Férfiválogatott: itt a 25-ös vb-csapat!

2025.05.07. 08:45 |

A VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ fináléja, a Kanada elleni rangadó után kialakult a nemzeti válogatott 25-ös játékoskerete a világbajnokságra. A küldöttség szerdán el is utazik a vb helyszínére, Herningbe.

A VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ hazai nézőrekordot hozó fináléja után a férfi nemzeti válogatott szakvezetőségének akadt még egy dolga: megejteni az utolsó keretszűkítést, mielőtt a küldöttség elindulna Dániába, a világbajnokság helyszínére.

Ezen utolsó körös szűkítés nyomán Fejes Nándorral és Sárpátki Tamással szűkült a névsor, egyben kialakult a 25-ös játékoskeret, amely képviseli majd Magyarországot.

„Még egy hátvéddel és csatárral nagyobb volt a létszám, mint a világbajnokságra nevezhető 3+22 – kezdte Majoross Gergely szövetségi kapitány. – Sárpátki Tomi régebb óta beteg, vissza-visszaesik, nem látni, hogy mikor lenne hadra fogható, ezért ő lett, akit itthon kell hagynunk, a hátvédeknél pedig Fejes Nándi az utolsó áldozat. Így kialakult a végleges keret, amellyel nekivágunk a vb-nek.”

 

Remek kezdeményezés volt a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ

A mester kitért arra is, hogy egyértelmű siker lett a VELETEK BÁRHOVA TURNÉ, amely kedd este 16 394 fővel új nézőcsúcsot is hozott – sok egyéb pozitívum mellett.

„A turné remek kezdeményezés volt, és az is fantasztikus, ahogy megvalósult – folytatta Majoross Gergely. – Ezen sportcsarnokokba nemcsak magas színvonalú jégkorongmérkőzéseket vittünk, hanem egy nagyon szenvedélyes válogatottat is, amely olyan atmoszférát tudott varázsolni a pályákra, ami sokakat megnyert a hokinak.

Csapatként is tudtunk fejlődni hétről hétre, és talán még túl is teljesítettük a várakozásainkat. Ennek az egésznek volt a megkoronázása a Kanada elleni rangadó az MVM Dome-ban – ami nyilván minden szempontból más volt. Rekordnézőszámot értünk el, megtapasztaltuk, hogy milyen egy igazán topválogatottal mérkőzni, mi az, amin esetleg változtatnunk kell, kik azok, akik ezen a szinten is tudnak teljesíteni és kiknek nehezebb ugyanez.

Most elindulunk Herningbe, csütörtökön-pénteken edzünk és várjuk a szombati kezdést!”

 

Utazás, edzés, kezdés

A mieink tehát szerda délelőtt elindulnak Dániába. Ezen a napon még csak az utazás, a szállás, illetve a csarnokbeli öltöző elfoglalása a program, hogy némi idő a pihenésre is jusson. Csütörtökön és pénteken edzések, illetve egyéb felkészítő programok – például a hivatalos fotózás és más kötelező tevékenységek – várnak a csapatra, amely szombat délután Németország ellen kezdi meg a csoportkört.

Az eredeti szlogen és a hazai turné szellemiségében várunk szeretettel mindenkit Herningbe is, akik pedig a távolból szeretnének drukkolni, megtehetik, hiszen a Sport 1 a mieink összes mérkőzését élőben közvetíti majd.

  

A FÉRFI NEMZETI VÁLOGATOTT VB-KERETE

Kapusok (3): Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)

Hátvédek (8): Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)

Csatárok (14): Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (UTE), Mihalik András (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

  

A MIEINK PROGRAMJA A VILÁGBAJNOKSÁGON

Május 10., szombat, 16:20: Németország
Május 11., vasárnap, 12.20: USA
Május 13., kedd, 20.20: Kazahsztán
Május 15., csütörtök, 20.20: címvédő Csehország
Május 16., péntek, 16.20: Dánia
Május 18., vasárnap, 20.20: Svájc
Május 19., hétfő, 20.20: Norvégia

A magyar nemzeti válogatott összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport 1.

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV