Gólgazdag meccsen győzött a DHK

2016.10.27. 10:41 |
A MOL ligás csapat a meccs feléig tetemes előnyt szerzett, amelyből mindig csak annyit adott le, amennyi nem okozott számára gondot.
KMH-DHK 3-7
A Debrecen tanult a Titánok hibájából, az első perctől komolyan vette a szlovák harmadosztályban versenyző fiatal csapatot. A 6. percben már 0-2 állt a táblán, az első harmad három-, a meccs első fele négygólos vendégelőnnyel zárult. Ekkor beindultak a hazaiak is, és sorrendben Galló Illés, Fodor Zoltán és Linus Schellin találatával kipofozták az eredményt. 3-5 után a DHK erősített, és Piszkunov gyors duplája azt jelentette, hogy mesterhármasig jutott ezen a meccsen. A Debrecen nyert 7-3-ra, de a KMH-t is dicséret illeti, sokat támadta kiváló ellenfele kapuját, és azt sem lehet mondani, hogy eredménytelenül.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV