Fókuszban a csatárok

2020.10.23. 14:00 |

Összevont, kétnapos tábort tartott az U17-es és U18-as korosztály csatárainak a Svasznek Bence szövetségi kapitány vezette stáb.

„Még Glen Williamson vezetésével kezdtünk rendezni kétnapos összetartásokat a nemzetközi szünetek között, ám ezek tavaly kikerültek a programból. Most örömünkre újra volt erre lehetőség. Ezúttal nem korosztály, hanem posztok szerint hívtuk be a játékosokat, és a csatárokkal foglalkoztunk elsőként” – mondta Svasznek Bence.

A cél az volt, hogy az egyéni képzés nagyobb szerepet kapjon, amelyre egyébként a nemzetközi szünetekben, amikor a válogatott együtt készül, kevesebb idő jut.

„Bele tudtunk menni a részletekbe, több idő volt mélyebben gyakorolni a csatárfeladatokat. Az egyéni taktikai elemekkel foglalkoztunk, sok apró részletet átvettünk, és volt olyan edzés, aminek a 80 százalékában csak kapura lőttünk.”

A szakvezető hozzátette: a stáb elégedett volt az elvégzett munkával, és a játékosok visszajelzése is pozitív volt.

„A munka hasznos volt, és így majd csapatként is nagyobb lépésekkel tudunk haladni” – mondta Svasznek Bence.

Jövő hétfőn és kedden az U17-es és U18-as korosztály hátvédeinek tartanak posztspecifikus tábort.

A keret

Antek Tamás G DHK 2003
Oláh Dávid G IOGJA 2003
Hegedűs Levente G DVTK 2004
Dézsi Barnabás F IOGJA 2003
Antal Norbert Bendegúz F PHC 2003
Fekete Alex F IOGJA 2003
Keceli-Mészáros Mátyás F IOGJA 2003
Tóth Tamás F DVTK 2003
Ádám Zsolt F MAC 2003
Simon Péter F UTE 2003
Károly Róbert Nikolasz F VASAS 2003
Hladony Kristóf F VASAS 2003
Alapi Márton F IOGJA 2004
Dobos Mihály Bendegúz F PHC 2004
Kiss Ádám F IOGJA 2004
Sántha Viktor F UTE 2004
Weidemann Márk F MAC 2004
Kárpáti Zalán F MAC 2004
Erdélyi Barnabás F IOGJA 2004
Farkas László F IOGJA 2004
Őri Arvid F IOGJA 2004

A stáb

Svasznek Bence Szövetségi kapitány
Gröschl Tamás Edző
Horváth András Edző
Tokaji Viktor Edző
Strenk Hunor Edző
Kecskeméti Áron Kapusedző
Berkes Brigitta Fizioterapeuta
Mészáros László Felszerelés-menedzser
Wehli Márk Csapatvezető

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV