Férfiválogatott: 27-en maradtak

2025.05.03. 17:00 |

A VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ fináléja, a május 6-i Magyarország–Kanada rangadó előtt újabb lépést tett a vb-csapat kijelölése felé a nemzeti válogatott: 27 játékos folytatja a küzdelmet a 25 helyért. Jegyek az MVM Dome-beli keddi csúcseseményre az Eventimnél vásárolhatóak.

A tervnek megfelelően szombat délelőtt még kimozogta magából a csapat a heti munkát és a Szlovénia elleni meccset a Vasas Jégcentrumban – ezután kapott másfél napnyi pihenőt a társaság, amely hétfő reggel találkozik ismét, immár a tengerentúlról hazaért Hadobás Zéténnyel a sorban.

Ugyanakkor ismét szűkíteni is kellett a játékoskereten, hiszen a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ kedden este az MVM Dome-ban a Kanada elleni csúcseseménnyel véget ér, a küldöttség pedig másnap útnak indul Dániába, a világbajnokság helyszínére, ahol 25-ös lesz a leadható névsor.

 

Sokszor viselik még a címeres mezt

A mostani körben a szakvezetőség Horváth Alex, Kiss Roland, és Schmidt Ágoston odaadó munkáját köszönte meg, valóban és őszintén.

„Köszönünk nekik mindent, nagyon sokat tettek hozzá ahhoz, amit eddig elértünk a szezon és a turné során! – kezdte Majoross Gergely szövetségi kapitány mielőtt rátért az egyénekre. – Mint mindenki más, Roli is nagyon odatette magát ezekben a hetekben, viszont a hányattatott szezonja miatt nem volt könnyű dolga és valakiktől muszáj volt megválnunk.

Alex fontos projekt a válogatott szempontjából, biztos vagyok benne, hogy a jövőben sokszor fogja viselni a címeres mezt. Ráadásul pozitív karakter, aki jó energiákat hoz a közösségbe. Ugyanakkor neki még hátrány a többiekkel szemben, hogy egyelőre keveset játszik és edz felnőttek között.

Ágoston esete picit más: már többször szó volt róla, hogy őt megnéznénk, ami különböző okokból nem tudott megvalósulni az idény során. A mostani felkészülésünk elejére is szerettük volna behívni az U18-as világbajnokság előtt, ám ezt klubelfoglaltságai meggátolták. Aztán a vb-n nyújtott teljesítménye az ottani stábot meggyőzte és nekünk is tetszett, ezért úgy gondoltam, csak nyerhet azzal, ha áthívjuk. Habár még nem áll készen arra, hogy felnőttvilágbajnokságon szerepeljen, ám legközelebb már otthonosabban fog mozogni a felnőttválogatott keretében, játékrendszerében: tudja, hogy itt mik az elvárások, mihez kell felnőnie. Az élmény maga és a tapasztalatok sokad adtak neki.”

Mindezek után már tényleg „csak” a világranglista-első Kanada elleni rangadó van hátra az MVM Dome-ban kedden 19:00-tól.

Jegyek még kaphatóak az Eventim hálózatában, ráadásul 2025. május 5., déli 12:00-ig az Anyák napi-akció keretében 25%-os kedvezménnyel!

 

Május 6-án már 16:15-kor kezdődik a műsor

Kedden érdemes lesz az este 19:00-s kezdési időpontnál sokkal korábban kinézni az ország legnagyobb csarnokához, hiszen a két válogatott vörös szőnyegen vonul majd be a parkolóból az MVM Dome-ba: itt és ekkor a szurkolók aláírásokat kérhetnek és fényképeket készíthetnek. A kanadai csapat 16:15-től két részletben érkezik majd, a magyar nemzeti válogatottat 17:00-ra várjuk.

Utána pedig az MVM Dome előtti széles területen is érdemes lesz körülnézni, hiszen a Fan Zone egyben Fun Zone is lesz, bent, az aréna „kerengőjén” pedig további aktivitásokkal várunk mindenkit a jégre lépésig!

A számos kinti-benti aktivitás között megtalálható lesz: arc- és korongfestés; floorball- és streethockey-pálya; graffiti-, puzzle- és reflex-fal; Playstation Lounge, 360° Szelfi Pont, továbbá kitelepül a Fit4Race, a Magyar Honvédség, a MONYO Budapest, a Red Bull és a Skoda is!

Hiba lenne tehát kihagyni az év legnagyobb hokis eseményét az ország legnagyobb multifunkciós csarnokában!

Következik tehát a VELETEK BÁRHOVA-TURNÉ fináléja 2025. május 6-án, kedden, amikor a magyar nemzeti válogatott a világelső Kanada ellen mérkőzik az MVM Dome jegén!

JEGYEK: ITT!

 

AZ AKTUÁLIS KERET

Kapusok (3): Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)

Hátvédek (9): Fejes Nándor (Gyergyói HK), Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)

Csatárok (15): Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (UTE), Mihalik András (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Sárpátki Tamás (Gyergyói HK), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK)

 

Gyerehokizni

Válogatott termékek

Erste Liga TV