Galoha hosszabbításban szerzett góljával nyert a BJAHC

2024.03.12. 21:27 |

A Csíkszereda hiába egyenlített kapuslehozatal mellett az utolsó percben, a túlórában a budapestiek találtak be és kiegyenlítették a szériát.

A mérkőzés elején még csak kóstolgatták egymást a csapatok. Az 5. percben Vorobjové volt az első kiállítás, a vendégek gond nélkül kivédekezték az emberhátrányt, sőt a kiegészülés pillanatában Galoha ziccerénél O’Connor védett nagyot. A 10. percben fordult a kocka, elcserélték magukat az erdélyiek és ezúttal ők kerültek emberhátrányba. Felálltak Pozsgaiék, beszorították ellenfelüket, de csak lövésekig jutottak. Egyenlő létszámban aztán Rokaly Szilárd került helyzetbe, Farkas kapus jól zárta a szöget. Keményedett a csata, Kubát és Nagy Krisztián akadt össze. A 14. percben Varga takarásból leadott lövése nem jelentett gondot O’Connornak, a másik oldalon az igen aktív Rokaly próbálkozott sikertelenül. A hajrában Schlekmann villant, körbekorcsolyázta őrzőjét, picit visszahúzták így a lövése nem ért célt. A kiegyenlített játékot hozó nyitó harmadban nem született gól. A dudaszó után Vorobjov reklamált hevesen, kisbüntetés lett a jutalma.

A középső felvonás eleje vontatottra sikerült, sok volt az eladott korong, nem bírtak egymással a felek. A 28. percben emberelőnyből vezetést szereztek a vendégek: Dame-Malka passzát Vorobjov vágta a hálóba (0-1). A mérkőzés felénél Szkacskov lekészítéséből Salló került helyzetbe, nem tudott egyenlíteni. A 33. percben Asuchak közeli lövését fogta a kapus, majd a még odaszúró csatárt eltakarították a fővárosiak. Kubát és Nagy Krisztián kakaskodott, lenyugodhattak a büntetőpadon. Jobban igyekezett a Sportklub, az ebből adódó nagyobb terület a BJA-nak is lehetőségeket teremtett. Tüzeltek becsülettel a székelyek, Farkas Roland állta a sarat. A hangulatra nem lehetett panasz, a hazai drukkerek űzték-hajtották csapatukat. Culigin majdnem megduplázta a különbséget, megvoltak a helyzetek mindkét oldalon, csak a gólok hiányoztak. A 38. percben Salló vezetgette a korongot a saját alapvonala mögött, Mozer elvett tőle, majd Galohával lövetett gólt (0-2). A utolsó másodperceken Sofron passzát Levin bombázta az üres kapura, Farkas visszanyúlt és kikapta a korongot. A játékvezetők videóztak, a korong már átjutott a gólvonalon, mire a kapus odaért, így az év legnagyobb védése helyett egyre zárkózott a Csíkszereda (1-2).

A záró harmadban élesedett a küzdelem, nem kímélték egymást a játékosok. Sofron és Dame-Malka nagyon egymásra talált, másodszor mehettek kéz a kézben a büntetőpadra. Ravasz is kiment fogásért, össztűz zúdult Farkas kapujára, az egyenlítés elmaradt. Maradtak a jégen a speciális egységek, újra a Csíkszereda került emberelőnybe, kapuvasig jutottak. Fokozták a nyomást a hazaiak, Sofron tüzelte a közönséget. Fölényük újabb emberelőnyöket kamatozott, a harmad felénél kettős fórban támadhattak. A Levin-Sofron kapcsolat ezúttal is tökéletesen működött, most előbbi volt a gólpasszos, utóbbi jegyezte az egyenlítő találatot (2-2). Maradt a szimpla előny, kishíján a fordítás is összejött a székelyeknek. Fordult a kocka, BJA-ziccer után hatalmas tumultus alakult ki a kapu előtt, Szkacskov mehetett a büntetőpadra. Komoly ziccereket alakított ki a Kangyal-csapat és nagy lelkierőről árulkodik, hogy nem roppant meg, hanem gyorsan visszavette a vezetést: Vorobjov keresztjét Culigin vágta be (2-3). A gól után már csak öt és fél perc maradt a meccsből, a budapestiek markáns támadóharmadbeli jelenléttel őrizték előnyüket. Egészen addig, míg Culigin kiütötte a korongot, a játékvezetők kisbüntetést ítéltek a játék késleltetéséért. Az utolsó másodpercekben robbant a csarnok: Sofron hat a négy ellen kiegyenlített, jöhetett a hosszabbítás (3-3).

A ráadást is emberelőnyben kezdték a hazaiak, majd a ziccerbe kerülő Péter Balázst birkózták le, újra kettős fórban támadhattak az erdélyiek. Nem sokáig, Láday feleslegesen összeszedett egy kiállítás, de még így is maradt a szimpla fór. A 63. percben Rutkowski ütőjében volt a győztes gól, bombája mellé vágódott, majd a hátsó palánkról a büntetőpadról visszatérő Galoha elé pattant, aki kilépett és gólig vitte a szólót (3-4). Egy fordulatos, végletekig kiélezett találkozót nyert meg a BJAHC, amivel visszavette a pályaelőnyt a párharcban.

SC Csíkszereda-BJAHC 3-4 (0-0, 1-2, 2-1, 0-1)

Mark LeRose másodedző, Csíkszeredai Sportklub:

"Nem volt sok különbség, nagyon kiélezett összecsapás volt. Mi is szereztünk két emberelőnyös gólt, ahogyan ők is. Nagyon kemény meccs volt, sajnálatos végkifejlettel. Centiméterek döntöttek. Nekik sikerült a végén betalálni, mi keményen tüzeltünk a kapu irányába, de ők gyakran blokkolni tudták ezeket a lövéseket. Ilyen a hoki, a korong nem mindig úgy pattan, ahogyan azt mi szeretnénk. Remek hangulat volt a lelátón, nekünk vannak a legjobb szurkolóink a ligában, nagyon sok energiát adtak nekünk. A sajnálatos végkimenetel ellenére egy igazán energikus, élvezetes mérkőzés volt ez a mai. Az emberhátrányokon kell dolgoznunk. Nagyon jó létszámhátrányos soraink vannak. Ma két gólt is kaptunk ilyen helyzetből, ami jóval az átlagunk alatt van. Meg fogjuk tekinteni a videóanyagot, és meglátjuk, mit kell tennünk, azonban úgy gondolom, a legfontosabb az lesz, hogy az emberhátrányos védekezésünket stabilizáljuk."

Kangyal Balázs vezetőedző, BJAHC:

"Szerintem aki szereti a jégkorongot, az ilyen meccsek miatt jár ki és vesz éves bérletet. Mindig mondom a srácoknak, a playoff a szezon legjobb része. Nyilván szakmailag azt kell mondjam, hogy mind a két csapat játszott már jobban, de amit ezek a srácok, mindannyian, mindkét csapatból megtettek ezen a napon, hogy nyerni tudjanak, az egészen elképesztő. Próbáltunk megfelelni az elvárásoknak és kihívásoknak, és ma ez sikerült."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV