Folytatódik a versenyfutás az alapszakasz elsőségért

2019.01.11. 23:36 |
Hátrányból fordítva nyert az FTC az Erste Ligában. A Csíkszereda vetett véget a Vasas szép sorozatának. Fellépett a dobogóra a Brassó, szétlövésben győzött az UTE, a Titánok ünnepelhetett a farmcsapatok meccse után.

Gyergyói HK–FTC-Telekom 1-4 (1-1, 0-0, 0-3)

A hazaiak kezdtek jobban, és a 7. percben Péter Zsolt egy kapu mögül visszatett korongból meg is szerezte a vezetést. Az éllovas Fradi emberfórba került, és a harmad felénél ezt kihasználta, Nagy Gergő távoli bombájával sikerült egyenlíteni. A folytatásban kiegyenlítetté vált a játék, mindkét oldalon voltak ziccerek, de Ruczuj Gellért és Arany Gergely is mutatott be bravúrokat.

A második harmad már ferencvárosi fölényt hozott, valamint sok kiállítást, de a lehetőségekkel egyik csapat sem tudott élni. A Fradi amiatt bánkódhatott, hogy a Brassó elleni meccshez hasonlóan ezúttal sem tudta kihasználni a kettős fórt, a gyergyói kapus nagyokat védett.

Az utolsó játékrész elején a hazaiak támadhattak kétszer is emberelőnyben, de az FTC hatékonyan védekezett, Arannyal az élen. Az utolsó tíz percre felpörgött a meccs, nagy volt az iram és sok a helyzet, és ebből a rohanásból végül a Fradi jött ki jobban, egy perc alatt két gólt szerezve. Előbb Walls talált be szép csel után, majd Tóth Richárd csapott le egy korongra, Tóth Adrián elé passzolt, aki nem hibázott. Az 59. percben Tóth Richárd is bekotort egy kipattanót, végleg eldöntve a három pont sorsát.

Schiller-Vasas HC–Sport Club Csíkszereda 2-5 (1-1, 1-2, 0-2)

A 2019-ben remeklő és valamennyi meccsén pontot szerző Vasas jól kezdett, két és fél perc után vezetett Fejes Nándor emberelőnyös góljával. A Csíkszereda válasza a 7. percben érkezett, Becze Tihamér egyenlített. Az első harmadban a hazaiak lőttek többször, de újabb gól nem született.

Nem úgy a második harmad elején: egy áthúzódó emberfórt Varga Tamás értékesített. A Vasas sokáig jól tartotta magát, de a Sportklub az utolsó öt percben fordítani tudott: Panov, majd emberelőnyből ismét Becze volt eredményes.

Az utolsó felvonás már a vendégeké volt, az első három percben szerzett két góllal – Panov is duplázott, majd Valchar talált be – eldöntötték a találkozót, a Vasas erre már nem tudott válaszolni.

A Vasas idén először nem szerzett pontot, míg a Csíkszereda öt meccs óta veretlen, és még pályázik az alapszakasz első helyére.

Nyilatkozatok

Ladányi Balázs, vezetőedző, Vasas: „Emelt fővel jöhettünk le a jégről a Csíkszereda ellen. Apró hibákon, kihagyott helyzeteken múlt a mai meccs, nem lehet azt mondani, hogy lehokiztak bennünket, ahogy a szezon elején. Eljutottunk arra a szintre, hogy bosszúsak vagyunk, ha 5-2-re ver meg minket a liga egyik topcsapata. Minden dicséret megilleti a srácokat a melóért.”

Don MacAdam, vezetőedző, Csíkszereda: „Nem gondolom, hogy úgy játszottunk, ahogy tudunk, de nagyon sűrű a naptár, és a Vasas nagyon megnehezítette a dolgunkat, nagy kihívás elé állított minket. Napról napra jobbak szeretnénk lenni, elsősorban védekezésben, ebben a tekintetben nehéz volt, hogy ma csak öt védőjátékos állt rendelkezésre.”

Corona Brasov-DEAC 6-3 (3-0, 2-1, 1-2)

A két felsőházi csapat rangadóján a Brassó nagyszerű első harmadot produkált, és fölénye három gólban is megmutatkozott: Péter Balázs, Daniel Tranca, majd a harmad végén előnyből Anders Lidhammar is betalált.

A DEAC a 29. percben szépített Hetényi Péter góljával, de a harmad második felében Mihály Árpád, majd Jereme Tendler is bevette a vendégek kapuját, így tovább nőtt a különbség. Az utolsó játékrész elején Hugo Turcotte közelebb hozta a debrecenieket, akik aztán a hajrára még visszahozták a reményt az 58. percben Németh Attila gólja után. Hetényi Zoltánt is lehozták a vendégek az utolsó percre, de ez nem sült el jól, korongszerzés után Péter Balázs üreskapus góllal lezárta a találkozót.

A Brassó a sikerrel feljött a harmadik helyre.

Nyilatkozatok

Greg Lindqvist, vezetőedző, Brassó: „Nagyon jól játszottunk az első harmadban, sok kombinációval, és a másodikban is biztosan teljesítettünk. Az utolsó harmadban kicsit könnyelműen játszottunk, túl támadóan, és sok lehetőséget hagytunk az ellenfélnek. Az eredmény mindent elmond, mi szereztük meg a három pontot.”

David Musial, vezetőedző, DEAC: „Minden lehetségest megtettünk, mégis veszítettünk. Ennyi történt. Holnap Csíkszereda ellen folytatjuk, meglátjuk, hogy mi történik.”

Hokiklub Budapest–UTE 1-2 (0-1, 1-0, 0-0, 0-0, 0-1) – szétlövéssel

Alaposan megizzadt az Újpest a Tüskecsarnokban. A lilák remek első harmadot produkáltak, de nagy fölényükből és 23 lövésükből egy gól született, az is az utolsó percben Kocsis Ferenc révén. Az immár Gröschl Tamás és Stefan Mega edzőpáros által irányított Hokiklub a második harmadban magára talált, és a 28. percben sikerült egyenlíteni Albert Tibor góljával. A hazaiaknak továbbra is voltak helyzetei, főleg emberelőnyben – kettős fórban is támadhattak -, de gól nem született, ahogy az újpesti lehetőségekből sem, jól védett az újonnan igazolt Filip Landsman.

Az emberelőnyök az utolsó harmadban sem jelentettek igazi előnyt, pedig a hazaiak 2+2 percig próbálkozhattak Varga Arnold büntetés miatt. Az UTE a hajrában került fórba, ám minden lehetőség kimaradt.

A hosszabbításban is többet lőttek a vendégek, de így sem született döntés, ezért jöhetett a szétlövés. Az Újpestből Sikorcin és Stefishen is eredményes volt, a HK-ból viszont senki sem tudta bevenni Sila kapuját, így Szilassy Zoltán csapata két ponttal távozhatott.

Nyilatkozatok

Gröschl Tamás, vezetőedző, Hokiklub: „Mindkét új játékos debütálása jól sikerült, és komoly erősségei lesznek a csapatnak. A kapus sokat tett hozzá ahhoz, hogy pontot tudtunk szerezni. Próbálunk egyre feszesebbek lenni és dolgozni azon, hogy a részletek minél inkább ott legyenek és a küzdelmi szintet a plafonon tartsuk. A következő három meccs arról fog szólni, hogy felkészülünk a középszakaszra, ahol bármi történhet.”

Szilassy Zoltán, vezetőedző, UTE: „Látszik, hogy sokkal agresszívebb csapat lett az ellenfél az új edzővel. Egy ilyen meccsen lehet kijönni a negatív spirálból. Sokat tettünk azért, hogy hárompontos győzelmet arassunk, sok helyzetünk volt, de sajnos nem voltunk pontosak. Az a lényeg, hogy nyertünk, ez fontos volt. Abban bízom, hogy átlendültünk ezen a kisebb holtponton.”

Fehérvári Titánok-EV Vienna Capitals II (osztrák) 5-2 (0-0, 3-2, 2-0)

A farmcsapatok csatáján az első harmad két bécsi kiállítást hozott, de gólt nem. A lövések számában nagyjából egyenlő volt az állás, a fehérváriaknak volt több nagyobb ziccerük, de a vendégek kapuvasig jutottak.

A második felvonás elején aztán gyorsan megszerezte a vezetést a hazai gárda: Kiss Patrik lövését nem tudta fogni Zimmermann, a kipattanót pedig Lewis ütötte be. Nem sokkal később kettős fórban támadhattak a Titánok, és ezt ki is használták, ismét csak Lewis talált be. A 26. percben Hiltunen szépített, de a harmad felénél szép passzjáték után Péter Andor is gólt szerzett. A 38. percben Maxa ismét faragott a hátrányon.

Az utolsó harmad elején mindkét oldalon voltak lehetőségek, Gyenesnek is nagyokat kellett védeni, míg a Capitalst a kapuvas mentette meg. A vendégek kihasználatlanul hagytak egy fórt, aztán ők fogyatkoztak meg kétszer egymás után, és a Fehérvár ezzel élni tudott: Lewis adta a korongot a kapu elé Balogh Bencének, aki nem hibázott. Újabb bécsi kiállítások következtek, a Titánok pedig öt a három ellen közel álltak ahhoz, hogy lezárják a meccset, de a lehetőségek kimaradtak. Páros kiállítás miatt négy a négy ellen folyt a játék, és a Capitals már az 58. perc elején lehozta kapusát, de ebből a Fehérvár jött ki jól, Beukeboom lőtt gólt az üres kapuba.

Nyilatkozatok

Kiss Dávid, vezetőedző, Fehérvári Titánok: „Kevés olyan dolog volt, ami nem tetszett, egy ilyen fontos győzelem után nem tudnék negatívumokat mondani, majd a videó elárulja, hogy melyek voltak azok a területek, ahol hibáztunk. Tetszett, hogy végig koncentráltunk, akkor is, amikor szorosabb volt a meccs, és akkor is, amikor két góllal el tudtunk menni. A döntő pillanatban mi tudtuk kontrollálni magunkat és az érzelmeinket. A legfontosabb, hogy a három pontot itthon tartottuk.”

Santeri Heiskanen, vezeteődző, Vienna Capitals II: „Túl sok kiállítást kaptunk. A srácok munkájával elégedett vagyok, de sok olyan kiállítást is kaptunk, aminek őszintén nem tudom az okát. Még akkor is kiállítást kaptunk a harmadik harmadban, amikor tudtuk, hogy dolgoznunk kellene a hátrány ledolgozásán.”

Gyerehokizni

Válogatott termékek