)

Csatárok (12): Rebecca GILMORE (USA), Miressa MAKELA (FIN), Mikaela PALJAKKA (FIN), Daria ZUBOK (RUS), Veronika BUCIFALOVA (CZE), Noemi RHYNER (SUI), Kristina FABEROVA (SVK), Hikaru YAMASHITA (JPN), Celina HAIDER (GER), Isabella BURGHART (AUT), Sophie ENGELHART (AUT), ODNOGA Lotti (HUN)

Stáb:

Mentoredző: Mark HUDAK (USA)
Edzők: Mira KUISMA (FIN), Barbora KEZMARSKA (SVK)
Videó edző: Alexi SALONEN (FIN)
Kapusedző: Ivan BOCK (FRA)
Erőnléti edző: Marco DIETZEL (GER)
Csapatvezető: Krista LAINE (FIN)
Fizioterapeuta: SASHALMI Tamás (HUN)
Sportoló nagykövet: Florence SCHELLING (SUI)
Felszerelés menedzser: Nikolai LARSEN (DEN)

 

ZÖLD CSAPAT

Kapusok (3): Milena TRETYAK (RUS), Corinne SCHROEDER (CAN), Anais AURARD (FRA)

Hátvédek (6): Petra LAMMINAHO (FIN), Solveig NEUNZERT (SWE), Anna FELDER (AUT), Magdalena ERBENOVA (CZE), Amanda REFSGAARD (DEN), Kanami SEKI (JPN)

Csatárok (12): Audrey-Anne VEILLETTE (CAN), Tiina KIVIMAA (FIN), Pihla HAMEENNIEMI (FIN), Celine TEDENBY (SWE), Lara ZIMMERMANN (SUI), Alexandra CORNAKOVA (SVK), Lili HANSEN (DEN), Veronika LORENCOVA (CZE), Emilie KRUSE JOHANSEN (NOR), Katharina OTT (GER), Laura LUEFTENEGGER (AUT), PAVUK Petra (HUN)

Stáb:

Mentoredző: Jusso TOIVOLA (FIN)
Edzők: Tomoe YAMANE (JPN), Delaney COLLINS (CAN)
Videó edző: BEDŐ Botond (HUN)
Kapusedző: Nicole ARNBERGER (AUT)
Erőnléti edző: Martina KOUDELOVA (CZE)
Csapatvezető: Stefan AF BJUR (SWE)
Fizioterapeuta: Michelle BEATTY (CAN)
Sportoló nagykövet: Molly ENGSTROM (SUI)
Felszerelés menedzser: SZABÓ Dávid (HUN)

 

FEHÉR CSAPAT

Kapusok (2): Morgan FISHER (USA), Ayu TONOSAKI (JPN)

Hátvédek (6): Makalya LANGEY (USA), Sini KARJALAINEN (FIN), Stefanie WETLI (SUI), Paula CAGANOVA (SVK), Lene TENDENES (NOR), HOLZER Bernadett (HUN)

Csatárok (11): Mackenna PARKER (CAN), Jenniina NYLUND (FIN), Oceane CARAT (FRA), Rahel ENZLER (SUI), Viktoria MASKALOVA (SVK), Ayumi KONISHI (JPN), Yujung CHOI (KOR), Christina SCHWABORN (GER), Julia SCHNEEBERGER (AUT), Linnea MELOTINDOS (FIN)

Stáb:

Mentoredző: Lisa HALEY (CAN)
Edzők: Emelie BERGGREN (SWE), Cindy DEBUQUET (FRA)
Videó edző: Benjamin HINTERSTOCKER (GER)
Kapusedző: Roope KOISTINEN (FIN)
Erőnléti edző: Libor VEJCHODSKY (AUT)
Csapatvezető: Zuzana MORAVCIKOVA (SVK)
Fizioterapeuta: Heidi PELTTARI (FIN)
Sportoló nagykövet: Jenny POTTER (USA)
Felszerelés menedzser: MEDGYES László (HUN)

 

PIROS CSAPAT

Kapusok (3): Beth LARCOM (USA), Denisa JANDOVA (CZE), Martine TERRIDA (DEN)

Hátvédek (6): Grace BOWLBY (USA), Janina ARO (FIN), Shannon SIGRIST (SUI), Tatiana ISTOCYOVA (SVK), Korinna FIEDLER (GER), MAYER Fruzsina (HUN)

Csatárok (12): Rosalie DEMERS (CAN), Kiia NOUSAINEN (FIN), Alena STEROVOYTOVA (RUS), Chloe AURARD (FRA), Laura LERCHOVA (CZE), Oona EMMENEGGER (SUI), Lucia ISTOCYOVA (SVK), Siyun JUNG (KOR), Hanna AMORT (GER), Luisa KAISER (GER), Ella NUUTINEN (FIN), Julie OKSBJERG (DEN)

Stáb:

Mentoredző: Peter SMITH (CAN)
Edzők: Sarah MURRAY (KOR), Eva-Maria VERWORNER (AUT)
Videó edző: Oona PELTONEN (FIN)
Kapusedző: Christer ERIKSSON (NOR)
Erőnléti edző: Tatjana DIENER (SUI)
Csapatvezető: JASÓ Judit (HUN)
Fizioterapeuta: Deven ALVES (USA)
Sportoló nagykövet: Lyndsey FRY (USA)
Felszerelés menedzser: Timo NIKUNEN (FIN)

 

SÁRGA CSAPAT

Kapusok (3): Jenna SILVONEN (FIN), Lisa NORDLÖF (SWE), Nina PRUENSTER (AUT)

Hátvédek (6): Juulia SCAMMELL (CAN), Mikaela SAUKKONEN (FIN), Laura KRAUS (AUT), Karolina HRDINOVA (CZE), Lea WELCKE (GER), Noa SAKURAI (JPN)

Csatárok (12): Noora HAUTAMAA (FIN), Karolina HORNICKA (CZE), Petra NIEMINEN (FIN), Felicia WIKNER-ZEINKIEWICH (SWE), Heloise FOURNIER (FRA), Lisa RUEDI (SUI), Nikola RUMANOVA (SVK), Sara KNUDSEN (DEN), Une BJELLAND STRANDBORG (NOR), Naemi BAR (GER), Theresa SCHAFZAHL (AUT), SZICK Dóra (HUN)

Stáb:

Mentoredző: Troy RYAN (CAN)
Edzők: Yekaterina SMOLINA (RUS), Yoko KONDO (JPN)
Videó edző: Thomas PETTERSEN (NOR)
Kapusedző: Teemu TOIVANEN (FIN)
Erőnléti edző: KOZÁK Attila (HUN)
Csapatvezető: Yaroslav FRANTZEV (RUS)
Fizioterapeuta: Kelsey MARSHALL (CAN)
Sportoló nagykövet: Emma TERHO (FIN)
Felszerelés menedzser: Tatu VENTO (FIN)

Fotók: Toni Saarinen - IIHF

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV