Fordulatos mérkőzésen büntetők döntöttek Káposztásmegyeren

2023.10.10. 21:43 |

Bár két és fél perccel a vége előtt még kettővel vezetett a Corona, a BJAHC kiharcolta a hosszabbítást, ám pluszpont mégis a vendégeké lett.

Karppinen ezúttal a második sorban rohamozhatott Mozerrel és Galohával kiegészülve, a harmadik csapategységben pedig Tóth Richárd és Ritter Zalán kapott szerepet. Nagy Krisztiánra és Culiginra most az utolsó csapatszekcióban számított Kangyal Balázs. A túloldalon Szabó Krisztián visszakerült a harmadik sorba a Fradi elleni vereséget követően, a negyedik egységben Kovács Mátyás centerezett az este folyamán. Roberto Gliga nem öltözött be a mérkőzésre. Farkas és Dubeau állt a vasak között.

Tempós hokit hozott az első húsz perc, rögtön Nagy Krisztián és Culigin veszélyeztetett, a túloldalt pedig Zagidullin lövette meg Williamset, mindkét portás a helyén volt. Pár perccel később Galoha és Karppinen kevergetett életveszélyesen, a pakk csupán néhány centivel csúszott el a hosszú kapuvas mellett. Az 5. minutumban megszületett a találkozó első gólja. Zagidullin gyönyörűen vette észre a hosszú kapuvashoz berobbanó Blackwatert, a brassóiak új szerzeménye nem is hibázott közelről (0-1). A korongbedobást követően újra Zagidullin riogatott, ám Farkas védése rengeteget jelentett, ugyanis egy lendületes kontra végén 50 másodperccel a bekapott gól után azonnal egyenlíteni tudott Kangyal Balázs csapata: Szabó Bence keresztpassza eljutott Mozerhez, a korong már túljutott az elfekvő brassói hálóőrön, ezért a hazaiak 11-esének szinte már csak az üres kapuba kellett betalálnia (1-1). A 9. percben egy remek korongkihozatalt követően Valchar vette észre a jobb oldalon üresen álldogáló Zagidullint, a kiváló formában játszó csatár becselezte magát a kapu elé, majd Farkas lábai között a hálóba lőtt (1-2). Felpörögtek az események, Schlekmann gyönyörűen hozta ajtó-ablak helyzetbe Viikilät, a finn azonban kihagyta a kihagyhatatlant. Még ugyanebben a cserében Zagidullin és Valchar dolgoztatták meg Farkast, a két kettős állampolgársággal rendelkező játékos ellentmondást nem tűrően játszott. Az utolsó percekben Schlekmann és Keresztes egalizált kis híján, majd egy kihasználatlan BJAHC-emberfórral vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második harmad brassói góllal kezdődött: egy bulielhozatalt követően remek ütemben fejlődtek fel a barcaságiak, a jobb oldali bedobókörből VanWormer tette kapura a pakkot, Farkasról viszont pont Kóger elé vágódott a játékszer, a magyar válogatott támadó kapuba kotorta a kipattanót (1-3). Néhány momentummal később Kóger majdnem visszaadta a kölcsönt, Farkas hatalmas bravúrral tartotta meccsben csapatát. A 27. minutumban szépítettek a hazaiak: egy semleges harmadbeli korongbedobás után Molnár megállíthatatlanul robogott el az alapvonal irányába, majd Tóth Richárdhoz készített vissza, aki megszerezte csapata második találatát (2-3). A 32. percben Mozerék próbálkozhattak emberfórban, a figurák többnyire Vorobjovra jöttek ki, az orosz hátvéd bombái azonban rendre célt tévesztettek. 1:24-gyel a harmadzáró dudaszó előtt megtört a 12 percen át tartó gólcsend: Galoha sora hosszas másodperceken át a védőharmadába kényszerítette a barcaságiakat, akik nem tudtak felszabadítani – végül Tóth Gergely távolijába a ketrec előtt ólálkodó Karppinen tudott beleszúrni (3-3).

Az utolsó felvonásban röpke 69 másodperc alatt MacQueen legénysége kétszer is kapitulálásra kényszerítette a hazaiakat: először Sills hozott el egy bulit, majd visszakészített Pichéhez, a 35 esztendős veterán bekk távoli bombája elemi erővel vágódott a ketrec bal sarkába (3-4). Néhány pillanattal később az alapvonal mögött Zagidullin szemkápráztató csellel fordult le őrzőjéről, s egy elképesztő mozdulattal juttatta a hálóba a pakkot (3-5). Felpaprikázódott a hangulat, a fővárosiak kis híján szépíteni tudtak, Dubeau nehéz pillanatokban adott tartást csapatának. A mérkőzés utolsó szakaszában akadtak helyzetek itt is, ott is, a kiállítások is röpködtek szép számmal – aminek az lett a következménye, hogy Galoha emberelőnyben eleresztett iszonyatosan nagy bombája utat talált a rövidbe (4-5). 14 másodperccel a vége előtt jött a slusszpoén: Mozer centerezését az őrizetlenül hagyott Culigin kegyetlenül bevágta, egyben hosszabbításra mentette a találkozót csapatának (5-5). A túlórában kihasználatlanul maradt egy hazai dupla fór, a találkozó végül szétlövésekkel dőlt el: Blackwater és Valchar rávezetésének köszönhetően a Corona nyerte a fordulatokban gazdag találkozót, a hazaiak egyetlen büntetőt sem tudtak értékesíteni. A BJAHC október 13-án a Miskolc otthonába látogat, a Brassó legközelebb október 19-én lép jégre, Kógerék újra Kangyal Balázs tanítványaival mérhetik össze erejük, ezúttal viszont már Brassóban.

Kangyal Balázs, a BJAHC vezetőedzője:

"Ebben a szezonban nem sikerült úgy kezdenünk a mérkőzéseket, ahogy igazán szeretnénk. Ma sem ment, ezzel nyilván foglalkozni kell. Nagy dolog volt, ahogy visszajöttünk, legfőképp a végén. Sokat dolgoztunk érte, ez egy bitang jó csapat, kiváló kapusteljesítménnyel. Nehéz volt. Óriásit küzdöttünk, sokat adhat a csapatnak, ha képes ilyen helyzetből a végén így felállni és nem hagyja magát. Aztán utána megkaptuk a lehetőséget, két percig öt a háromban játszottunk a hosszabbításban, viszont azzal a lehetőséggel nem tudtunk élni. Ez legfőképp az én hibám, mert nem foglalkoztunk ezzel a játékhelyzettel annyit, amennyit kéne. Ennek a felelősségét én viselem. A büntető sem lutri, ott elő kell venni mindenkinek a tökeit. Ha valakit agyonnyom a nyomás, csak szóljon, hogy nem megy neki. Biztos, hogy lesz a 25 emberből egy pár a padon, aki előrelép és azt fogja mondani: én itt vagyok."

Strenk Hunor, a Corona Brasov másodedzője:

"Azt gondolom, szurkolói szemmel ez egy kiváló mérkőzés volt, természetesen egy kicsit sajnáljuk, hogy egy pontott elhullajtottunk. Ha kétgólos előnynél az öt a hármat sikerült volna értékesíteni, akkor véget vethettünk volna a mérkőzésnek. A végén kaptunk egy-két felesleges kiállítást - még vissza kell néznünk, hogy mennyire voltak jogosak - de azt hozzá kell tennem, hogy kicsit túlzottnak éreztem őket. Ki kell emelnem, hogy remekül védekeztük ki azt az öt a hármat a végén, és utána a szétlövéseknél most nekünk kedvezett a szerencse."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV