Fordított az FTC

2019.03.30. 21:52 |
A 68. percben dőlt el az Erste Liga döntőjének harmadik mérkőzése.

Sport Club Csíkszereda–FTC-Telekom 1-2 (0-0, 0-1, 1-0, 0-1) - hosszabbítás után



A döntő 1-1-ről folytatódott a Vákár Lajos Műjégpályán, telt hát előtt. A hazaiaknál Krasznoszlobodcev és Antal Zsombor játékra jelentkezett, de Fodor Csanád, Gecse Hugó és az eltiltott Anyiszin nem játszott. A Fradinál visszatért Tóth Renátó.

A két gólzáporos budapesti meccs után ezúttal is jó volt a tempó, de már mindkét csapat védekezése jobban működött, mint korábban, így hiába voltak lehetőségek, gól nem született.

A második játékrészben is kiegyenlített volt a játék. Több volt a lövés, ám a fegyelmezett és sokszor önfeláldozó védőmunka, valamint a remeklő kapusok miatt nem összejönni az első találat. Egy-egy kihagyott emberelőny után az FTC szerezte meg a vezetést hét másodperccel a harmad vége előtt Tóth Adrián közeli góljával.

A harmadik felvonásra sem változott a játék képe. Az oda-vissza hokit aztán Switzer kiállítása töri meg, a Csíkszereda nagy fölénybe került, és végül Becze Tihamér góljával sikerült egyenlíteni: a  magyar válogatott csatár tette bele az ütőjét egy lövésbe a 47. percben. Nem sokkal később újabb ferencvárosi büntetés következett, amit megint megnyomott a Sportklub, de Arany Gergely bravúrokat mutatott be. A hajrában a másik kapus, Lundström is remek védésekkel járult hozzá, hogy ne változzon az eredmény.

A hosszabbítás a hazaiak lehetőségeivel indult, aztán a Fradi is rákapcsolt. Két nagy Arany-védés után a 68. percben dőlt el a meccs: Switzer lövése még kipattant, de Perrier érkezett és nem hibázott.

A 2-1-es győzelemmel az FTC visszavette a pályaelőnyt. A zöld-fehérek az alap- és a középszakaszban nem nyertek Csíkszeredában, mosz viszont fontos pillanatban jött össze a siker.

A negyedik összecsapást vasárnap, magyar idő szerint 17.30-tól újra Csíkszeredában rendezik.

Nyilatkozatok

Vaclav Novak, vezetőedző, Csíkszeredai Sportklub: "Nagyon sajnálom, hogy így alakult. A fiúk nagyon keményen dolgoztak, hogy meglegyen a győzelem. Minkét csapat nagyon erős és ez most a jégen is visszaköszönt. Gratulálok a Ferencvárosnak a győzelemhez. Holnap új meccs van, megyünk tovább, és azt szeretnénk megnyerni. Dolgozunk tovább még keményebben és akkor a szerencse is velünk lesz."

Fodor Szabolcs, vezetőedző, FTC: "A védelmek az első két meccsen hagytak kívánni valót maguk után. Az elsőn mi voltunk egy picit lassúak, majd a másodikon nekik voltak nagyobb problémáik a védekező harmadban. A mai meccsen jó színvonalú, közönségszórakoztató játékot láthattunk. Mindkét csapat összeszedte a védekező játékát, ezt lehetett látni. Mi is és a Csíkszereda is vigyázott, hogy a védekező harmadban ne hibázzon. Óriási harc volt 68 percen keresztül a jégen és szerencsére nekünk sikerült behúznunk. Azt gondolom, hogy az óriási szívünk megint előrevitt. Sokszor mondtuk a szezonban, hogy a Fradi szív sokszor előrevitt és ez a csapat tud egymásért küzdeni. Ezzel sikerült ma győzedelmeskedni egy nagyon jó meccsen. Szerények maradunk, dolgozunk tovább és holnap megint megpróbáljuk a lehető legjobbunkat nyújtani. Ha ez sikerül akkor elégedettek lehetünk, majd a végén meglátjuk mire lett elég."

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV